Melyek voltak a 2018-as versenyidényre kitűzött legfőbb céljaitok?

Vadnai Benjamin: 2018-ra több cél is szem előtt volt, de a múlt évben mindkettőnk számára természetesen a tokiói indulási jog megszerzése volt a fő cél. Én e mellett a rajtjaimon akartam javítani.

Vadnai Jonatán: Nekem – persze a kvóta szerzés mellett – a fő célom az volt, hogy egyenletes jó sebességet tudjak hozni minden körülmény között. Főleg a hátszeleimben voltak nagy hullámvölgyek.

Az eredmények szempontjából mi volt a legnagyobb siker, illetve a mi az, amit nem sikerült elérni a célok közül?

Vadnai Benjamin: A legjobb eredménynek tavaly a Világkupa-versenyen elért top20-as helyezést tartom (Benjamin kétszer is elért ilyen helyezést: a 2018-as sorozatban áprilisban a Hyères-i fordulón 17., a 2019-es sorozatban pedig szeptemberben az enoshimai fordulón 16. lett – a szerk.). Amit nem sikerült elérni, az egyértelműen a tokiói kvóta megszerzése.

Vadnai JonatánNekem az U21-es világbajnokságon elért negyedik helyezésem, illetve a felnőtt Európabajnokság 23. helye a legnagyobb sikerem.  A másik oldalon pedig ugyancsak az szerepel, hogy nem sikerült Aarhusban kvótát szerezni.

Melyik volt a legkeményebb verseny tavaly?

Vadnai Benjamin: Egyértelműen a világbajnokság Aarhusban, azon belül is az aranycsoport futamai. Ezek a futamok egyben a legnagyobb csalódást is hozták számomra.

Vadnai Jonatán: A világbajnokság volt a legnehezebb verseny, ez nem is vitás. Aarhusban sajnos nem sikerült elérnem az aranycsoportot, így 2018 legnagyobb csalódása az ezüstcsoportban való versenyzés volt. 

Mi volt 2018 legnagyobb tanulsága, illetve miben fejlődtetek a legnagyobbat?

Vadnai Benjamin: Ismét bebizonyosodott az az amúgy régi igazság, hogy a kemény munka gyümölcsöző.

Vadnai Jonatán: Hátszeles technikánk kifinomultabb lett és minden szélviszonyban egyre stabilabb jó sebességet tudunk hozni. Erőnlétünk is sokat fejlődött a lógáshoz.

Melyek azok a tényezők, amiken még sokat kell javítani?

Vadnai Benjamin: Mindenben lehet és kell is még. Főleg mezőnyvitorlázásban és rajtokban látjuk a hiányosságokat. E mellett mindkettőnk számára nagyon komoly fealadtot és odafigyelést jelent az egyetemi tanulmányok, a vizsgaidőszakok összegyeztetése az élversenyzéssel.

Mi a fő cél 2019-re?

Vadnai Jonatán: Nem is lehet más, mint a tokiói kvóta megszerzése. Erre a júliusban Japánban, Sakaiminatóban sorra kerüló világbajnokságon lesz lehetőség.

Benjamin és Jonatán készülnek a 2019-es szezonra, jelenleg Máltán edzőtáboroznak egy 15 fős nemzetközi csapattal február végéig. Januárban már voltak két hetet és most ismét két hét kemény munkában vannak. "Szerencsénk van, mert eddig majdnem minden nap 15-20 csomós szelünk volt 2-3 méteres hullámokkal. Napi három-négy óra lógás után nem sok erőnk marad, a levezető bicikli és egy laktató kaja után csak beesünk az ágyba. Esténként nehezen előkerül a tananyag is, hogy lépést tartsunk az egyetemmel."

 

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség, Thom Touw Photography