A jogszabályt ugye betűre ismerjük. Kizárólag családtagok, meg közös háztartásban élők… ismerjük a lemezt. Tetszik vagy sem, ez a zene szól. E mellé kell énekelni, vagy jön a bírság.  A Bahart oldalán közzétett „kiáltvány” viszont beverte a szöget a túravitorlázás koporsójába:

TÚRAVITORLÁZÁS KORLÁTOZÁS

A BAHART a járványügyi helyzetre való tekintettel túrahelyeinek igénybevételét átmenetileg kizárólag saját bérlőinek biztosítja!

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a járványügyi helyzetre való tekintettel a vitorláskikötőiben található túrahelyeinek igénybevételét átmenetileg kizárólag saját bérlőinek biztosítja. Idegen kikötőből érkező vitorlázók, együttműködő partnereink hajói a túrahelyeket ennek megfelelően nem használhatják a rendelkezésünk feloldásáig.

A BAHART saját bérlői figyelmét is felhívja arra, hogy a napközbeni túrázás után éjszakára lehetőség szerint mindenki térjen vissza az anyakikötőbe hajójával.

Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

Balatoni Hajózási Zrt.”

Értjük, nincs itt gond, tudunk olvasni. És egyet is értünk? Ez bizony kérdés lehet. A magam részéről nem igazán látom be, hogy teszem azt, ha kiköt egy vitorlás valahol, sétálnak egyet a hegyen meg az erdőben, megvacsoráznak a hajón, majd reggel továbbállnak, mennyiben jelentenek terjesztési veszélyt. Több sporttársam a teljes „kocsmazárat” is kritizálja. Megjegyzem, nem alaptalanul. Hiszen – megfigyelésem szerint –, a valóságban ez úgy zajlik le, hogy a delikvensek megveszik a harapnivalót egy ablaknál, majd átsétálnak a parkba, aztán a koszos, forgalmas padon, kézmosás nélkül kanalazzák a műanyag tányérból. Uram bocsáss, biztonságosabb és higiénikusabb lenne, ha az amúgy rendelkezésre álló kerthelyiségben, az egymástól akár öt méterre elhelyezett, rendszeresen fertőtlenített asztaloknál, kesztyűs felszolgálók által eléjük tett eledelt fogyasztanák. Jó, tudom, ez csak hőbörgés, kívülről okoskodni könnyű. Fő, hogy egyelőre kezelhető mértékben terjed ez a rohadt járvány, az imént bírált intézkedések eredményeképpen. Be is fejezem, nézzünk más, közfelháborodást gerjesztő hír után. Mert ugye lett megint egy.

Profiltisztításról szóló reorganizációs tervet készített a tavaly nyár végén meghatározó állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új igazgatósága, a javaslatra május 6-ig várja a kisebbségi tulajdonba került balatoni önkormányzatok szavazatait” - derül ki a napokban szétküldött dokumentumból.

„A reorganizációs terv célja, hogy a BAHART - alapvetően közfeladatot ellátó, nemzeti tulajdonú hajózási társaságként - megújuljon, működési hatékonysága pedig a profiltisztítás és szervezet-optimalizálás eredményeként érdemben növekedjen” - olvasható a vezetői összefoglalóban.

Ez eddig szép. De mit is tartalmaz valójában?

  • A BAHART működési hatékonysága összességében javulna.  Na, és hogyan?

  • Megszűnne a társaságnál a szálloda-, kemping- és vitorláskikötő-üzemeltetés - ez utóbbi bérbeadással -.

  • Öt hajót kivonnának a forgalomból.

  • Négy kikötőt bezárnának.

  • A dolgozói létszámot 65-tel csökkentenék.

E témát több sajtóorgánum is taglalta, beállítottságuknak megfelelő hangsúlyokkal. Szép számmal olvashattunk olyan véleményeket, melyek szerint újabb „lenyúlásról”, a nemzeti vagyon elherdálásáról, áremelésről, a „kispénzű vitorlázók” kiszorításáról van szó. – Nem is teljesen légből kapott a félelem, meg az elkeseredett indulat–.

Más szemszögből nézve viszont (mivel nem a vitorláskikötők eladásáról, hanem az üzemeltetés kiszervezéséről van szó), várható lehet a „versenyhelyzet” kialakulása, melynek következménye a szolgáltatások javulása, valamint az árak mérséklődése lehet. – Éppen ez is elképzelhető –.

Akkor hát mi is van? Valójában fogalmam sincs. Viszont az érzéseim azt diktálják, hogy a BAHART, gazdasági szükségszerűségek diktálta terveinek meghiúsításával nem tudunk (nem lehet célunk) mit kezdeni. Viszont a végrehajtás (pályáztatás) során megszabható követelmények sorába feltétlenül be kéne (kell) venni, hogy a „kikötőlánc” jelleg, azaz a kikötők átjárhatósága, a díjmentes vendégéjszakák, kötelező jelleggel helyet kapjanak (megmaradjanak). Meglátjuk, találgatni ráérünk azután is. Viszont az tény, hogy ez az ügy, nagyon nem megnyugtató.

 

Lássuk a „fizikai zátonyok” témakörét.

A „Szórják ám a lövet”  https://porthole.hu/cikk/12682-szorjak-am-a-kovet című írásomban érintettem ezt a témát, nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni. Viszont Rutai István, hajós társunk megfigyeléseiből kiindulva, pontosítani tudjuk az akadályokat, amelyeket azóta, sikeresen megépítettek.

Kezdjük nyugat felől. Tihany félszigetének partjai mentén szakaszosan, gyakorlatilag a horgásztanyától a Sajkodi-öbölig, másfél kilométer hosszban, kétszáz – ötszáz méteres szélességben, markáns kőzátonyok lesik áldozatukat, csúcsaikkal úgy másfél méterre megközelítve a jelenlegi felszínt.

A második veszélyessé tett szakaszok a Tihany révtől kelet felé húzódó hajózási útvonal mindkét oldalát fenyegetik. „A csőben lévő három északi kardinális jel közül a rév felé az első után négy sárga (kivilágítatlan) bója határol egy elkülönített akadályt, ide a horgászok kedvéért egy megközelítőleg 10X10 méteres kőszórás került, ami a felszíntől a jelenlegi vízállásnál úgy 30 cm-re van.” Baromi veszélyes! „A déli kardinálisoknál nagyjából a Kőröshegy - THE vonalban a déli jelektől a part felé, azokkal párhuzamosan megközelítőleg 100 méter hosszban szintén kőszórás került a vízbe. Ez nincs külön jelölve, itt elvileg mély a víz, de nem mennék fölé 160-as merülésű hajóval! Javaslom minden szerencsés vitorlázni képesnek, hogy tartsa a hajózóút jelzéseit.”  Megköszönve István barátunk leírását, annyit tennék hozzá, hogy a déli akadály a hajdani „római út” maradványainak környékén terpeszkedik, és becslésem szerint egy méternél nincs több víz felette. Még a kisebb merülésű vitorlások is nekiütközhetnek. Márpedig az e féle kemény padra felülés igen nagy károkkal járhat.

Különösen figyeljünk tehát arra, hogy a kardinális jelekkel határolt területet semmiképpen ne hagyjuk el! Akkor nem történhet baj.

Hajózzunk tovább – képzeletben – a „cső” végéig (negyedik kardinális jelig). Ezt megkerülve már nyugodtan észak felé fordulhatunk, akár Öreg-Tihany kikötőjét megcélozva. Biztos, hogy bőven elkerüljük az „asztal” követ (a félsziget kiszögelésé előtt van, pontosan a Loreley szikla alatt, jóformán a partnál). Ha elhagyjuk a hajóállomás vonalát és a Gödrösi – öbölbe akarunk bekukkantani, legalább ezer méter távolságot tartsunk a parttól. Ugyanis a strand vonalától nyugatra fenyeget a harmadik sziklazátony (Széchenyi gát néven vált híressé). Ezt nem most építették, hanem hajdanában, amikor oda képzelték a hajóállomást. Az ügy nem jött be, sőt igen csak balul ütött ki, ugyanis az első jég szanaszét rombolta a még be sem fejezett mólókat. Ezek alapanyagául szolgáló kövek hevernek most is a tó fenekén, alig másfél méteres víz fedettségével. Sokáig semmiféle jelölés nem mutatta őket. Akadt is jó pár megfeneklés, felülés. Jó pár éve viszont sárga bóják mutatják a zátony határait. Na, ezeket illik jó nagy ívben kikerülni. 

Sajnos, a mostani helyzetben kedvenc „kocsmáinkat” is kerülni ildomos, meg felesleges is lenne odamenni, hiszen zárva vannak. Nem is bíztatunk senkit a csavargásra, sőt ellenezzük, jogkövető módon. Csupán azért tettük közzé a folyamatosan frissülő és naprakész tartalmú, !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/ , valamint az EGYÉB VENDÉGLÁTÓ HELYEK https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/egyeb-elerheto-vendeglato-helyek-listaja/ táblázatokat, hogy amennyiben valaki véletlenül ott tartózkodik, nagyon megéhezik, és meleg ételt sem tud készíteni, mégis honnan juthat hozzá valamiféle takarmányhoz. Illetve tájékozódhat azokról a helyekről, amelyek, nagy valószínűséggel, idén (agy azután sem) fognak kinyitni, a jelen formájukban. 

Térjünk vissza a sziklák okozta veszedelmekhez!

Megjegyzem, ha a legendák világát tekintem, e környéken igen csak nagy hagyományai vannak a zátonyoknak, meg az ott felnyársalódott dereglyéknek. Hogy is szól a monda?

Élt hajdanában a tó partján egy meseszép tündérlány, akit Tihanynak hívtak. Minden áldott nap lehajtotta aranyszőrű kecskenyáját a partra, és énekelt. Csodálatos hangja volt. 

Történt egyszer, hogy megbetegedett a vén Balaton egyetlen fia. – Jaj, édesapám, ha Tihany énekét hallanám, meggyógyulnék! – szólott az ifjú. Elment tehát a vénség a tündérhez, és kérte, hogy mentse meg a fiát. – Fizessen az, aki énekemet hallani akarja! – válaszolt a leány. Balaton felhozta hát a tó mélyéről kincseit, Tihany pedig énekelt. De az aranyak elfogytak, a fiú pedig még nem gyógyult meg. A szépség viszont, amint gyűltek a drágaságok, úgy lett egyre gonoszabbá – hallottunk már efféléről, manapság sincs másképp –. Balaton pedig hiába könyörgött, sírt, a tündér szíve nem lágyult meg. A fiú egyre halványabb lett, egyre betegebb, végül meghalt. (Badacsonyban temették el, ezt szimbolizálja a koporsó alakú hegy.) Első áldozatának sorsa beteljesedett, de a tündérnek ez kevés volt. Míg a kecskenyája a parton legelt, ő kihevert a hegy keleti oldalán meredező sziklára. Hosszú, csillogó arany haját fésülgette, és mennyei hangon énekelt. Az arra hajózó népeket elbódította a dal, megigézte a látvány. Egyre közelebb merészkedtek, mígnem dereglyéikkel rá nem futottak a víz alatt rejtező „asztallap” szirtre, és úgy a halászlegények, mint az egyéb hajós ifjak ottvesztek az utolsó szálig, miszlikre tört csónakjaikkal egyetemben. A szépség pedig egyre jobban élvezte, amint a lábai előtt, szörnyű halált haló ifjak száma egyre emelkedik, jajszavuk mind hangosabb és keservesebb – ez is valahogy ismerősnek tűnik számomra –.

Amidőn, a tó fenekén búslakodó vén Balaton eme tevékenységnek hírét vette, rettenetes haragra gerjedt. Hatalmas vihart támasztott, felkorbácsolta a vizet. Tihany éppen a parton legeltette aranyszőrű kecskéit, amikor egy óriási hullám elragadta tőle az egész nyájat. Elnyelte őket a tajték, s a karmaikból lettek a fehér „kecskeköröm” kagylók. A szépséges tündér rémülten szaladt egy barlangba, de Balaton elől ott sem menekülhetett. A hegyet ráomlasztotta és átkot szórt fejére: „Te, aki oly cudarul bántál a hangoddal, mostantól hétszer ismételd el mindenkinek a szavát!”

S azóta is, ha a hegy alatt hangosat kiáltunk (dudálunk vagy tapsolunk), a visszhang a barlangba zárt leány sóhaja. Amit arra várva hallat, hogy valamelyikünk kiszabadítsa szomorú rabságából. Nosza, hát rajta!

 

 

Mese, mese, meskete, így ér véget a mese.

Fele igaz, fele álom, ha elhiszed azt se bánom!

 

2020. április 22.

 

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!