8 nemzet 14 hajója közül az aranyérmet a Tranquilo csapata: Rauschenberger Miklós kormányos, Bakonyi Attila tulajdonos, Pécsváradi Ákos, Nedbál Noel, és Juhász György nyerte meg, az Európa-bajnoki ezüstöt a Present Perfect: dr. Tenke Péter tulajdonos és kormányos, Tenke Martin, Goszleth Marcell és Takácsy Levente vihette haza. A német L31 lett a harmadik (Klaus Wagner, Bastian Henning, Maximilian Nowak, Nico Krauss, és Thomas Miklos).

A Spartacus Vitorlás Egylet ismét parádés kontinensbajnokságot rendezett: vasárnap és hétfőn kifejezetten bonyolult, zivataros időjárási helyzetben, kedden viszont napsütésben, 15-20 csomós északi szélben összességében mind a kilenc kiírt futamot sikerült megrendezni.

Két gyengeszeles futamra került sor az első versenynapon.

A borús idő, a gyenge, maximum 8 csomós, forgolódó keleties szél alaposan próbára tette a verseny rendezőit és a résztvevő 14 hajót is.

Az első futamot a helyi Present Perfect csapata nyerte, Tenke Péter irányításával, akik bátran húzták a cirkálószakaszokban az ilyen körülmények között gyakran beváló déli parti takkot.

A második futam folyamán sajnos a szél a biztató kezdés után, már az első hajók célbafutása után, szinte teljesen leállt, így sajnos kilenc csapat időn túli lett. Ezt a futamot a német L31 nyerte, a kormányos Klaus Wagner. Ők délelőtt a hatodik helyen tökéletesen egyszerre futottak be a svájci csapattal, a videó visszanézése sem segített eldönteni a sorrendet, ezért a két hajó megosztott pontszámot kapott az Óvási bizottságtól.

Az Európa-bajnokság második napján északi, 10-18 csomós szélben került sor a futamokra. Az éjszakai-hajnali zivatartevékenység után megmaradó szél azonban akár 20 fokokat is lengett, néha ki-kihagyott, a mai négy futam nem volt könnyű feladat senkinek sem. A harmadik versenyt az ukrán TARDEX nyerte, Andrei Tymosenkoval a kormánynál. A következő három futamban azonban nem engedte ki az elsőséget a kezéből a magyar Tranquillo, Rauschenberger Miklós és csapata, és így a nap végére átvették az összetettben a vezetést.

A Present Perfect csapata, Tenke Péterék a negyedik futamban az első cirkálószakasz végén, már útjogosan a bója felé tartva ütköztek egy ellenkező csapáson közeledő hajóval. A viszonylag nagy sebességű ütközés kárt tett a hajó hátsó részében, kiálltak, és nem tudtak elindulni az esetet követő két futamban sem. Méltányossági átlagpontokat kérvényeztek és meg is kapták, három aznapi futamra.

Az EB utolsó napján a Tranquilo, Rauschenberger Mikós és csapata már nem engedte ki a kezéből a vezetést, az erős északi szélben is tökéletes manőverekkel, két futamban is meggyőző előnnyel nyertek. Az utolsó, kilencedik futamban azonban a célvonalnál útjog hibát vétettek, visszafordultak a pályára, elvégezték a kötelező büntetést, és kilencediknek futottak be – de ez is elég volt az összetett elsőséghez.

A Present Perfect csapata az utolsó futamban szép harmadik hellyel biztosította be a kontinensbajnoki ezüstöt.

Látványos, szép verseny volt a földvári EB, a jó szélben megmutatkoztak ennek az egyre népszerűbbé váló hajóosztálynak az előnyei: az L30-as könnyű ( a 790 kg tömegű tőkesúllyal együtt 1820 kg össztömegű), 30 lábas, mozgatható tőkesúlyos, emelhető kormánylapokkal rendelkező vitorlás.

Alapötletét, koncepcióját az olimpiai érmes (2004), világbajnok (2005) 49-er versenyző, Volvo Ocean Race résztvevő ukrán Rodion Luka alkotta meg, a részletes terveket Andrej Justin szlovén hajótervező irodája dolgozta ki. A cél olyan szigorú előírások szerint megépített, kötött osztályhajó volt, amely jó offshore és belvízi tulajdonságokkal rendelkezik, jól szállítható és teljesítményéhez képest elérhető áron vásárolható meg.

Az új konstrukció tesztelése 2015-ben indult. Az eddigi sebesség rekord 24.7 csomó, hullámos vízen, 34 csomós valós szélerő mellett. A gyenge szeles tulajdonságok ugyancsak kiemelkedőek: 2.8 csomós sebességet mértek 1.9 csomós valós szélerő mellett.

A hajó magyar vonatkozása, hogy a teljes karbon rudazat Kápolnásnyéken, a Pauger műhelyben készül.

Az L30-as hajóosztály történetének az idei volt a harmadik Európa-bajnoksága.

Visy László Oszi

 

Eredmények

Videók, képgalériák

Képek: Cserta Gábor