Mivel a hajót nem mozdítottuk a szalag óta, úgy döntöttünk, kicsit öröm vitorlázunk.
Augusztus 29: Tecon kupa második nap.
A második napon a reggelünk igen egyszerűen indult.
Megbeszéltük hogy épp határon van a szél, hogy még biztonsággal tudjunk közlekedni a mezőnyben a mocóinkkal.
Ennek ellenére nekivágtunk és egy hosszabb vonta után reff 2 vel és kis fockkal indítottunk. Hamar. Hangsúlyozom nagyon hamar 18 csomóval mentünk, így egyöntetűen arra gondoltunk mégsem kellene beszállnunk a pályaversenybe.
Mégsem lenne szerencsés 20 csomós sebességgel szembe menni a mezőnnyel.
Így ismét vontára vettük magunkat és hazacsorogtunk a hajógyári kikötőbe.
Augusztus 28: Tecon kupa első nap.
Mivel a hajót nem mozdítottuk a szalag óta, úgy döntöttünk, kicsit öröm vitorlázunk.
Sajnos nem volt jelen a teljes csapat, így hívtunk egy két ismerőst akinek még nem volt lehetőségük megnézni, mivel vitorlázik valamelyik rokona vagy éppen a párja.
Az idő, bár igen hűvös esős volt, nekünk dolgozott.
Megbeszéltük, hogy 15 csomós szél felett nem megyünk ki a kikötőből, hiszen a 14 fős legénység elengedhetetlen ilyenkor.
12.5 csomót mértünk, tehát megyünk.
Gyors ébredés a berozsdásodott mozdulatoknak. A hajó svertes, nagyon büntet.. :-)
Egy két rövid fürdő. Jelentem a víz még kellemes meleg.
Rajt.
Tisztán, nyugodtan elrajtoltunk a pálya közepén. Lehetőleg úgy hogy senkit se akadályozzunk, ne kényszerítsünk senkit sem élesedésre.
Hamar, kb 5 perc után már lehagytunk mindenkit annyira, hogy nem volt ellenfelünk.
negyedszélben élesen Zamárdi felé a kardinális jelnél megakadtunk picit. Leértünk. Gyors fordulók, és már a sajkodi öbölben a cirkálóknak kirakott pálya mellett hasítottunk.
A cső előtt húztunk egy genakkert, majd azzal Tihanyig szaladtunk.
A menetidőnk 1 óra 16 perc volt. Pálya: Füred-Zamárdi-Földvár-Sajkod-Füred
Holnap Pályaverseny. :-)

A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.