Az Optimist arany csoportjában elképesztően magabiztosan diadalmaskodott Héder Benedek Barna. Az SVE versenyzője hét futamot is meg tudott nyerni, így győzelméhez nem férhetett kétség. Csapattársa, Borda Levente lett a második és Fehér Boróka (Balatoni YC) végzett a harmadik helyen.

A Laser 4.7-ben a BYC versenyzői domináltak. A csak első és második helyeket „szállító” Sigmond Soma lett az első, Nagy Bendegúz (BYC) és Verebély Mátyás (SVE) előtt. Laser Radialban is a BYC egyik vitorlázója nyakába került az aranyérem. Sellei Bence uralta a mezőnyt, simán nyerte a versenyt. Majoros Balázsé (THE-YKA) lett az ezüstérem, a dobogó legalsó fokára pedig Baticz Barnabás (SVE) állhatott fel.

A 420-as osztály győztese a Schmidt Johanna, Schranzhofer Hannh kettős lett, megelőzve a Benyó Máté, Horváth Ákos (THE-YKA) párost, míg a bronzérem a Litkey Janka, Érdi Hanna Noa (THE-YKA) nyakába került.

Szoros küzdelmet hozott, totális Kereked „tarolással” a 29er osztály, nagyon látványos versenye. A dobogót kisajátították a házigazdák versenyzői. Csekovszky Mór és Nagy Botond vehette át végül az aranyérmet, Balázs Zétény és Csák Máté az ezüstöt, Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanga pedig a bronzérmet.

Jól mutatja, hogy micsoda logisztikát igényel egy ilyen verseny megszervezése, hogy annyi hajó érkezett a Kereked vízitelepére, hogy el sem fértek. Szerencsére a Kereked és a szomszéd Egis SE legendásan jó viszonyt ápol egymással, így minden akadály elhárult, ugyanis az összefogás eredményeként simán elfértek végül a hajók. Le a kalappal a versenyrendezők és a klubok előtt is, hiszen mindenki mindent megtett azért, hogy a fiataloknak csak a versenyzéssel kelljen foglalkozniuk. 

A részletes eredmények megtalálhatóak a www.kereked.hu oldalon, és az első napi eseményekről még egy kis videó is látható a Kereked Vitorlás Klub weboldalán.