Kezdjük talán azzal, hogy kezd elmérgesedni a helyzet a címvédő és a kihívó között. De nem is biztos, hogy ez lenne a megfelelő kifejezés, az ETNZ kicsit urasan kezd viszonyulni a kihívóhoz (Luna Rossa Prada Pirelli), aki egyre kevésbé képes átvinni az akaratát a címvédőn és kezd számára fájó lenni. Erről a "régen minden jobb volt" életérzés víziója ugrik be, amikor még az ETNZ és Prada feltűrt ingujjú úriemberei camparizva, széles mosollyal az arcukon tervezték az AC-t szabályozó Protokollt valahol Capri szigetén egy kockás pléden ücsörögve, miközben andalító Parov Stelar szól a háttérben.

Pontosan nem tudni, hogy ki akart először másik kazettát betenni a magnóba, de hogy fenti illúziótól eltávolodni látszódnak a felek, az biztos. Ennek első komolyabb megnyilvánulása Patrizio Bertelli (Luna Rossa) 2019. októberi az olasz La Stampaban (https://www.lastampa.it/sport/vela/2019/10/05/news/bertelli-bella-luna-rossa-ma-l-america-s-cup-perde-un-occasione-1.37684375) megjelent interjúja, amely angolul elérhető itt (https://www.sail-world.com/news/222806/Americas-Cup--Bertelli-still-critical-of-AC75). Ebben a cikkben Bertelli már nyíltan ekézi az ETNZ csapatát a radikális koncepcióért, a bonyolultságért, az elszálló költségekért és a kevés kihívó miatt is.

A helyzet azóta sem javul kettejük között és amíg úgy tűnt, hogy a háttérben minden király, el is érkeztünk 2019. december 20-ához és nem történt semmi. Pedig ez a dátum volt az a határidő, amelyre - a Protokoll előírásainak megfelelően - a két félnek meg kellett volna egyeznie abban, milyen szélviszonyok között rendezhetnek versenyt a 2021-es AC-n. A megegyezés hiánya azt jelentette, hogy az ügy választott bíróság elé kerül, amit a Protokoll szépen szabályoz is.

De nézzük, hogy miért nincsen még felső szélhatár, hiszen már több mint 2 éve van Protokoll és új hajóosztály! Vajon miért nem határozták meg egyből az elején mi is legyen a felső szélhatár?! Megtehették volna, de feltehetőleg a biztonság, a kezelhetőség is szempont volt, hiszen egy radikálisan új hajóosztályról beszélünk, plusz így maradt még ütőkártya a csapatok kezében (ETNZ – LR) is arra az esetre, ha esetleg látnak némi versenyelőnyt bizonyos időjárási körülmények között.

Az ETNZ, mint címvédő 24 csomós felső szélhatárt szeretett volna, míg a Luna Rossa 22 csomót az AC-re és 20 csomós határt a kihívói kiválasztási előversenyekre (ACWS). Amúgy Aucklandban a 24 csomó körüli szél eléggé megszokott (25 csomó a normál felső szélhatár egy átlagversenyen), szóval ha nagyon alámentek volna azzal több futam megrendezése került volna veszélybe, ahogy az történt 2003-ban a Louis Vuitton Kupán, ahol a versenynapok egyharmada ment a kukába az akkori szerencsétlen 19 csomós szélhatár miatt. Összehasonlításképpen a legutóbbi AC-n, Bermudán 24 csomós volt a felső szélhatár.

A probléma fő forrása maga az ETNZ és az olasz kihívó a Circolco della Vela Sicilia eltérő álláspontja volt. Az amerikaiak eközben értetlenül pislogtak, nem értették, hogy miért lehetetlen megegyezni egy ilyen szignifikáns kérdésben ennyi idő alatt. Az is tetézte a problémát, hogy a Luna Rossa látszólag nem igazán képviselte a többi kihívó álláspontját, holott ez kutya kötelessége a Protokoll betűje szerint. Csak ugye itt nem a kihívók szállnak együttesen harcba a címvédő ellen, hanem mindenki mindenki ellen harcol.

Február elején aztán sikerült pálcát törni a kérdésben arbitráció (választott bíróság) útján. Az AC döntőjében így 6,5 és 23 csomó között rendezhetnek majd futamokat. A kihívóknak szóló Prada Cup slejtezőjében a Round Robin és a vigaszágas meccsek 6,5 és 21 csomó között, a verseny döntőjében a párharcok szintén 6,5 és 23 csomó között kerülnek majd megrendezésre. És az ügy lezárásával mindenki hirtelen boldog is lehetett volna és törődhetett volna a saját kis műhelytitkaival, csakhogy eközben vészesen közeledett az első verseny időpontja. És vajon hol került volna megrendezésre az első ACWS verseny? Hát persze, hogy Olaszországban.

De még egy kicsit tekerjük vissza az idő kerekét: A Luna Rossa csapatát január végén ledobta a ló egy edzésen (kidőlt az árbóc) és 20 mérföldnyi távolságból kellett visszavontatni a hajót a bázisra, miközben vonszolták az árbocot és a vitorlát maguk után. Közel egy hónap telt el, mire újra csatasorba tudták állítani a hajót, hogy folytatódhassanak a vízi tesztek és edzések. Túl sok köszönet nem volt benne, mert március elején, pár nap edzés után akkora lyukat ütöttek a hajó orrába, hogy az a csoda, hogy nem ment a hajó is víz alá. A komplett orrsudár és az azt tartó bobstay is kiszakadt elölről, eltűntetve ezzel a hajó elejét. Valószínűleg a Code Zero használat közben úgy elszállt, mint a győzelmi zászló és vitte magával a hajó orrát is. Ha ez így volt, akkor az felvet pár igen kellemetlen kérdést, amire a csapatnak villámgyorsan kell válaszolnia.

A kialakult járványügyi helyzet természetesen az AC forgatókönyvet/menetrendet is újraírja. Új-Zélandon kívül Szardínián és Angliában lett volna verseny - Cagliariban most áprilisban került volna sor az előversenyre, Portsmouth-ban pedig június elején, ezek elmaradnak. De ez is egy bonyolult szituáció. Senki sem látja, meddig eszkalálódik a helyzet és az sem segít, hogy eltérőek a szándékok; a címvédő és a kihívó alig kommunikál egymással, azt is leginkább fagyos hangvételű közlemények formájában. Az olaszok mindenképpen a verseny halasztására szavaznak és erősen sérelmezik, hogy a címvédő az olasz AC verseny törléséről beszél és az olaszok által beterjesztett új dátumról még vitázni sem hajlandó velük.

Ha az európai helyzet nem csillapodik belátható időn belül, akkor e két európai ACWS esemény megy a levesbe és új-zélandon már full élesben fogjuk csak látni a csapatokat. A megoldás várat magára, az olasz versenyt az AC Rendezőség fújta le és nem az ETNZ, és mivel még nincsenek versenyszabályok sem (ez is mily meglepő), ami egy ilyen helyzetet szabályozna, ezért ez az ügy is a választott bíróság elé keveredett. Március 18-án ült össze újra a testület, hogy megtárgyalják a Cagliariban rendezendő ACWS ügyét, amely szerv szimplán törölte is az eseményt. Az érvelés egyszerű: Nem tartozik a hatáskörébe az esemény halasztásának lehetősége, mivel erre őket nem hatalmazza fel az AC-t szabályozó Protokoll, ahogy arra sem, hogy elrendeljen nem-vitorlázható időszakot a csapatok számára. És természetesen arra sincs felhatalmazása, hogy a Protokollban bármit is megváltoztasson.

A csapatok eközben tanácstalanul vívódnak:
A címvédő Emirates Team New Zealand első számú hajója már az Indiai-óceánon lötyög egy teherhajó fedélzetén, elméletben úton Olaszországba. Ami ultranagy szívás, mert ki kell találniuk, hogy hova mehetnek, ahova még be fogják őket engedni akkor, amikor a hajó odaér.

Az olasz kihívó Luna Rossa Prada Pirelli hajó ismét javítás alatt van, a brit INEOS Team UK eddig Cagliariban edzett, de már össze is csomagoltak (a csapat nagy részét privát jettel menekítették haza a repterek lezárásnak hírére) és talán már a csapat is hazafele tart újabb vízi tesztekre.

Az amerikai American Magic csapat okosan otthon maradt USA-ban és bár összecsomagolt, csodálkoznék, ha most mozdulnának.

A második hajók már építés alatt vannak és február elsején ki is jöhettek volna velük elméletben, de minden csapat terve csúszik.

Egyértelmű, hogy az America’s Cup, mint intézmény is komoly csapást szenved el jelenleg; a csapatoknak pedig össze kell dugniuk a fejüket és új intézkedéseket foganatosítani vagy akár új Protokollt alkotni, hogy az esélyek kiegyenlítettek legyenek.

Ezért vagy konzenzusra jutnak a közeljövőben, de ha a helyzet nem enyhül a címvédő és a kihívó között, akkor kezdődhetnek a perek a New Yorki Legfelsőbb Bíróságon. Reméljük ez utóbbit elkerüljük.