Az elmúlt két év pozitív tapasztalatai és az utasvélemények alapján idén már március 14-től bevezeti a Társaság a 40 percenkénti járatindítást a balatoni kompokon, valamint este meghosszabbított üzemelési időben indulnak az utolsó hirdetett járatok ezzel is kiszolgálva az első tavaszi hosszúhétvégétől várt emelkedett utasszámot a Balatonnál.

A koratavaszi időszakban 2018. március 14. és április 26. között Szántódrévből reggel 6.40 és este 18.40, Tihanyrévből reggel 7.00 és este 19.00 óra között 40 percenként közlekednek a kompok. A kiemelt hétvégéken várható nagyobb forgalom esetén a menetrend felfüggesztésével folyamatos indítással készül a BAHART a balatoni közlekedés minél rugalmasabb és hatékonyabb lebonyolítására.

BAHART kompszolgáltatását 2017-ben éves szinten több, mint 1.140.000 utas vette igénybe, mindamellett, hogy a tavalyi év első hónapjaiban a fagyos időjárás következtében 51 napig szünetelt a szolgáltatás. A balatoni kompszolgáltatás szezonon kívüli kihasználtságjavulását jól mutatja, hogy 2018. február 28-ig az év első két hónapjában több, mint 22.500 személyt és 10.100 db gépjárművet szállítottak a balatoni kompok, ami 33%-kal több, mint 2016-ban, amikor ugyanilyen időszakra nézve rendelkezésre állnak bázisadatok. 2018-ban változatlan díjon biztosítja a BAHART a kompközlekedéssel kapcsolatos szolgáltatásait, díjemelés nem történt.

2018-ban is sok, rendszeresen komppal utazó él a BAHART tavaly bevezetett saját kedvezménykártyája, a BAHART Joker Kártya nyújtotta kedvezményes, akár 20%-kal olcsóbb utazási lehetőségével. A BAHART kártyák bevezetésével jelentősen bővült a kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatások köre, hiszen a kártyaegyenleg a kompközlekedés mellett bármely menetrendi, séta-, főidényi tematikus programhajóra, sőt a gyorshajókra is felhasználható.

3 különböző egyenleggel lehet kártyát vásárolni, a kártyaegyenleghez társulnak az utazások során érvényesíthető százalékos kedvezmények. 2017-ben az újdonságként bevezetett kártyákból több, mint 200 db-ot értékesített a BAHART, körülbelül 20 millió forint értékben.

A BAHART stratégiájában foglaltaknak megfelelően szeretné a Balatoni turisztikai kínálatot a nyári kiemelt időszakon kívül is színesíteni szolgáltatásaival. A hivatalos 172. balatoni hajózási szezon hagyomány szerint idén is Húsvét nagyszombaton indul, 2018. március 31-én. A Társaság bízva az első tavaszi hosszú hétvégére a régióba látogatók magas számában, Siófokon és Balatonfüreden már március 15-18. között elindítja ünnepi sétahajóit.