A júniusi Marseille-i Világkupa-döntő előtti utolsó fordulóban 46 országból több mint 830 versenyző áll rajthoz a dél-franciaországi Hyères-ben. Közöttük négy magyar egység is ott lesz a rajtnál kedden: Érdi Mári női Laser Radiálban, Vadnai Benjamin és Jonatán a férfi Laser Standard-, valamint Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a férfi 470-es mezőnyben próbál minél előrébb jutni. A Világkupa-sorozat aktuális állását hajóosztályonként itt lehet megnézni.

Női Laser Radiálban 64 hajót jegyeznek a rajtlistán, a világranglista első húsz helyezettje közül csak ketten, a 3. és a 19. versenyző hiányzik - Mári a világranglistán pillanatnyilag a 20. helyen, a Világkupa-sorozatban pedig a 30. helyen tartózkodik. Természetesen ott lesz a riói olimpiai bajnok, tavalyi világ- és Európa-bajnok holland Marit Bouwmeester is. Azt egyébként minden világverseny esetében, így a Hyeres-i megmérettetésnél is érdemes szem előtt tartani, hogy a világranglista az egyes osztályokban nem feltétlenül mutatja a pontos erősorrendet, hiszen leginkább azon múlik a helyezés, hogy a versenyzők milyen rendszerességgel indulnak a Világkupa-versenyeken. Laser Radiálban például a már említett - riói olimpiai bajnok, tavalyi világ- és Európa-bajnok - holland Marit Bouwmeester az aktuális világranglistán bőven a top 20-on kívül van.

"A versenyen szeretnénk a top 15 be kerülni, amire szerintem minden esélyünk megvan” - mondta a Hunsail.hu-nak Gyapjas Balázs. “Ezen felül kifejezetten nagy figyelmet fektetünk majd a rajtok és az első krajcban való vitorlázás fejlesztésére. Ezekben Palma de Mallorcán kissé talán túl konzervatívak voltunk. Sokszor vitorláztunk a pálya közepén, ami a selejtezők alatt működik, de az arany csoportba nem. Erre jó alkalom ez a Világkupa-verseny, mivel itt csak a világranglista első 40 helyezettje indul, így ez már alapból olyan, mint egy arany csoport.” Osztályukban, a férfi 470-esben a 40 egységből álló Hyères-i mezőnyben a világranglista első húsz hajója közül mindössze a 17. helyen álló egység nincs ott. A világranglistán Balázs és Zsombor jelenleg a 28., a Világkupa-sorozatban pedig a 14. helyen áll. Érdekesség, hogy az osztály aktuális olimpiai bajnok hajójának kormányosa, Sime Fantela ezúttal testvérével, Mihovillel indul, de a 49-es osztályban.

A férfi Laser Standard mezőnye összesen 68 hajóból áll, közöttük Vadnai Benjaminnal és testvérével, Vadnai Jonatánnal. Az ő mezőnyük tekinthető a leginkább “foghíjasnak”, náluk a világranglista első húsz egysége közül 3 is hiányzik - Benjámin a 28, Jonatán pedig a 38. helyen áll. A Világkupa sorozatban pillanatnyilag a 14., illetve a 21. helyet foglalják el. “Az első húszat célozzuk meg”- mondta Vadnai Benjámin. A versenyre egyelőre gyenge szeles meleg időjárást ígérnek az előrejelzések. A versenyre a rendezők összesen öt pályát építenek, a tervek szerint az első futamot kedden 11:00, az éremfutamokat pedig vasárnap rendezik.

A versenyről minden nap összefoglalóval jelentkezünk, a regatta eredményeit pedig itt lehet figyelemmel kísérni.

Fotó: Vadnai Benjámin Facebook oldala / Sailing Energy