Sajnos a márciusban kialakult járványhelyzet miatt tavasszal nem nagyon tudtak külföldre utazni, így számukra is a hazai edzéslehetőség maradt.  Az Olimpia halasztása nehéz feladat elé állította kiemelt versenyzőinket.  Akkor még nem sejtették, hogy az elkövetkező időszakban alig lesz lehetőségük versenyezni.

A COVID járvány miatt számukra is felértékelődött a hazai edzés és versenyzés lehetősége. A Vadnai testvérek ezt maximálisan ki is használták és a kondi edzések mellett szinte minden nap vízen is edzettek. Márinak kicsit nehezebb volt megtalálni a megfelelő edzőpartnert, de az MVM fiatal versenyzői segítették a munkáját. Az év második felében Mári több nemzetközi edzőtáborral igyekezett bepótolni a kiesett napokat. A Kieler Wochen 3. helyen zárt, olyan erős mezőnyben, ahol szinte mindenki jelen volt a világ élvonalából. Az októberi lengyelországi EB. már nem sikerült ilyen jól. A 33. helyen fejezte be a versenyt.

A Vadnai-testvérek év közben a Horvát bajnokság nagyon elit mezőnyében mérettették meg magukat. Jonatán az 5., Benjamin a 6. helyen zárt. Ezután következett a lengyelországi Európa-bajnokság, ahol Joni a nagyon előkelő 9. helyen zárt, míg testvére a Benjamin a 31. helyen végzett.

Ebben az évben - az eddigi takarékos gazdálkodásunknak köszönhetően - lehetősége nyílt az MLOSZ-nek, hogy a laser csapatok téli felkészülését támogassa. Előre leadott programokat támogatott az osztályszövetség. Ennek keretében a 4.7 osztály januártól a portugáliai EB helyszínén tudott készülni. Januárban és februárban is 4-4 fiatal edzhetett ideális körülmények között.  Az első edzőtábor végén egy EC versenyen is indult a csapat. Nagy Bendegúz 1. helyet szerzett, míg Szokody Olivér az 5. helyen zárta a versenyt. A következő edzőtábor is ideális viszonyok között zajlott, ám a felkészülést félbeszakította sajnos a COVID járvány, mely miatt a tavaszi EB-t is elhalasztották augusztusra. Emiatt a magyar csapat komplett felszerelése Portugáliában ragadt augusztusig, megnehezítve ezzel a hazai felkészülést és versenyeket.

Radial osztályban sajnos nem is sikerült megkezdeni a felkészülést. A hazai programok, edzések ugyan elindultak itthon, de március közepén azokat is félbe kellett szakítani, egészen májusig, amikoris újra indulhatott az élet a hazai vizeken. Az agárdi ranglista versenyt ugyan még nem tudta megtartani az YKA, ezt azonban BYC kupán pótoltuk júniusban, melyet követően szerencsére rendben lezajlottak a versenyeink.

Osztályunk szerencsére a felemás szezon ellenére sem maradt híján sikeres nemzetközi eredményeknek. Az augusztusban megrendezett 4.7-es EB-on 4 fiatal képviselte hazánkat. Három fiú került be az arany csoportba. Sigmond Soma szerepelt a legeredményesebben összetett 30. helyezése az U16 korosztályban 12 helyre volt elegendő. Több EC versenyt is halasztottak, majd többet töröltek is közülük. Sajnos a Radial Ifi EB is erre a sorsa jutott.

A hazai ranglista versenyeinken Radial és 4.7 osztályban nagyon szép létszámban voltak jelen a versenyzők. 4.7-ben 53 versenyző, Radial-ban 35 versenyző, Standard osztályban 11 versenyző indult legalább egy ranglista versenyen. Sajnos a Standard osztályban továbbra sem sikerült az aktivitást növelni, ám nagyon örültünk, hogy a Vadnai-testvérek a nemzetközi versenyek és edzőtáborok csökkenése miatt idén bekapcsolódhattak a hazai versenyzésbe. Többi versenyzőnk sokat tanulhatott tőlük. Ezekel a létszámokkal továbbra is a második legnépesebb mezőny a Laser a hazai ifjúsági verseny rendszerben.

Osztályszövetségünk elnöksége is folyamatosan dolgozott a járvány alatt, az idei évben 3 személyes találkozós, nyílt elnökségi ülésen és több telefonbeszélgetés és emailváltás során alakították a versenyzők életét, módosították a válogatókat, programokat, egyebeket.

Csomai József
MLOSZ