Pár napja jöttél haza Ausztráliából? Kik voltak az edzőpartnerek, milyenek voltak az edzések?

Szerintem nagyon jól sikerült az edzőtábor, ahol az edzőmmel, Ian Ainslie-vel, a japán lánnyal és ausztrál edzőjével, Arthur Brett-tel, valamint és helyi ausztrál vitorlázókkal együtt készültünk.

Facebook-oldaladon említetted, hogy kiváló volt a csapat...

Rendkívül profi, ugyanakkor szerény, kedves emberekkel voltam együtt ebben a három hétben. Az egész csapat nagyon jól dolgozott együtt. A vitorlázók az edzés minden percében a maximumot nyújtották és ezért eléggé ki is fáradtunk a harmadik hét végére.

Hogyan nézett ki egy átlagos edzőtáboros napod?

Egy edzésnapunk úgy nézett ki, hogy reggel bemelegítettem, ez körülbelül 30-40 percet vett igénybe. A vízre általában délután mentünk és a vízi edzés 2-3,5 óráig tartott. Amikor kiértünk a partra, leszereltünk, átöltöztünk és utánna volt a megbeszélés az aznapi edzésről az egész csapattal. Nagyon szeretem a közös megbeszéléseket, mert sokat tanulok abból, hogy a többi vitorlázó mire figyel, mit érez és az edzők pedig, hogy mit látnak. A megbeszélés után hazatekertünk a kikötőből és otthon főztem magamnak vacsit, levezettem és mentem aludni. A könnyebb napokon egy biciklizést vagy kondiedzést is beillesztettem a napi programba.

Hol tartasz a felkészülésben? Mi volt az edzőtábor legfontosabb eredménye?

Sokat tanultam sok téren ebben az edzőtáborban, nem lehet kiemelni egy-egy dolgot. Ez egy összetett tanulási folyamat és hónapokon keresztül dolgozunk ugyanazokon az apróságokon. Nagy hangsúly volt a sebességen, rajtokon, szabályismereten.

Ha jól tudjuk, azért az edzések közben egy versenyre is sor került, azon hogy szerepeltél?

Az edzőtábor végén sor került egy versenyre, a nyugat-ausztráliai állami bajnokságra. A fiúkkal összetett rangsorban a harmadik helyen végeztem, a lányok között pedig a japán világbajnoki  bronzérmes Manami Doi mögött második lettem.

Az ausztráliai edzőtábor a Miamiban elért eredményeddel együtt kiváló alap a továbbiakra, mi a következő lépés?

Most rövid ideig Magyarországon leszek, hétfőn már indulok Mallorcára edzeni, ott készülök az április elején sorra kerülő nagy európai versenyre, a Trofeo Princessa Sofiára, valamint az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Képek: Érdi Mári Facebook-oldala