Nagyobb és színesebb lesz az idei, immár 10. alkalommal, augusztus 5-7. között megrendezendő Zöldszalag Regatta, hiszen több indulót várnak és sokkal több parti programmal szórakoztatják a résztvevőket és az érdeklődőket a szervező Balatonfői Yacht Club területén.

A keleti medencében rendezett csillagtúra-jellegű verseny alapszíne természetesen továbbra is a zöld marad, hiszen a regatta valamennyi indulója zéró emissziós hajtóművel ellátott hajó, amelyek még a versenyre igyekezve vagy onnan vissza a báziskikötőjük felé sem szennyezik motorozással a Balatont.

Éppen ez, a környezet védelme az idei Zöldszalag Regatta legfontosabb üzenete, hiszen a 10. évforduló jól jelzi, hogy milyen régen közlekednek már zéró emissziós hajók a Balatonon. És egyre több is van belőlük, amit az is bizonyít, hogy míg az első versenyen még csak 12 hajó állt rajthoz, addig az idén több mint negyven egységre számítanak a szervezők.

Az idén először egy új eseményre is sor kerül: a Balaton első töltés- és kikötés nélküli körbehajózása a cél a fesztivál nulladik napján, vagyis augusztus 5-én, csütörtökön rajtoló Türkiz Regattán. Ez azonban nem verseny lesz (bár a szervezők később tervezik, hogy versennyé fejlesztik fel ezt is), hanem egy közös túra a Kékszalag teljes távján – „zöld” hajókkal.

„Az ötletet az adta, hogy amikor 2012-ben megrendeztük az első Zöldszalagot, akkor a korabeli technikai színvonal mellett még komoly kihívásnak számított a keleti medence körbehajózása is. Az elektromos hajtásláncok gyors fejlődésének köszönhetően azonban ma már a teljes Balaton körbehajózása sem lehetetlen feladat, sok hajó képes erre – és ezt szeretnénk is bebizonyítani egy közös túrázással” – mondta el Viszkei András, a Wia alapítója és a Zöldszalag Regatta ötletgazdája.

A Zöldszalag és a Türkiz Regatta azonban nem csupán az elektromos hajózás fejlődését hivatott szemléltetni, hanem mindkét rendezvény igyekszik a hajósok szemléletét is formálni. A fenntarthatóság és a környezetvédelem minden elektromos hajógyártó közös és hangsúlyos üzenete, amelyet már évekkel az autógyártók előtt hangoztattak. Mindennek a szervezők most azzal adnak még nagyobb nyomatékot, hogy a Türkiz Regatta résztvevői hajónként két-két 4Ocean karkötőt kapnak a szervező BFYC jóvoltából, ezzel is csökkentve a mások által okozott környezetszennyezést. (A 4Ocean a világ legismertebb környezetvédelmi nonprofit vállalkozása, amely a tengereket tisztítja a műanyagszennyezésektől - főleg a mikroműanyagoktól - és igyekszik felhívni a figyelmet az óceánok élővilágának pusztulására. Minden értékesített karkötő árából egy fontnyi (0,453 kg) szemetet távolítanak el a vízből.)

A környezetvédelem mellett a fesztivál persze a jó hangulatról szól – abból pedig aligha lesz hiány a háromnapos program során. Lesz több élőzenés műsor, köztük akusztikus koncert és bulizenekaros este, lesz DJ show White Partyval és tűzijáték is – hogy csak néhányat említsünk. De a háromnapos zöldfesztivál fő attrakciója természetesen maga a Zöldszalag Regatta, amely egy érdekes ügyességi verseny, egyfajta klasszikus csillagtúra a vízen; a hajósoknak a rendezőktől kapott elektronikus vagy nyomtatott térkép segítségével különböző tájékozódási pontokat kell megkeresniük, és megérinteniük. További nehezítés, hogy a check-pontok némelyike a szárazföldön lesz! A versenyre bárki nevezhet, aki elektromos hajóval rendelkezik, az eredményeket külön osztályokba sorolva (méret és akkumulátor-kapacitás szerint) értékelik. A hajók egyszerre vágnak neki a távnak 7.-én délben, de aztán mindenki a saját taktikája szerint haladhat a pályán.

Nevezni augusztus 6.-án 17 óráig lehet a helyszínen, a Balatonkenese, Főnix tér 3. szám alatt található Balatonfői Yacht Clubban, vagy előzetesen a megadott elérhetőségeken.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Zöldszalag Regattáról

A Zöldszalag Regatta a balatoni elektromos hajósok nagy versenye, amelyet először 2012-ben rendezett meg az ötletgazda Balatonfői Yacht Club vezetősége. A rendezvény instant sikernek bizonyult, hiszen az akkori balatoni e-flotta majdnem egyharmada rajthoz állt az egyszerre játékos és komoly futamon. Érdemes belegondolni: arányaiban ez azt jelenti, mintha a Kékszalagon több mint háromezer vitorlás indulna!

A verseny azóta évről évre egyre több résztvevőt vonz a Balaton minden kikötőjéből Kenesére, ahol is több száz zöld hajós tölt együtt egy remek hangulatú hétvégét, esténként a vacsora és a zenés programok mellett ismerkedve, beszélgetve, tapasztalatokat cserélve egymással.

A rendezvény egyben az elektromos hajópark látványos seregszemléje is, hiszen a mezőny nagy részét adó Wia modellek mellett évről évre mind több más márka hajóival is neveznek a csapatok a versenyre. A környezetbarát elektromos technológia rohamos fejlődése, az egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű hajók megjelenése miatt a rendezők évről évre kénytelenek mind több kategóriában értékelni a mezőnyt annak érdekében, hogy minden csapat nagyjából egyforma eséllyel rajtolhasson. A csillagtúra jellegű futam egyszerre teszi próbára a csapatok navigációs képességét és ügyességét, illetve a hajók akkumulátorpakkját és hajtásláncát, jól demonstrálva, hogy milyen kiforrott és megbízható nagyteljesítményű elektromos rendszerek szolgálják a környezettudatos hajózást a Balatonon.

További információ a versenyről:

www.zoldszalagregatta.hu

https://www.facebook.com/zoldszalagregatta/

Információ: Lénárt Anita – BFYC +36703800541