Július 30 – augusztus 3. között, az idei évben a 420-as hajóosztály távollétében került sor az utánpótlás hajóosztályok Országos Bajnokságára Balatonfüreden.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Balatonfüredi Yacht Club szolgált otthonául ifjú versenyzőink idei legrangosabb viadalának, - melyet ezúttal is az OTP Bank támogatott -, s kedveskedett érdekes programokkal, kerékpár, rock and roll bemutatóval, bűvészmutatvánnyal és finomságokkal a fiataloknak a fárasztó versenynapok végén.
Az idei évben azonban a szokásos öt utánpótlás osztály közül csak négy ( Optimist, Cadet, Laser 4.7 és Radiál) képviseltette magát a regattán, mivel 420-as versenyzőink Ausztriában versenyeztek a világbajnokságon. E négy osztályban azonban igen népes mezőny állt rajthoz. Nyolc nemzet, 174 versenyzője kezdte meg a küzdelmet a legjobbaknak járó díjakért és a bajnoki címekért, köztük szingapúri, orosz, görög, francia, szlovén, dán és szlovén fiatalok.

A nyitó napon kiváló vitorlázó időben, csodás napsütésben, 15-16 csomós északias szélben egyből három futamot teljesítettek az osztályok képviselői, ám a második versenynapon beköszöntő kánikula és szélcsend egy kis időre minden résztvevőnek az előző évi sikertelen, ismétlésre szoruló bajnokság emlékét juttatta eszébe. Szerencsére azonban a kényszerpihenő csak egyetlen napra korlátozódott, s ott is csak a két Laser osztály maradt futam nélkül, mivel a másik pályán versenyző Optimist és Cadet osztályok számára a rendezőségnek sikerült a naplementében egy futamot lebonyolítania.
A harmadik nap is parti várakozással vette ugyan kezdetét, ám kora délután gyenge déli szélben a kisebbek számára kettő, míg a lasereseknek egy futamot sikerült megrendezni, mely következtében a két idősebb osztály képviselőinek már két futam lemaradása volt a többiekkel szemben, így másnap számukra 9 órára írta ki a rendezőség a kezdés időpontját. A döntés helyességét igazolta, hogy kellemes keleties szélben 4 futamot teljesíthettek aznap fiataljaink.

A befejező napra további melegedést, gyenge légmozgást és kánikulát jósolt a meteorológia, azonban 9 és 8 teljesített futam révén már mind a rendezőség, mind pedig a versenyzők nyugodtabban várhatták a befejezést. Persze ez nem mondható el azon versenyzőkről, akik a véghajrától remélték a javulást, vagy éppen meg kívánták tartani addig kivívott jó eredményüket. Végül az előrejelzésnek megfelelően forró nyári nap, szélcsend, egy kisebb nyári zápor és hosszas halasztást követően futam nélkül maradt a mezőny, ám az ünnepélyes díjkiosztó, megannyi kupa, elismerés sokak számára nagy örömet és boldogságot hozott.
Optimist osztályban tucatnyi szigorított rajt, és számos kizárást követően Wolf Szabolcs, Tóth Levente, majd Erőss Lóránd vezetését követően a véghajrá Szabolcs számára sikerült a legjobban, s szerezte meg az összetett győzelmet, s a bajnoki címet, míg az ezüstöt Levente, a bronzot pedig az egész évben kimagaslóan teljesítő favorit, Gyapjas Zsombor zsebelte be az ifik versenyében. A serdülő bajnoki címet az összesített lista 2. helyén végző Erőss Lóri szerezte meg a Lászlófy ikrek, Levente és Ábel előtt, míg a lányok között Veenstra Csenge teljesített ezúttal a legjobban.
Cadetban Kendeh Lili és Szilassy Bori kezdtek legjobban, s várták az első helyről a folytatást a nyitó napot követően, mely előnyüket a második napon tovább növelték, ám Polgár Lukács és Kanyicska Márk a harmadik napon az élre tört, s szerezte meg a bajnoki címet Lili és Bori, valamint Fabacsovics Márk és Németh Boldizsár előtt. A serdülő aranyat Asperján Mihály és Dénes vihette haza, míg az ezüstöt Rácz Bence-Fehérvári László, a bronzot pedig Kálóczy Szebastián-Mohácsi Marcell nyakába akasztotta a rendezőség.
Laser 4.7-ben a regatta elején a szingapúri versenyzők uralták az élvonalat, ám a harmadik napon világbajnokunk, Vadnai Benjamin az élre tört, akit öccse Jonatán követett a sorban, megszerezve a család számára az U 18 és U16 kategória nemzetközi és magyar bajnoki győzelmét egyaránt. A nemzetközi versenyben Benji és Joni mögött a szlovén Marko Radman végzett két szingapúri fiatal előtt. A Bajnokságban Benji mögé a dobogó második és harmadik fokára Virág Flóra és Varga Dániel, míg U 16 kategóriában Joni mögé Galgóczy Tamás és Hirschler Rebeka állhatott fel.

Laser Radiálban mindvégig az orosz Dmitry Tretyakov állt az élen Rozsnyay Domi és a szintén orosz Daniil Krapivin előtt, míg a bajnoki cím Rozsnyay Domonkosé lett, aki Bathó Pétert és Hunfalvy Pétert utasította maga mögé. Az U18 kategória győzelmét Veenstra Jelmer szerezte meg Dénes Bence és Haidekker Zita előtt, aki egyben a legeredményesebb leány versenyzőnek járó díjat is bezsebelte.
A Bajnokság végezetül sikeresen, remek futamokkal, kiváló küzdelmekkel zárult, így most kis pihenőre térhet fiataljaink többsége. Laser 4.7 versenyzőink azonban pár nap lazítás után útnak indulnak Ausztriába, ahol az Európa-bajnokságon mérettetik meg magukat augusztus 11-18 között.
További fotók: www.byc.hu/galeria
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...
La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó. [...] Bővebben!
LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...