Az utánpótlás kiemelkedő versenyére a Laser, a Laser Radial, a Laser 4.7, az  Optimist és az RS Feva osztályokban versenyző fiatalok nevezhetnek és amennyiben az időjárás kegyes lesz a szervezőkhöz, akkor - a tervek szerint – kilenc futamon mérhetik össze tudásukat. A futamokat trapéz pályákon rendezik, és mindhárom versenynapon 10:00 órakor kerül sor az első rajtra.

A járványügyi helyzet miatt, nevezni az MVSZ versenyengedéllyel rendelkező versenyzői számára a Magyar Vitorlás Szövetség VIHAR rendszerében lehet, de mivel a Rooster-Monautix BYC Kupa nemzetközi verseny, így a nem magyar vitorlázók a https://byc.hu/regatta/byc-cup2020/ weboldalon is nevezhetnek. A regisztráció a Balatonfüredi Yacht Club (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.) klubszobájában működő helyszíni versenyirodán lesz, 2020. június 18-án, 17:00-20:00 óra között. Fontos, hogy a versenyre a Laser 4.7 osztályban csak olyan versenyzők nevezhetnek, akik születési éve 2003 és 2008 közötti, míg az Optimist hajóosztályban a 2005 és 2012 között született sportolók nevezhetnek.

Ha a Laser, Laser Radial, Laser 4.7 vagy RS Feva osztályban legalább 60, vagy az Optimist osztályban legalább 100 hajó nevez, akkor az osztály versenye kvalifikációs (1-2. versenynapok) és döntő (3. versenynap) sorozatokból áll majd.

Úgy tűnik, hogy az időjárás ideális lesz, mert bár a hőmérséklet inkább tavasziasnak ígérkezik, de élénk, északi szeleket látunk az előrejelzésekben, ami ígéretes és bíztató, hiszen így a teljes tervezett futamszámot teljesítheti majd a mezőny. Nagy dolognak tartom, hogy tulajdonképpen a nemzetközi utánpótlás versenyszezon is elrajtol a versenyünkkel, hiszen biztos, hogy lesznek nemzetközi résztvevők, ami azt jelenti, hogy ezzel a versennyel kezdődik újra a nemzetközi versenyzés is a koronavírus járvány után” – mondta Böröcz Bence a versennyel kapcsolatban.

A Rooster-Monautix BYC Kupa vezetője hozzátette: alkalmazkodnak majd azokhoz a szabályokhoz, amelyek érvényben lesznek, így a versenyzők a vízen kapnak majd frissítőket, így kerülve a parti csoportosulásokat. A reggeli edzői egyeztetésen pedig figyelnek majd a távolságtartás betartására, valamint azokra is gondolnak, akik nem szeretnének személyesen ott lenni a reggeli tájékoztatásokon. Számukra lehetőség lesz videokonferencián csatlakozni az egyeztetéshez. Böröcz Bence azt is elmondta, hogy a verseny rendezői csapatában közel harmincan dolgoznak majd és lesz egy nyolc fős felügyelő testület is, amely a szabályok és a fair play betartására figyel majd.  

Mivel szombaton, szintén a Balatonfüred előtti vízterületről rajtol a Tramontana Sennebogen kupa nagyhajós mezőnye is, vasárnap pedig ugyanez lesz a helyzet a Hamisszalag-Szilvássy Zoltán Emlékversennyel is, így a kishajók és a nagyhajók együttes látványa rendkívül impozáns lesz, és komoly körültekintést igényel a vitorlázóktól.

Rooster-Monautix BYC Kupa versenykiírás: http://vihar.hunsail.hu/File/Download/VersenyKiiras_2020060217242_19.pdf