A verseny a környezettudatosság jegyében zajlott összhangban a World Sailing által meghirdetett 2030 Sustainability Agendával összhangban, felkarolva 5+1 kiemelt ún. „Újonc Kupak Tanácsot” a fiatalok számára, amelyek között szerepelt:

  1. Edzőmotorosok fogyasztásának és számának a csökkentése;

  2. Az egyszerhasználatos műanyagok (PET palackok) helyett a versenyzők többször használható sportkulacsot kaptak;

  3. Papírmentes, újrahasznosított papír alapú verseny;

  4. Környezetbarát naptej használata;

  5. Biciklivel érkezés a verseny helyszínére;

+1 Minden klub árnyas facsemetét vihetett haza díjkiosztó után, amit a Balatoni YC esetén az éppen hazaérkező világbajnokuk fogadásán adtak tovább, és ültettek el Zsombival közösen Alsóörsön.

A versenyen optimist hajóosztályban 76 hajó indult közös pályán, őket követte 5 perces ráindítással 16 fröccsi optimistek egy belső kispályán, ezen kívül volt 7 darab 420-as és 6 darab RS Feva induló is.

A díjazás tekintetében az abszolút eredményeik alapján külön lett értékelve az OP narancs csoportos nem leigazolt versenyzők, az első éves, illetve kezdő OP zöld csoportos versenyzők (azon belül külön az U9 korosztály legjobbjai); a másodéves OP fehér, és profi piros csoportos versenyzők köszönhetően a szponzori díjfelajánlásoknak is (T-Systems, Rooster, Optiparts/HQOK, SkiOutlet, Ilcsi). Valamennyi kezdő OP-s zöld és narancs csoportos, valamint fröccsi OP-s oklevél díjazásban részesült.

A Nádas Kupa Sorozat célja, hogy elősegítse a kezdőbb szintű, utánpótláskorú résztvevők lépcsőzetes bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és a helyi régiónként szervezett kisversenyekkel hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez, akár alapja lehessen későbbiekben a zónaválogatottaknak is, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

A Nádas Kupa következő állomása VVSI Vadliba Kupa lesz, a hazai nádasvilág központjában a Velencei tavon augusztus 25-26-án.

 

 

További részletek:  www.facebook.com/NadasCup