Az év utolsó Optimist ranglistaversenye, a balatonfűzfői Specialized Kupa végül nem lett ranglistaverseny: a három napos regatta két nap halasztással indult, de a harmadik nap két futamot végül sikerült megrendezni.

Izgalmas, túra- és pályafutamokat kombináló verseny volt a Johan Anker Kupa a Folkboat és a Dragon osztály számára. A Fenyvesen a Tramontana Yacht Club rendezte osztály-, illetve flottabajnokság sikerrel zárult: a Dragonok között a 7Arts, a Folkboatoknál pedig a Mormota lett a bajnok.

71 hajóval rajtolt el október 14-én a BL Yacht Club Rudi Trans 4kezes vitorlásversenye. A remek szélben zajló regattán végül a Trentasette győzött, maga mögé utasítva a Tantált és a Westsportot.

A Fertő tavi szezonbúcsúztató Kalóz versenyt is megrendezték október elején – meglehetősen szoros programmal.

Orfűn az IOM bajnokság nem tartogatott nagy meglepetéseket a győzelem tekintetében: a tavalyi győztes ifj. Csóka László lett idén is a bajnok. Végül a Balatonon is megrendezték az év utolsó nagy nagyhajós versenyét, mely egyben a Yardstick Trophy záróeseménye is, bár a Dér Kupán dér idén sem volt.

 

Nemzetközi sikerek

Eddig még nem látott nemzetközi sikert ért el F18 katamarán osztályban a Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor páros. A sarasotai világbajnokságon kiegyensúlyozott vitorlázással a 20. helyen zártak. A párossal interjú is készült a VB-ről, a magyar F18 osztály helyzetéről, amit csak nálunk olvashattok!

Fantasztikus eredményt ért el a Jeney Máté – De Jonghe Arthur páros 29er osztályban: a 29er Euro Cup utolsó, garda-tavi fordulóján 7. helyen végeztek, ezzel az összetett versenyt 2. helyen zárták!

Az évvégi nagy Ópés edzőtábor idén is Portorozban került megrendezésre. Az időjárási körülmények elég zúzósak voltak, de végül értékes hetet zártak a fiatalok a szlovén tengeren.

Még egy esemény az Adrián: az Azure Cupot a zsűrihajóról néztük végig – bár ez elsőre ismeretlen feladatkört jelentett, kiderült, milyen a verseny a másik oldalról.

Kopár István a Puffin fedélzetén már a tasmán megállópontnál, a Storm Bay-nél jár! A Golden Globe Race mezőnye 125 napja van úton – István 5. helyen ért a kapuhoz. Interjú!  

 

Jön!

Az év utolsó Optimist versenye nem csak gyerekeknek szól, sőt: a 29. Trafik Kupán a legénység súlya legalább 60kg-nak kell lennie! Az omszki-tavon november 18-án, vasárnap kerül megrendezésre ez a remek verseny.

Azért a vitorlás nem ért teljesen véget az évre, hiszen amíg nem fagy be a Balaton, addig lehet rajta vitorlázni! Ezt bizonyítja az évek óta megrendezésre kerülő Téli Regatta Vitorlás Versenysorozat is, amit a BL Yacht Clubban rendeznek. Ennek első állomása a Mikulás Kupa december 1-én. Így ha nem szeretnénk elcsomagolni hajónkat a télre, nem is kell, csak öltözzünk fel melegen és irány Lelle! A versenyeket mindig remek parti programok is kísérik, így akár az egész családot magunkkal vihetjük, nem fognak unatkozni.

A legtöbb ember karácsonykor Reszkessetek, betörőket! néz, a vitorlázók meg Rolex Sydney Hobartot. Idén ráadásul van egy plusz apropónk arra, miért kövessük a december 26-án, Sydneyből rajtoló versenyt: mert magyar csapat is indul rajta! Az Ausztráliában élő Ormándlaki Áron, azaz Roni összeszervezte az M3 Team Hungary csapatot és egy TP52 fedélzetén vágnak neki a versenynek. A felkészülésük már el is indult! Kövesd nyomon őket a Porthole oldalán!

Forrás: Hunsail.hu, Compass Magazin, Porthole

Fotók: Optimist Osztályszövetség, Kálmándy Ferenc, Gerő András

A Volvo Körkapcsolás híreit a Volvo Autó Hungária támogatásával hoztuk el.