Bizonyára elhatározta, hogy elkezdi a saját farkával verni a csalánt, mert kinyitott egy üzletet ott, ahol sokan mások nem próbálkoztak volna. Konkrétan az almádi Wesselényi strandra települt, a klasszikus sütöde-kocsma sor egyik elemeként próbálja a tömegből magához vonzani a szofisztikált ételekre nyitott kisebbséget, míg a sétány felől a tudatos visszatérő erőkben bízik. Strandkocsma kategóriában eddig a budatavai Jóbarátok volt számomra a  példa, de nekik könnyű, egyedül vannak, előttük a parkoló és még a választékkal sincs baj. Ráadásul azzal, hogy egész évben képesek nyitva tartani megbízható szövetségeseik a halravágyó publikumnak.

Bálint helyzete közel sem ilyen egyszerű. Nincs egyedül, ráadásul nem használja a korszerű agymosás kifinomult fegyvertárát.  Nincs előtte parkoló, sőt kocsival nem is lehet odajutni,  a kerékpárút is a park túlsó felén fut.

Szeretne ő is télen nyáron nyitva tartani, de ez itt mégis csak egy strandbüfé.

Nem látom az instán a napi menüt, nem villog a homlokzaton ledes futófény, nincs kivetítő a foci vb alatt, hisz önmagában és azt gondolja, hogy különleges ételeit keresni fogja a közönség.

Ha meglátogatjátok, nem lesz könnyű dolgotok. A kikötő felől mentek még hagyján, mert a strandra vezető úton nem lehet eltévedni. Ha kocsival vagytok már nagyobb a baj. Ha a kemping felőli nagyparkolóban leálltok, akkor irány a strandbejárat, a baloldalán ott díszeleg egy megtévesztő hatalmas Fröccsterasz felirat ami mögött valóban van egy valódi terasz, de csak este 7 kor nyit. Bálint Teraszához tovább kell menni a kikötő felé, onnan már nem lehet elhibázni.

Bálintnál nincs műanyag étel. Közvetlenül a termelőktől vásárol. Kolbászt neki töltik, az ő receptje alapján, a salátára, körtével grillezett kecskesajt is a Káli medencéből ered. Kézműves sörök, Gyukli és Zelna borok, de még a kávét is barista készíti. Ő maga. Ponty, szürkeharcsa, pisztráng a Balatonból. Tengeri hal nincs. Sok sok zöldség, gabona friss kerti fűszerekkel.

Ettetek már uborkalevest? Zseniális.

Túrázóknak, ínyenceknek ajánlott!