Idén ACO-FGF Közmű és Épületgépész Kupa elnevezésre változott a korábban Közmű Kupaként ismert verseny neve. Az FGF 2006-tól támogatja a regattát és az ACO sem most először partnere a rendezvénynek, viszont a közös névadásra csak idén került sor. Újdonság az elnevezésben az épületgépészek feltüntetése.
A Lellei Vitorlás Egylet szoros kapcsolatot épített ki a Magyar Épületgépészek Szövetségével és ennek gyümölcseként szélesítették ki a Közmű Kupa mezőnyét az épületgépészek részvételével. Az együttműködés eredményeképpen a MÉGSZ változatos programokkal töltötte meg a versenyeket megelőző pénteki napot.
Kiadós esővel kezdődött a szombat, ennek ellenére jelentős mezőny gyűlt össze, hogy megmérkőzzön a közmű és épületgépész kupákért. Béci a kormányosok eligazítását még a sátorban volt kénytelen tartani, de a rajt időpontjára szinte teljesen elállt az eső. A terv az volt, hogy krajcos legyen a rajt és lehetőség szerint a befutó is, ezért a versenyutasítás három lehetséges pályát jelölt meg. Sikerült az elképzelést tartani, az északnyugati szélben Ábrahámhegy felé rajtolt a mezőny, majd Zánka irányából futott be. A leggyorsabbaknak is két órát kellett vitorlázniuk, hogy a távot teljesítsék, de a lassú hajóknak sem tartott három és fél óránál tovább, hogy átszeljék a célvonalat. A meteorológiai prognózis miatt, a szokásosnál rövidebbre kellett venni a túrafutamot, mivel 14 órát követően akár 80-100 km/ó erősségű szelet vártak. Szerencsére az előrejelzés nem volt pontos és egy kisebb szélerősödéstől, zivatartól eltekintve kellemes volt a délután időjárása. A versenyt a Kosza-Gáz színeiben induló HUNCat nyerte, második helyen a Detre fivérek, harmadikon a Gardazzurra végzett.
A partra érve, délután Nespresso és Sauska kóstolókon vett részt a versenyzők nagy része, majd kihasználták a kikötői wellness részleg nyújtotta páratlan előnyöket. A szombati versenynap díjátadó ceremóniájával kezdetét vette a BL Apartments & Yachtclub idei legnagyobb bulija. A díjak átadása előtt Golyán László a Magyar Épületgépészek Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket és biztosította a szervezőket a hosszú távú partnerségéről. A verseny díjait, a rendezvény kiemelt támogatóinak képviselői adták át. Az ACO Magyarország, az FGF, a KVG, a Wilo, a Weishaupt, a Gienger cégvezetői értékes ajándékokkal jutalmazták a győzteseket. A dobogóra állt csapatok, a Sauska Pincészet kivalló borait és Ballantines illetve Feketevölgy ajándékokat kaptak. A megszokott díjak mellett a szakmai szektorok is értékelve lettek. Az épületgépészek versenyét, a Detre Épülettechnikai Mérnöki Iroda csapata nyerte, megelőzve az Ép-Gép M6 és a Gienger csapatát. A gázszolgáltató szektor legeredményesebb csapata a Kosza-Gáz lett, a villamos szektorban a Vill-Korr nyert. A hulladékgazdálkodás területének leggyorsabb vitorlázói a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. színeiben nyertek, míg a vizesek közül a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornaművek csapata végzett az élen. A yardstickban az ACO Magyarország csapatai taroltak, a Temesfői Zénó és Székely Antal vezette hajók megnyerték a Ys I és Ys II osztályok versenyét. A Ys III-at a Metem Europe nyerte a Viktóriával.
A Közmű és Épületgépész Kupa állandó betétversenye a Bavaria Nagydíj, melyet a típus hazai forgalmazói írtak ki. Lange Péter az eredmények értékelését megelőzően beszélt arról, hogy céljuk az új és egyre versenyképesebb Bavariákat bevonni a balatoni versenyek vérkeringésébe. A nagydíjat, a Lavella nyerte, előnyt szerezve az ezüstérmes Vision 40 előtt. A bronzérmek, a Távolléten versenyző csapattagokhoz kerültek.
Hajnali három órakor még telt ház volt a rendezvénysátorban, amely körülmény igencsak megtizedelte a vasárnapi pályaversenyek mezőnyét. Sajnálhatta, aki vasárnap nem vitorlázott, hiszen igazi reklámidő volt, 4-5-ös északi szél és szikrázó napsütés jellemezte a Közmű és Épületgépész Kupa második versenynapját. Sikerült a tervezett kép pályafutamot elindítani és befuttatni, így a teljes versenyprogram maradéktalanul megvalósult. Vasárnap 10-től délután 14 óráig versenyeztek a gyorsabban regenerálódó sporttársak. A hét utolsó napja is ACO-nap volt két aranyérmes csapattal. Dobogóra állhatott még a Detre Épülettechnikai Mérnöki Iroda csapata, a BWT Hungária, a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornaművek csapata, a Grundfos I, a Marina Yachtsport, és az FGF II.

Eredmények: http://www.compassmagazin.hu/verseny/v-kozmu-kupa.html
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.