Egy gyönyörű fehér madár készülődik a Club Aliga kikötőjében arra, hogy “felszálljon” az idei Kékszalagon. Egy soha nem látott példány, ami csak Magyarországon létezik, és egyetlen van belőle. A neve: Hungexpo – Hungarian Silence.

Ez a “madár” nem magától született, hanem magyar mérnökök és építők segítették világra. A legmodernebb technológiák és anyagok felhasználásával készült csodálatos hajó egy igazi nóvum, valódi hazai különlegesség.

Mi az, ami a Kékszalagot uraló katamaránoknál is gyorsabb?

Czap Zoltánnak, a Hungexpo – Hungarian Silence kormányosának elmondása szerint a megvalósításhoz az ötlet nagyjából 4 éve, a balatoni katamarán versenysikerek és ezt követő hegemóniájuk láttán fogalmazódott meg. A cél egy gyors, biztonságos és különleges hajó megépítése volt, amelyik a Kékszalag abszolút győzelemért szállhat vízre. Ehhez a közvetlen ihletet a földkerülő vitorlás versenyek sztárjai, a csúcstartó trimarán versenyhajók adták. A téma elmélyült tanulmányozása után kirajzolódott egy karbon technológiával megalkotott könnyű, foileres, tehát a vízből teljes testtel kiemelkedő háromtestű vitorlás képe.  A koncepció megszületése utáni 3 év a tervezésről és a megvalósításról szólt.

A vitorlás tervezésének vezetője Fekete László volt, aki a könnyűszerkezetes repülőgépgyártás és a karbon technológiák szakértője. A kialakítás fő szempontja mindvégig az volt, hogy a hajó a balatoni versenyeken, a jellemzően rapszodikus szélviszonyok között is a legjobb teljesítményt nyújtsa. A trimarán kivitelt az indokolta, hogy ez a legbiztonságosabb többtestű hajóforma. Végül áramlástechnikai szempontból minden körülményhez igazodó hajótestet sikerült kifejleszteni. Ennek köszönhetően a hajó gyenge szélben és viharos körülmények között is maximális teljesítményt képes nyújtani.

Hazai fejlesztésekkel a világ élvonalába

A szél erősödésével a hajó sebessége is fokozottan nő, amit az egymás mögé helyezett forgó, wing árbócos soft nagyvitorlával értek el a készítők, biztosítva a maximális aerodinamikai hatásfokot. Ez nagyon hasonló a repülőgépszárnyaknál alkalmazott főprofil és flap rendszer működéséhez.

Amint a hajó sebessége eléri a 13-15 csomót (kb. 26 km/h) működésbe lépnek a foilerek és a T kiemelő kormány, ezek emelik a víz fölé a hajót, ezáltal minimálisra csökkentve a hajótest ellenállását a vízben, ami további sebességpotenciált eredményez. A nagy sebességű és biztonságos víz feletti „foileres” haladáshoz számos saját fejlesztésű innovatív megoldást valósítottak meg. A megépített trimarán formájával, teljes karbon szerkezetével és műszaki megoldásaival felveszi a versenyt a világ élvonalába tartozó sporthajókkal. Az építéshez szükséges karbonszövetet nagyon kedvező feltételek mellett a világ vezető szénszálas gyártója a Zoltek Toray Group biztosította.

A hajót Fekete László és Czap Zoltán a csapat aktív közreműködésével két éve építi, vízre pedig tavaly novemberben került először a Club Aliga kikötőjében, ami a hajó báziskikötője. Itt a csapat minden támogatást megkap munkához, a szerelésekhez, javításokhoz, daruzáshoz, a csapat kényelméről nem is beszélve. A motorost eddig szintén a Club Aliga biztosította.

A versenyszezon indulásával a motoroshajót a trimarán névadó szponzora, a Hungexpo Zrt. biztosítja. Az együttműködésnek köszönhetően a Hungexpo – Hungarian Silence megtekinthető lesz a Budapest Boat Show kiállításon is 2019. február 21-24. között.

A téli álmot követően tavasszal megkezdődött a tesztelés, és elkezdődtek az edzések is. Az első próbákat követően, az első három nap eredményeit figyelembe véve a középső hajótestet átépítették a még nagyobb felhajtóerő érdekében.

 

------------------------------------

A hajó főbb adatai:

- a hajó teljes hossza: 14,3 méter

- az összes vitorlafelület: 218 m2

- a két wing árbóc magassága: 11 m, az első árbóc plusz 3,5 méterrel teleszkóposan megtoldható (erre megy fel a 80 m2-es code 0 és a gennaker, ami összesen 158 m2)

- a hajó versenykész tömege: 900 kg

- a hajó verseny személyzete: 5 fő

Genua: 40 m2

Fok: 14 m2

A két grósz összesen: 50 m2

 

Az elvi maximális sebesség 35-40 csomó

A hajó nagyon élesen kreutzol és félszél-raumban kiemelkedik a vízből.

 

A célunk

Magas innovációval rendelkező versenyképes belvízi hajó, majd pedig hajóosztály megalkotása, amely akár az Amerika kupás merev szárnyas többtestű foileres hajókkal szemben is megállja a helyét minden szélviszony között úgy, hogy bizonyos szelekben ráadásul a leggyorsabb lesz.

Kikből áll a csapat

Neves hazai és tengeri vitorlázók, katamaránosok, sokszoros magyar bajnoki címekkel:

  • Czap Zoltán
  • Fekete László
  • Hegedüs Léna
  • Honti Norbert
  • Sabján Annamária
  • Molnár Balázs
  • Németh Balázs
  • Sármai Balázs
  • és a motorosban: Lakatos Zsolt és Ott Ádám

 

Egy mondatban összefoglalva a csapatunk szellemisége:

Mindegy, hogy fúj a szél, csak vidámság legyen!

 

A gyönyörű fehér madár, a Hungexpo – Hungarian Silence nagy felhajtás nélkül, csendben, de komoly ambíciókkal készül az idei szezonra a Club Aliga kikötőjében.