A futamszám alapján (eddig hat futam) már van kieső, így a magyar olimpikon ezt a legutóbbi tizenkettedik helyet ejthette ki és továbbra is dobogós helyen áll, a harmadik helyről várja a folytatást.

Az élen még mindig a spanyol Alejandro Muscat áll, a második helyet pedig egyelőre „kibérelte” a brit Giles Scott.

A mezőnyben ott van az U23-as Németh Domonkos is, aki pár helyet visszacsúszva, a 33. helyről vághat neki a szombati napnak.

Részletes eredmények: https://bit.ly/2Z3Kl8n

------------------------------------------------------------------------------------

Négy futamon van túl a Finn hajóosztály Európa-bajnokságán a mezőny. A lengyelországi Gdyniában zajló eseményen Berecz Zsombor egyelőre a harmadik helyen áll, miután az első futamban egy negyedik hellyel kezdett, majd egy tizedik, egy hetedik és zárásként egy remek második hely következett. Mindez azt jelenti, hogy a magyar olimpikonnak 23 pontja van, pontosan ugyanannyi, mint az előtte a második helyen álló brit Giles Scottnak. Az élről a spanyol Alejandro Muscat várja a folytatást, előnye három pont Scott és Berecz Zsombor előtt.

A mezőnyben ott van az U23-as Németh Domonkos is, aki jelenleg a 29. helyen áll (32., 31., 32., 22.), ami szintén kiváló eredmény, ugyanis a kontinensviadalon 70-en indulnak.