Pedig jó előre elhatároztam, hogy a déli part felé megyünk, akárki akármit mond...

Köszi! X-35, nagy is, gyors is, kényelmes is, gyorsan körbeérünk majd!

Péntek este, Balatonfüred, időkép, továbbra sem változik az előrejelzés. Tehát a Füred-Kenese szakaszon előbb Siófokot vesszük célba. Reggel érkezik a csapat többi tagja, megbeszéljük, hogy bizony itt nincs alternatíva. Leszegett fejjel déli part, ha törik, ha szakad. Rajt előtt még lesikáljuk a hajó alját (finom a víz!), aztán felegerészünk a vonalra, és keresünk magunknak egy lukat, ahova beférünk. Na, itt kerülhetett az első porszem a gépezetbe. Ilyen gyenge szélben, ha van is hely, nem érünk oda - de inkább nincs. Egy boly az egész mezőny, mi pedig közéjük és Füred közé szorulunk. És spontán leteszünk eredeti tervünkről. Mi több, még meg is magyarázzuk magunknak, hogy jó lesz így - ó, átkozott remény!

A forgatókönyv innentől már ismerősen alakul, lelkileg először az ég felé emelkedünk, kicsit stagnálunk, aztán jön az elkerülhetetlen zuhanás. Vagyis: pár száz méterre Füredtől, Csopaktól, Alsóörstől haladunk keletnek, alapvetően olaj vízen. Néha egy-egy bríz, ilyenkor felderül az arcunk, haladunk előre, kezdünk bízni - de hogy miben... a mezőny java része pedig szépen araszol a déli partnál. És elkezd körülöttük csillogni a víz. Vége, elvesztünk.

Ledobjuk a láncot, nem is burkoltam célozgatunk a feladásra, de János, a kormányosunk (fontos adalék: csapatunk legkevésbé fiatal tagja) nem enged. Pedig azt a bizonyos parti sávot kivéve sehol sem fúj szél. Másfél órát szenvedünk így végig, igyekszünk árnyékot keresni magunknak (szerencsére általában lee-ben találunk), és szemünkkel keressük a két másik X-35-öst, hátha... Már majdnem Almádi, amikor teljesen lehetetlen irányt veszünk, Keneséhez képest 90 fokkal eltérve a nyílt víz felé spinnakerezünk. Bizarr érzés belülről, látványnak nyilván még bizarrabb kívülről. De bejön - amennyire bejöhet, ugyanis az északi parthoz ragadt bolytól elszakadunk. Kínkeserves lassúsággal érkezik a dél-nyugati, újra spi, kirohanunk belőle néhányszor, mire végre állandósul. Kenesére hátszelezve érünk valamikor fél kettőkor, kreuz-ban indulunk Siófok felé, erőből lehagyunk pár körülöttünk haladó hajót, és még mindig keressük a két X-et - hátrafelé is, hátha... És abban is bízunk, hogy a hosszúra nyúlt délelőttre tekintettel a Rendezőség majd rövidít. Nos, nem. Viszont itt kapu a jel, aminek értelmetlenségét már az Évadnyitón is átbeszéltük az akkori vitorlázó társakkal. Délután négy. Félszélben irány Tihany, semmi izgalom, akkor sem, amikor kiszúrjuk a Szélvészt, ugyanis épp befut Füreden - bő fél órát kapunk tőle. És ő a második lett az osztályban!

A célba spinakkerrel hátszelezve futunk be, a tihanyi bója előtt nem sokkal raumosodik a félszél, meg hát irány fölé is mentünk, a leejtés után kényelmesen csobogunk. Három halz, csak a gyakorlás kedvéért, aztán negyed hat után nem sokkal a megváltás. Leszerelés, kikötés, brrr... csobanás.

Az jó volt.

Alibán András