ITTHON

Audi Finn Dingi Magyar Bajnokság

Ismét Berecz Zsombor nyerte a finn dinghy bajnokságot, de idén ez kicsit más volt, mint a múlt évben. Akkor talán egyszer nem elsőként ért fel az első cirkáló bójához, idén ez többször is előfordult, sőt, volt, amikor 7, sőt 20-nál is több hajó is előtte fordult. Mindettől függetlenül persze csont nélkül nyerte a versenyt, de azért mindez talán azt is jelenti, hogy némiképp gyorsul a magyar mezőny, meg azt is, hogy felnőtt pár junior, akik hajtják egymást meg a többieket.

Részletek

https://porthole.hu/cikk/12482-a-majthenyi-domokos-paros-ot-futam-utan-vezet-a-repulo-hollandi-eb-n

https://porthole.hu/cikk/12484-finn-ob-a-junior-nemeth-megszorongatta-a-vilagbajnokot 

https://porthole.hu/cikk/12489-berecz-zsombor-az-eloolimpia-utan-a-magyar-bajnoksagot-is-megnyerte

Eredmények a cikk alján


Szüreti Regatta

Az egynapossá csökkent Szüreti Regattán több, mint 200 hajó indult. A verseny ezúttal a keleti medencében maradt és bár a rendezőség a kisebb pálya mellett döntött a reggeli rajtnál (Alsóörs-Tihany-Siófok-Balatonalmádi-Alsóörs) a mezőnyt már Siófoknál befuttatták a széltelenség miatt. Az abszolút első befutó a Virág Flóra Anna által kormányzott IRF lett. Második a Racing Django, harmadik pedig a Thunderbird.

Eredmények a cikk alján


VI. VIAPAN Group Bavaria32 Országos Bajnokság

Eredmények a cikk alján


Laser Radial felnőtt és női, Laser Standard és 420-as Országos Bajnokság

Érdi Mária megszerezte a hetedik felnőtt magyar bajnoki címét! A tokiói kvótás vitorlásversenyző a Csopakon megrendezett bajnokság nyolc futamából hatot megnyerve végzett az élen, és szerzett magyar bajnoki aranyat a női laser radial hajóosztályban. Emellett abszolútban is első lett, ami azt jelenti, hogy a férfi versenyzőket is megelőzte. 



Laser Standardban a várakozásoknak megfelelően a Vadnai testvérpár versengett egymással, Benjamin nyert, Jonatán lett a második, Zink Leon Miklós pedig a harmadik. 

Részletek:

https://porthole.hu/cikk/12488-erdi-maria-magyar-bajnok-lett-a-balatonon

https://byc.hu/eremeso-az-olimpiai-laser-osztalyok-bajnoksagan/

Eredmények a cikk alján


Építők Vitorlás Kupa

Összesen 31 építőipari cég 36 hajója teljesítette Balatonfürednél a versenyt a XIV. Építők Vitorlás Kupáján. A két futam alapján a Trentasettével vitorlázó M6 Duna Autópálya Koncesszió Zrt. csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Őket követte a tavalyi címvédőként az Euroaszfalt Zrt. a Remetével, a harmadik helyen pedig a PBM Mélyépítő Kft. végzett az RC 44 hajóval.


Vadliba Kupa

A Nádas Kupa sorozat utolsó állomása volt az agárdi Vadliba Kupa. Az első nap széltelensége után a második napon 4 futamot is tudtak rendezni a 10 csomó feletti szélben. 

Eredmények a cikk alján



II. Promenád Kupa

21 hajó nevezett a szeptember 21-n megrendezett második Promenád kupára. A nevezettek a helyi Balatonmáriai Túravitorlás Egyesület klubtagjai, de 3-4 hajó eljött a szomszéd kikötőkből is. Hét YSII. hajó és tizennégy YSIII. hajó indult neki a távnak.

Részletek:

https://porthole.hu/cikk/12496-ii-promenad-kupa


Fonyód Kupa

A verseny visszanézhető itt:

https://www.kwindoo.com/tracking/13029-fonyod-kupa?race_id=16786&timestamp=1569655800

Eredmények a cikk alján!


Dragon és Folkboat Bajnokság

Az összes tervezett futamot sikerült megtartani a dragon és folkboat bajnokságon Tihanyban. Az idei bajnok a Nyári Mikulás, illetve a Natalie lett. Naponta három, az utolsó versenynapon pedig egy futamot tudtak megtartani az idei dragon és folkboat bajnokság rendezői Tihanyban, azaz minden az előzetes menetrend szerint zajlott. Az első két napon szinte az estébe értek a versenyek, csütörtökön a mezőnyök vége sötétben ért partot.

Változatos szelekben zajlottak a futamok, volt nyugati, déli, trükkös északi, erősebb északi, 5-től 16 csomóig terjedő szélerőben. A betétbójával versenyző foleboatok és a teljes up & down pályát futó dragon nagyjából egyszerre értek célba, így pörgősen lehetett indítani a futamokat - eltekintve attól, hogy bszinte minden menet között korrigálni kellett a pályát, időnként pedig halasztani is kellett a szél kialakulatlansága miatt.

A dragon mezőnyben 16 egység szállt vízre a bajnoki helyezésekért, közülük a Gömbös Lóránt kormányozta Nyári Mikulás csapata (Horgos Tamás és Majthényi Mátyás) nyert a Johanna (Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly) és a 7Arts előtt (Tenke Péter, Szörényi Ádám, Varga István) előtt. A klasszikus, azaz fa dragonook versenyében a Nemecsek végzett az első helyen. A folkboatok bajnokságát idén - kilenc induló közül - a Natalie (Kovács János Balázs, Faragó Gábor, Mészáros Ákos) nyerte a Mormota (Szamódy Zsolt Olaf, Győry Magdolna, Weinber Zsófia) és a Cinquecento (Ambrózy György, Stein Gábor, Szűcs Kristóf) előtt.


Egyszemélyes Balatonkerülő Nagydíj


Unitef Kupa

Az Unitef Kupa szombati túraversenyén az amatőrök is elindulhattak, vasárnap pályaverseny volt, mely ranglista versenye volt a Dolphin és a 15-ös jolle hajóosztályoknak.

Eredmények a cikk alján!


NEMZETKÖZI HÍREK

Repülő Hollandi Európa Bajnokság

A Majthényi Szabolcs -Domokos András páros már egy nappal a vége előtt magáénak érezhette az Európa-bajnoki aranyat, az utolsó, kilencedik futamban elért eredményüktől függetlenül, ám mégis kivitorláztak a pályára. A kieső nélkül (azaz az összes futam alapján) számított elsőségért járó különdíj ugyanis egy arany Repülő Hollandi modell, amelyért még meg kellett küzdeniük. A 9. futamban elért negyedik helyükkel ezt a célt is elérték. Majthényiék egész héten szenzációs formában vitorláztak, négy futamot megnyertek és a többi bennmaradt futameredményük sem volt dobogósnál rosszabb. 

Részletek:

https://porthole.hu/cikk/12483-majthenyi-domokos-megvan-az-europa-bajnoki-arany

https://porthole.hu/cikk/12486-magyar-sikerrel-ert-veget-a-repulo-hollandi-eb

Eredmények a cikk alján!


29er Európa Kupa

Négy versenynap és 14 futam eredményei alapján hirdettek győzteseket a Sailstore.hu 29er Európa Kupán, amelyet a Balatonfüredi Yacht Club rendezett. A nemzetközi mezőnyben a Az első helyet, végig magabiztos vezetés mellett a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői, a július végi gdyniai világbajnokság 8. helyezettjei, Jeney Máté és De Jonghe Arthur szerezték meg.

Részletek:

https://porthole.hu/cikk/12498-a-jeney---de-jonghe-csapat-nyerte-az-29er-europa-kupat

Eredmények a cikk alján!


Soling Világbajnokság

Litkey Farkas és csapata ismét Soling világbajnok. A 13-szoros Kékszalag-győztes kormányos negyedik vébé-győzelmét szerezte. 

A nyugat-franciarországi La Baule-Escoublac-ban erős és közepes szelekben rendezett 10 futam közül Litkeyék hármat megnyertek (övék a legtöbb futamgyőzelem), futottak még két 2. helyet és a legrosszabb futameredményük 11. volt (ebben a futamban technikai problémával küzdöttek). Így végül öt pont előnnyel győztek.

A 38 hajót (11 nemzet képviseletében) számláló mezőnyben a Litkey-csapat mögött a brazil Ilha Nelson, valamint a Peter Hall kormányozta amerikai-kanadai-osztrák vegyes csapat végzett. A vébén induló másik magyar egység, a Varjas-Kovácsi-Meretei trió a hatodik helyen zárta a világbajnokságot.

A verseny visszanézhető itt:

https://www.kwindoo.com/tracking/6505-soling-world-championship?race_id=9636&timestamp=1569227562

Eredmények itt


Kalóz Európa Bajnokság

Szállás szuper. Ágy kényelmes, kaja jó, szoba tágas. Kikötőben elég sólya. Víz meleg, levegő meleg. Nap süt egy napot kivéve. Kikötőben minden reggel free tea, péksüti. Hajók helye megjelölve, hajó parkoló helyek kissé szűkösek, édes víz slaggal több is van.

Részletek:
https://porthole.hu/cikk/12501-selam-beszamolo-a-torokorszagi-kaloz-eb-rol


Melges24 Világbajnokság előverseny

Harmadik helyen végzett az FGF Sailing Team az olaszországi Melges24 Világbajnokság előversenyén.


18ft skiff European Grand Prix


Fotó: Jamy Roy, Cserta Gábor

Forrás: magyarepitok.hu, AUDI H20 magazin, hunsail.hu, porthole.hu, byc.hu spartacus.hu

 A Körkapcsolás híreit a KWINDOO vitorlásverseny rendező és nyomkövető alkalmazás támogatásával hozzuk el.