Addig viszont temérdek dolgunk akad. Máris az az érzésem, hogy kicsit elkéstem ezzel az írással. Sűrítsünk tehát. Fussuk át, mi mindent is hordtam össze e témában úgy öt év távlatában:

Jó, tudom, hogy enyhén poros, és akad, ami felett eljárt az idő. Lássuk tehát mindazt, ami azóta változhatott.

Hogyan is fest a „nagy totál”? Szerintem vitathatatlanul „jobb sorunk lett”. Például szaporodott a „térítésmentesen” igénybe vehető kikötők száma (a BHZRT bérlőinek, valamint a Porthole kártya birtokosainak feltétlenül). Pontosabban: Balatonföldvár – Öreg-Tihany –Balatonfüred – Csopak – Alsóörs – Balatonalmádi – Balatonfűzfő – Partfő – Siófok – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Fonyód – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Vonyarcvashegy – Szigliget – Badacsony – Ábrahámhegy. Ez bizony egy híján húsz! Szinte teljes a kör. Persze vannak lyukak (például Révfülöp), meg olyan is, ahol a szolgáltatások uram bocsáss „nem érik el az európai színvonalat”. De mégis megvan, mint lehetőség, és feltétlenül használható (kibírható). Szóval mehetünk, amerre úri kedvünk diktálja. De még – sajnos - nem tartunk ott. Definiáljuk a „frontvonalat”. Az elmúlt szezonban, valamint a tél folyamán folytatott beszélgetéseim során sokféle véleményt és álláspontot volt szerencsém megismerni. Mindezeket összevetve, gyepes elmémben az alábbi pogány sejtés – felismerés – fészkelt meg: Tulajdonképpen két tábor (érdekcsoport) feszül egymásnak, vélt vagy némiképpen valós előnyökön nyugvó szempontok mentén.

Az egyik – ha nem is így kisarkítva – azt mondja: Mindenki maradjon békében a seggén a saját kikötőjében. Ha mondjuk, kibérel egy (nagy értékű) hajót, legjobb, ha el sem mozdul a helyéről, csak „nyaral” rajta. Vele van a legkevesebb baj. Kipengeti a pénzt, aztán annyi. Ha elmegy valahová, csak a gond lehet. Nekem is, neki is, meg annak a kikötőnek is, ahol vendégeskedik. Utazzon az autójával, esetleg biciklivel, vagy ahogy akar, aztán jöjjön vissza aludni. Ide pedig idegen hajó be se dugja az orrát (energiát fogyasztani, rumlizni, koszt csinálni, zavarogni), hiszen innen sem igen mennek máshova. Csak a nyűgnek vannak, hasznuk egyenlő a nullával.

A másik ennek az ellentéte. A túrázás páratlanul szép és jó dolog – vallják -. Igény is van rá! De még mekkora! Tegyük meg tehát mindazt, ami módunkban áll annak érdekében, hogy ez minél könnyebben működhessen. Biztosítsunk „átjárhatóságot”, létesítsünk kikötőláncot (láncokat), adjunk szervezett segítséget (vezetést) a kirándulásokhoz. Gondoljunk erre még akkor is, ha közvetlen (pénzben kimutatható) előnyünk nem származik belőle. Nem kérdés, hogy magunkat melyik kompániába sorolom.

Végkonklúzió: Sok mindennek (mindenkinek) hála, nekem úgy tűnik, hogy az elmúlt években ez a második brancs erősödött.  Adja a Jóisten, hogy ne tévedjek. Így hát meg tudom támogatni azt a bátor kijelentésemet, melyre az elején ragadtattam magam: „Jobb sorsunk lett!” Lépjünk tovább.

Ha sajátod a teknő, elkerülhetetlen az alapos átvizsgálás. (A belinkeltekben megvannak.) Bővült viszont az algagátló kínálat.

És bonyolultabb lett, a sokfélesége miatt. Ökölszabály: Ha valamit alkalmaztál, és meg vagy vele elégedve, használd pontosan ugyanazt tovább. Ha nem, és valamiért váltani akarsz, kérd ki a szakember véleményét (pl: https://hajofestek.hu/ Rick Csaba régi barátom nagyon szívesen segít.) A lényeg az, hogy tudd: nem kenhetsz bármire bármit! Nagyon nem! Tehát pontosan tisztázd az alkalmazhatóságot, és mérlegeld a „gélig csiszolás” kérdését. Könnyebbség, hogy már igen sok kikötőben, tűrhető árért akad vállalkozó, aki a hajótest évi kezelését (algagátlás, polírozás… stb.) elvállalja, és tisztességesen el is végzi. Ugyanez elmondható a mindenféle motorok karbantartására is. A „kapkodás” elkerülése végett, melegen javaslom, hogy már most vegyük fel ilyen esetben a kapcsolatot, határozzuk meg a pontos igényünket, és állapodjunk meg a határidőben. Így komoly reményünk lehet arra, hogy a „daruzási időt” víz-kész állapotban várhatjuk. Persze, számomra nincs párja annak az érzésnek, amikor kis csapatunk saját kezűleg dédelgeti a járművet, annak megfelelő gondossággal, ami kijár neki, hiszen egész nyáron ő lesz az otthonunk.

Most jön az ijesztgetés: Huhh! A tűzoltó készüléket évente hitelesíttetni kell. Idén már nem csak figyelmeztetés, hanem vaskos bírság dukál érte, ha ellenőriz a yard. A legtöbb kikötőbe, előre meghirdetett időpontban kimegy a „tűzoltó” és négy – ötezer aranyért megteszi. Ennél jóval olcsóbb, ha bebumlizunk Siófokra (Május 1. utca, a Széplak-felső vasútállomásnál kell bekanyarodni a Balatonnal ellentétes oldalon) és ott elvégeztetjük. Javaslom, ne feledjétek el! Meg a mentőmellények. Valódiak legyenek, a megfelelő tanúsítvánnyal ellátva. Ezek persze jóval drágábbak. Sajnos nem egyszer találkoztam hamisítvánnyal, amin volt valami matrica, hogy ő „mentőmellény ennyi meg annyi kilóig” de ez nem a hitelesítő jel volt, tehát csak fürdő eszköznek minősül. Igazoltatásnál azonnal kibukik, és máris töltik a csekket. Ki van adva! Tehát ezt is ellenőrizzük.

Amire ugyan nem most lesz szűkség, de legyen meg a szúnyogháló. Várhatóan idén is lesznek csípős és nem csípős dögök által neuralgikus (pl.: Vonyarcvashegy) helyek. Fontos, hogy a kabin hermetikusan le legyen zárva előttük. Nehogy rémálommá váljon az éjszaka! Most van idő esetleg a szabás–varrásra. Nekem a legjobban az vált be, hogy a fukszra tépőzárral „ragasztom” fel belülről, a kabinajtót pedig bőven túllógatva, pókokkal leszorítva betakarom. Ha már ezeknél a repülő ellenségeinknél tartunk, hadd említsek meg még valamit. Hangsúlyozván, hogy nem reklámnak szánom, csak a „kategóriát” szeretném ábrázolni.

Nem olcsó, de nekem nagyon bevált. Ugyanis egyik kedvenc „perverzitásom”, hogy imádok a Cockpitben vacsorázni, csendes – langyos nyári késő alkonyatban, gyertyafénynél. Méghozzá hívatlan vendégek nélkül. Micsoda feeling!

Az előbbi három bekezdésben foglaltak a bérelt hajók tekintetében is érvényesek. Ezzel térjünk is át erre a témára. No, igen, meglátásaim szerint, a „Charter” cégek száma és kínálata jelentősen bővült, a hajók minősége és felszereltsége is. Nemkülönben a mérete. Persze az ára is. Összességében megállapítható, hogy „jobb teknők” közül válogathatunk, mint pár évvel ezelőtt. Más kérdés az, hogy ezeknek a „bödönöknek”, a vízvonal feletti része úgy kiszélesedik és „megmagasodik”, hogy jelentős mértékben romlanak a menettulajdonságaik. Ja, a kényelemnek ára van. És ez nem bírálat a részemről, csak megállapítás. Viszont fontos, hogy legyünk tisztában azzal, hogy mibe ülünk bele, és az mire alkalmas. Ezt már a túra tervezésénél vegyük figyelembe.

Tudom, rengeteg a szempont, valamint az a körülmény, amire nem vagyunk hatással. Viszont van, amire igen. Például szerencsés, ha úgy február végére „megvívjuk harcainkat” a munkatársakkal szabadságbeosztás ügyében, és le tudjuk foglalni a jószágot fix, általunk kiválasztott időpontra (időpontokra). Megismétlem: a Boat Show során szerzett információim szerint a Balaton (és a közeli tengerek) tekintetében jóformán minden kapacitás gazdára lelt. Valóban, a „késő bánat eb gondolat” lehet, jut, ami marad, akkor, amikor. Ebben az esetben akkor kell mennünk, slussz–passz. Ha esik, ha fúj. Vagy zsibbadhatunk az indulás kikötőjében és leshetjük, hogyan hajlik a linóleum. Taglaljuk most inkább a másik végletet, amikor is módunkban áll körültekintően tervezni úgy, hogy az alap szempontokat figyelembe vehessük.

  • Mi a célunk? (Körbe az egészet, valamelyik medencét, ezt–azt megnézni, bejárni, felderíteni, meglátogatni… stb.)
  • Kikből tevődi össze a csapat? („Harcedzett”, képzett, erejük teljében lévő elszánt vitorlázók, vagy szárazföldi „hajót még csak távolról látott” városi népség. Persze a két véglet között a legkülönfélébb variációk fordulnak elő, család, gyerekek, kutya, macska… stb.)
  • Mi volna az ideális időjárás? (Szeles, húzós, haladós, - nem gond, ha hűvösebb, esetleg esős -, vagy csendes, forró, alig csurgó – andalgó, tóközepén locspocs – dagonya.)

És még jó pár dolgot felsorolhatnánk. Ezt meg is tesszük a következő fejezetben!

És várjuk a tavaszt!

 „…Hóvirág az ibolyának

 Olvadó hóról mesél.

Sárga nárcisz patak parton

 Kémleli a kék eget,

 Csivitelő csíz csapatok

 Túlharsogják a telet…!

2018. március 10.

                                                         Merlin!