A nemzetközi mezőnyben is a legjobbak közé tartozó Érdi Mári felkészülésének, versenyzésének kulisszái mögött rejlő nagyobb és apróbb részletekbe avatta be a hallgatóságot kedden a “Mitől lesz valaki jó vitorlázó” című előadása során.

A sikeresség, a “jónak levés”, az eredményes versenyzés nem jön magától, sok részképességből tevődik össze. A tehetség csak egy összetevő a sok közülés senki sem olyan különleges, hogy ezeket mind birtokolja.

A siker alapfeltétele, hogy a versenyzőnek nagyon jól kell ismernie önmagát és azt, hogy mire van szüksége. Világszínvonalon azzal teheti a legnagyobb lépéseket a mezőnyben, ha a mindennapjaiban jobban csinálja a dolgokat, mint a többiek. Az első lépés felismerni, hogy valaki miben jó, avagy éppen gyengébb, de tudni kell azt is, hogy ezeknek mi az okaNyerő helyzetbe is kerülhet egy versenyző azzal, ha tudja, hogy a gyengéit hogyan tudja kijavítani.

A sikeresség összetevői között vannak, amiket a versenyző képes kontrollálni, és van, amiket nem képes. Melyek ezek? Az előbbiek között lehet felsorolni például az erőnlétet, a hozzáállást, a hajó előkészítését, sebességét vagy a táplálkozást. Nem kontrollálhatóak azonban például a fizikai adottságok, a többi versenyző, az időjárás (Mári saját bevallása szerint soha nem nézi meg az előrejelzést), a szerencse/balszerencsvagy éppen a zsűri döntései. Azokon gondolkodni, azokkal foglalkozni, amiket nem lehet kontrollálni, az energiák és koncentrációképesség puszta tékozlása, teljesen felesleges.

Mári ezután részletesen beszélt a fizikai képességekről, azok szükségességéről és fejlesztéséről, bemutatta egy edzőtábori hét fizikai edzésprogramját, majd egy vízi és szárazföldi edzést egyaránt tartalmazó nap étkezésének felépítését.

Az előadás gerincét a versenyfutam részletei tették ki, Mári aprólékosan foglalkozott a sebesség fontosságával, a gyors haladás adta lehetőségekkel, a megfelelő sebesség fenntartásával. “Gyenge szélben nagyon óvatosnak és türelmesnek kell lenni és folyamatosan figyelni a hajó apró visszajelzéseire. Én ilyenkor szeretek arra gondolni, hogy a hajó magától megy a vízen és nekem annyi a feladatom, hogy minél kevésbé hátráltassam a vízen sikló hajót.”

Részletesen taglalta továbbá a közvetlenül a rajt előtti tennivalókat, a rajtot, a krajc-, és a hátszélszakaszokat. Kitért a prioritásokra: mi lesz kulcsfontosságú a rajt pillanatában (magasságra vagy sebességre menni?, figyelni, hogy takarva van-e?), illetve, hogy mik a veszélyei annak a pozíciónak, ahol rajtolni fog? Beszélt a körülmények kezeléséről, a hullámzás, áramlás kihasználásáról.

Fontos pont volt a fókuszálás és döntéshozatal, a döntéseket befolyásoló lényeges és kevésbé lényeges tényezők, az adott versenynap vagy futam fókusza, és az esetleges rossz döntés következményeinek kezelése.

Összegzésként pedig Mári kiemelte, fontos, hogy  “használj ki minden lehetőséget, amit kapsz, tekints a nehézségekre is lehetőségekként. Legyenek a te rossz napjaid jobbak, mint a többiek rossz napjai, dolgozz keményen, de ne felejtsd el élvezni is, mit csinálsz”.

A teljes előadás felvételét itt lehet megnézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség