Tanner és Nikki azonban tovább is jutott az álmodozásnál: több év tudatos spórolás után tavaly tavasszal pénzzé tették mindenüket, és vettek egy 49 éves, 28 lábas hajót. A hajó felújítása után - mivel korábban még soha nem vitorláztak -, Tanner valamivel tapasztaltabb édesapjával hajóztak Alabamától Panamáig, majd már önállóan Floridába a Lagniappe fedélzetén. A következő hónapokat felkészüléssel töltötték a Tarpon Springs-i kikötőben, majd egy héttel ezelőtt kihajóztak, hogy kezdetét vegye életük legszebb álma.

Ami pontosan a következő napig tartott...

A Lagniappe másnap este egy floridai üdülő város partjai előtt ugyanis a pár gyakorlatilag minden tárgyi értékével együtt elsüllyedt.

A beszámolók szerint Tanner és Nikki aznap este egy számukra ismeretlen kikötőhöz vezető csatornán hajózott be a sötétben. Tanner kormányzott, Nikki az orrban figyelte lámpával a jelző bójákat, de a bóják elhelyezkedése nem egyezett a 2016-17-es térképeken feltüntetettekkel. Csak néhány csomóval haladtak, amikor egyszer csak a hajó megtorpant: érezhetően nekiszaladtak valaminek a kiellel a víz alatt. Ahogy a hajó kormányozhatatlanná vált, és a hullámok össze-vissza dobálták, Tanner gyorsan rájött, hogy valószínűleg leszakadt a kiel. A víz is kezdett beszivárogni a kabinba, így mindketten felvették a mentőmellényeiket, és míg Tanner ráadta a mellényt velük hajózó 2 éves mopszukra, Remyre is, Nikki rádión kért segítséget a Sea Tow-tól – akik azt ígérték, 40 percen belül megérkeznek.

Háromnegyed óra rengeteg idő egy leszakadt tőkesúlyú hajón: negyed órán belül a víz már magasan állt a kabinban, így más választásuk nem maradt, mint összeszedni azt a keveset, amit még lehetett, és várni a mentőhajót – ami meg is érkezett időben, de a sekély vízben nem tudta jól megközelíteni a Lagniappe-t. Tannert, Nikkit és Remyt így a vízből mentették ki, az éppen az oldalára forduló hajót azonban ott kellett hagyniuk.

Az éjszaka további része érthetően zavaros: a pár az ismeretlen floridai parton találta magát - segítségként egy telefonnal és 90 dollár készpénzzel. Tanner édesanyja egy idő után talált valakit, aki segített nekik olcsó motelt találni, ahol végül eltölthették a rémálomba fordult éjszaka maradékát - aminek során úgy tűnt, életük álmát minden értéktárgyukkal együtt elnyelte a tenger…

A mérlegük nagyon nem állt jól: biztosításuk nem volt, a hajó használhatatlan, viszont ki kell emeltetni és valahol tárolni, aminek a költsége nagyjából 10.000 dollár. Lakásuk nincs, ruháik, személyes tárgyaik a tenger fenekén – de a lényeg, hogy a balesetet sértetlenül megúszták.

Másnap reggel családtagjaik, barátaik személyében aztán megérkezett a segítség, és a jelentős média érdeklődésnek köszönhetően a mentő ötlet is: Tanner és Nikki gyűjtést indított álmuk megmentésére a GoFundMe-n. Néhány nap alatt az előirányzott 10.000 dollárt bőven túl is teljesítették, így a jövő héten kiemeltethetik a Lagniappe-t, és elkezdhetik újra a felkészülést. Mindketten meggyőződéssel állítják, hogy álmukat folytatják, és minden erejükkel azon lesznek, hogy a következő hónapokban megteremtsék a lehetőséget, hogy újrakezdhessék útjukat, amiről időről időre be is számolnak majd.

A keserédes történettel kapcsolatban természetesen megoszlanak a vélemények: sokan kritizálták a tapasztalatlanságot, az ismeretlen kikötő esti megközelítését, a biztosítás hiányát. Az időjárási körülmények azonban nem kívántak különösebb gyakorlatot, és a pár mellett több helyi vitorlázó is állítja, hogy a víz alatti tárgy, ami leszakította a Lagniappe kieljét, nem volt feltüntetve a térképeken, így a baleset bárkivel, és akár fényes nappal is megtörténhetett volna – az kétségtelen viszont, hogy a legnagyobb álmokhoz a kitartás mellett elkél azért valami fajta biztosítás...     

Fotó: Jim Damaske

Forrás: Tampa Bay Times