Az alapvetően férfiak által dominált vitorlás sportban az aktív versenyző nők száma általában véve alacsony: nem véletlen, hogy a World Sailing is kiemelten foglalkozik a női vitorlázók létszámának növelésével. A nemzetközi trendhez hasonlóan a balatoni mezőnyben sem vitorlázik túl sok nő, tisztán női csapatból is csak néhány hajónyival találkozhatunk, viszont a szezonon kívüli folyamatos és aktív mozgásban a nők a férfiaknál úgy tűnik, magasabb arányban tevékenyek. Következő interjú alanyaim a vitorlázás mellett mindketten olyan szinten űzik másik választott sportjukat, amelyet bármelyik férfi társuk (is) megirigyelhet: egyikük világbajnoki 13. helyezéssel büszkélkedhet, másikuk évek óta oktatóként is hasznosítja tudását.

Sebeszta Zsófi útja a vitorlázáshoz minden, csak nem egyenes, de az elmúlt években 470-ben, Melgesben, J24-ben is versenyzett, tavaly pedig párjával megnyerték a 420 magyar bajnokságot – egy nem éppen új hajóval és edző vitorlákkal... Zsófi egész gyerekkorában aktívan sportolt: úszott, röp- és kosárlabdázott, futott, majd nőiesebb sportágra vágyva ritmikus gimnasztikázni kezdett. 5 év aktív RG pályafutása alatt különböző versenyeken is indult, de derék problémák miatt kénytelen volt abbahagyni, így ekkor szinkronúszásra váltott. 2016 szeptemberében egy fényképen találkozott szembe a rúdsporttal - amihez az erő ugyan elengedhetetlen, de a gerinccel kíméletesebb –, és ki is nézett egy stúdiót, ahol meglátogatott egy órát.

Mielőtt bárki falatnyi alsóneműből vetkőző hölgyeket kezdene vizionálni, ezúton leszögezzük, hogy a rúdsport nagyon nem egyenlő a night clubok rúdtáncával – és nemcsak a megkülönböztető elnevezés miatt: a nagyon komoly erőnlétet és akrobatikus képességeket követelő sportágnak mind hazai, mind nemzetközi szintű szövetségei, bajnokságai és igen, férfi követői is vannak. A művelése szintén nem szexibb bármely egyéb sporténál: a viszonylag kevés ruházat oka a jobb tapadás elérése (aki próbált már hosszú ujjú pólóban és hosszú nadrágban, beülő nélkül mászni akár csak néhány métert árbocra, az tudhatja, miről beszélünk – a rúdsportban használt fémrúd hossza kb. 4 méter...), a gyakorlatok pedig már alapfokon is olyan erőkifejtést és koordinációt követelnek, ami még az átlagosnál jobb felkészültséggel rendelkezőket is - akár a kondigépeknél gyorsabban is - csöpögősre izzasztja.

Zsófiról edzője elmondása szerint gyakorlatilag az első pillanatban kiderült, hogy remek képességei vannak a rúdsporthoz: az aktív, sokszínű sport múlt, az erős gimnasztikai felkészültség és a megmérettetés szeretete tökéletes alapot ad neki a gyors és eredményes fejlődéshez. Mivel minél hamarabb versenyezni szeretett volna, a következő évet célzott edzéssel töltötték. Ennek első néhány hónapja nem is a rúdon zajlott: a fizikai háttér továbbfejlesztését klasszikus törzs, kar és láb erősítéssel, futással, funkcionális edzéssel és sok nyújtással végezték a test minden izmára koncentrálva – hiába a tornász háttér, Zsófi sokszor maga is meglepődött, hogy milyen, soha nem gondolt izmokat kell használni, felébreszteni a rúdon. Februártól következett a technikai felkészülés a rúdon bemutatandó gyakorlatokra, majd maga a koreográfia. A rúdsport pontozása nagyon összetett: az erő és hajlékonysági elemek, a törzsből emelés, a dinamikus rész mellett a versenyen a nagyjából 4 perces gyakorlatsort két rúdon kell bemutatni, melyek közül az egyik elfordul a tengelye körül: a rudak közötti összekötő elemeket és a forgó gyakorlatot is pontozzák, valamint legalább egyszer mindkét rúd tetejéig fel kell mászni. Az esztétika és a viselkedés szintén helyet kap az eredményben: a zene választás, a koreográfia, a ruha stílusa mellett - melyre a code of points-ban szigorú előírások vannak: a felső nem lehet túl kivágott, és az alsónak is takarnia kell meghatározott test felületet – ennyit ismét az erotikáról… -, a magabiztosság is pontot ér.

Zsófi szerint sportja legnagyobb kihívása az erő beosztása: a 4 perces koreográfiát már akár kétszer egymás után végigcsinálni is nagyon fárasztó. A felkészülés során heti 3-4, egyenként másfél órás edzésen vett részt, melyek középpontjában az elemek nehézségi foka állt: kipróbálni, hogy a nehezebbek gyakorlatokat kellő biztonsággal tudja -e teljesíteni, vagy kisebb nehézségi fokúakat tegyenek be edzőjével a gyakorlatsorba. Első versenyén áprilisban vett részt: a féléves intenzív felkészülés eredményeként a magyar bajnokságon korosztályában másodikként kvalifikált is az augusztusi világbajnokságra. A hollandiai világversenyen ezután a 13. helyen végzett - a mezőnyben messze a legkevesebb tapasztalattal… A VB után szeretne technikailag tovább fejlődni, de érthető, hogy úgy érzi, jobb lenne a korábbinál nyugodtabb tempóban.

A rúdsport mellett Zsófi a vitorlázást is szeretné komolyan folytatni, de idén egyetemi felvételire készül, ezért átmenetileg kevesebbet látjuk majd kishajóban – J24-ben viszont továbbra is találkozunk vele a Just a Big Dinghy női csapatának vordeckeseként.

 

Varga Kornélia már majdnem két évtizede vitorlázik versenyszerűen: a tó legnagyobb cirkálói mellett számos neves vitorlázónak is mancsaftolt már. Gyerekkorában ő is mindenféle egyéb sportot kipróbált: úszott, művészi tornázott, karatézott, biciklizett, később a lövészetbe is belekóstolt. Alapvetően a társasági sportokat kedveli, ám derék fájdalmai 5 évvel ezelőtt mégis egy egyéni mozgásforma felé terelték: ekkor keltette fel figyelmét a jóga. Nelly a fejest ugrós fajta: a jógát is rögtön egy oktatói képzéssel kezdte, bár a filozófiai háttér helyett a mélyebb anatómiai tudás motiválta.

Nelly a tanfolyam elvégzése óta heti 3-4 alkalommal jógázik másfél órát. A jógát a mélyizmok átmozgatása mellett az egyensúlyi és koncentrációs képességek erősítésében is nagy segítségnek tartja, melyek a vitorlázásban szintén elengedhetetlenek. Emellett nagy előnyének tartja azt is, hogy ez a mozgásforma a test erőnléti karbantartását az ízületeket és porcokat kímélve biztosítja, míg a nyújtó pózokon keresztül a rugalmasságot is nagyon jól fejleszti. Véleményét megerősíti, hogy a jógát egyre több profi vitorlázó csapat emeli be szárazföldi felkészülési programjába: Tóth Matyi laseres lányaitól az America's Cup csapatokig számos példával találkozhatunk.

Nelly a mozgás mellett a jóga tudatra gyakorolt hatását is fontosnak tartja: aki folyamatosan gyakorol, annak a lassabb, precízebb, befele koncentráló mozgás hatására gyorsan javulhat a testtudata. Aki megtanul ilyen módon figyelni a szervezetére, az nemcsak az izmain fogja észrevenni a változást, hanem az étkezésében is könnyebben talál rá a szervezetének legmegfelelőbb ritmusra. Nelli az elmúlt években a jógán keresztül megtanulta figyelmesebben követni teste kívánságait, azaz hogy milyen jellegű ételekre vágyik, mikor és milyen mennyiségben. Egy kis önuralommal elhagyta a cukrot tartalmazó ételek nagy részét, de csokit, sütit, üdítőket alkalmanként - és kisebb mennyiségben - továbbra is fogyaszt. A testedzéssel párhuzamosan átalakult táplálkozásának összhatása látványos:  az elmúlt 5 évben nemcsak a felesleges súlytól szabadult meg, de kondíciója és ereje is sokat javult. Szüksége is van rá, hiszen a jóga oktatás mellett minden szezonban visszatér a vitorlázáshoz: az elmúlt években az oktatás mellett a Nemere II. és a Sirocco fedélzetén láthattuk legtöbbet, de tavaly a magyar bajnok Admiral-x-en is a csapat tagja volt – ráérő idejében nagy eséllyel varjú pózban vagy fejen állva...

Fotók: Cserta Gábor, Szántó Áron, Kecskés Rita