Az OXLEY® sails

Az egész úgy kezdődött, hogy fájó szívvel megváltunk hű társunktól egy ketch vitorlázatú wheel-hause-os motor-sailertől és egy kisebb, deck salonos, a téli vitorlázásokra hasonlóan alkalmas – belső kormányállásos hajóra váltottunk. Azon túl, hogy a 33 lábas hajóhossz, az 1,45m-es merülés alacsony vízszint mellett is lehetővé teszi a legtöbb kikötő használatát, a hajóban rejlő remek vitorlázó képesség is a változtatás mellett szólt.

Az árbocba tekerhető grósz nem az én világom, ezért azt egy konvex hátsóélű, függőleges latnizású vitorlára cseréljük. A génuával nincs baj, de ki fogjuk egészíteni egy elé, a bugsprit-re húzott fly-jib-bel, olyasmivel amilyet a Kishamis is használ. Távlati terv egy forstag mögé húzott storm-jib, így ha ezt mind feltesszük akkor élesmenetben három fock és három dűzni jótékony hatásában reménykedhetünk.

Jó, de mit csináljunk lejtmenetben? Egy túrahajón is tombolhat a versenyszellem. Ha a párommal kettesben vitorlázunk, mégsem kockáztatnám meg a klasszikus spinnaker használatát. A gennaker sem ideális, mert egy hátszeles irány sok halzolást igényel,  amire erősebb szelekben nem szívesen vállalkoznék.

 

Egyre több óceáni átkelőhajón, offshore túraversenyeken láthatunk olyan bőszeles vitorlákat, melyek felső harmadában nyitott rés engedi a levegő átáramlását, működésbe hozva egy a nyílás elé illesztett sild szerű paplanernyőt.

Az első gondolatom az volt, hogy ez a rés egyszerűen csak felületi veszteség, a kiáramló levegő már nem segíti a hajó haladását, a felfúvódó sild nem több mint látványelem. Azon túl, hogy ezek a vitorlák bitang jól néznek ki, hasznosak-e? Van e létjogosultságuk a Balatonon?

Ha valóban egy siklásra képtelen vízkiszorításos túrahajón vitorlázunk, akkor a testsebességet akkor sem tudjuk átlépni, ha a fene fenét eszik is. Ez azt is jelenti, hogy a résen kiáramló levegő nem jelent  számottevő veszteséget, szemben azokkal az előnyökkel amelyekkel egy hagyományos spinnakernél nem számolhatunk.

 

-        Kiegyenlítő hatás: egy erős pöff akár le is szakíthatja a spit, mivel a hajó már nem gyorsul, a torlódó levegő lenyomja a hajó orrát a lefékeződő hajótest csak fokozza a rudazatra, vitorlára jutó terhelést. A rutinos kormányos próbálja elkerülni a hajóorr lefúrását, de a lúvoló hajó könnyen elfekszik, rosszabb esetben ketyegni kezd. Az OXLEY® vitorla a túlnyomást elengedi, miközben a shild alá fújó áramlás emelő hatást produkál, így a hajó nem fog lefúrni, stabilan irányt tart.

-        Merevítő hatás: a vitorla felületére merőleges felfúvódott sild gyakorlatilag ki is merevíti a vitorlát, valahogy úgy mint egy nagy puha latni. Ezért nem használnak az OXLEY® vitorláihoz spinnaker bumot.

-        Irányszög: Amíg egy spinnaker hatékonysága 180-135 fokig érvényesül a gennakeré 150-90 fokig, addig egy OXLEY® vitorla 180-tól akár 70-60 fokig is felélesedhet!

-        Iránytartás, stabilitás: A bőszeles menetek – különösen erős szélben - a hullámok hatása miatt igen sok kormánymozdulatot igényelnek. Ez a fékező hatás jól megfigyelhető az automata kormány kilengésein is. Az önstabilizáló OXLEY® vitorlák használata során jelentősen csökken a kormány korrekciók intenzitása, így automata kormányzás esetén a rendszer áramfelvétele.

-        Fel és lehúzás: Az OXLEY® vitorlák  ajánlott kiegészítője a snuffer, vagy ahogy ezt mifelénk mondják a zokni. Ezt a megoldást előszeretettel használják minden bőszeles vitorlához azok, akik csökkenteni akarják a fel, és – levétel kockázatát, az ahhoz szükséges humán erőforrás létszámát. Amíg ehhez a manőverhez a klasszikusok a génua takarásában látnak hozzá, addig a snufferesek (1 fő) semmi mást nem csinálnak, mint az előre a csőben felhúzott vitorláról eltüntetik a zoknit, és már mehetnek is hátra a cockpit védelmébe. A klasszikusoknak még hátra van a génua levétele, vagy betekerése, ami nem egy one man show. Az OXLEY® vitorlák snuffere sem szokványos.  Ahhoz, hogy a sild anyagtöbblete ne okozzon torlódást a zokni felhúzása során, egy ikerköteles megoldással a cső alja és a nyílás feletti rész egyszerre emelkedik. A torkolati merev gallér sem a megszokott. Az OXLEY® vitorlákat tervező studió alkotta meg a világ legismertebb kite-szörf szárnyait, ahol a bemeneti élet egy keményre fújt tömlő alkotja. A snufferük alsó gallérja is egy felfújható cső dacron burkolattal. Könnyű, nem zörög az árbocon, leengedve kényelmesen átfér az orrfedélzet nyílásán.

 

És mi van a háromdűznis élesmenettel? Azt is hamarosan kipróbálom, ígérem be fogok számolni a tapasztalataimról.