Ilyenkor mindenki gondolatban, egy amolyan „képzeletbeli leltárt , számvetést" végez a mögöttünk hagyott nyárról.

 

Mit is csináltunk, milyen élményekkel gazdagodtunk és mi volt a legszebb és a legjobb, ami velünk történt?

Így vagyok ezzel magam is, amikor visszatekintek az elmúlt szezonra.

Sok változtatást és újítást végeztünk a kínálatunkon, mind összetételét, mind pedig szerkezetét tekintve.

Igyekeztünk mindenkinek az ízlését kiszolgálni, bár mint ezt már megtanultam, hogy valójában ez utópia, mert nem lehetséges mindenkinek a kedvében járni.

Akik a magyaros, házias és tartalmasabb ételeket kedvelik, megkóstolhatták a  Pörkölt -napok kínálatában szereplő fogásokat.

Itt jegyzem meg, hogy ez az a hétvége, melyet nem tudok elégszer megrendezni, mivel a legnagyobb érdeklődés ezt övezi.

Idén a képzeletbeli második helyre a Gourmet- hétvégénk és a Vitál-hétvégénk került.

A Vitál-hétvége sikerén magam is meglepődtem, és igazán biztató, hogy a vendégeink nyitottak az egészségesebb és reformtáplálkozásra, mely nekem személy szerint is külön szívügyem.

Nem titkolt célom, hogy nagyobb plénum elé prezentálhassam a hajdina, bulgur, rozs és egyéb zöldségből készült ételeimet, melyeket jó néhányunknak  rendszeresen is javallott lenne fogyasztani.

Visszakanyarodva az elmúlt nyáron megkóstoltakhoz, több országba is eljuthattunk a hasunkon keresztül, amikor végigettük az Olaszország, Mexikói, Kína és az Adria-vizeinek 

legismertebb és legkedveltebb ételeit.

Időutazásra is repültünk, amikor képzeletben a boldog békeidőkben, egészen a húszas harmincas években bújhattunk Krúdy, Mikszáth, Jókai bőrébe, és élvezhettük a fenséges lakomák legjobbjait.

De a fenti felsorolás közel sem teljes, valamint a Napi ajánlatunkban szereplő számtalan házias ételre sem térnék ki egyesével, mert jócskán növelni kellene az oldalszámot jelen magazinban, és legyünk őszinték, mert ugye  egy telefonkönyv nem igazán tartozik a legizgalmasabb olvasmányok közé.

Az idei nyár leg szívet melengetőbb történése  az volt, hogy a kísérletezéseim végtermékét egyből, élesben a vendégekkel teszteltettem le, begyűjtve a visszajelzéseket, véleményeket.  

A másik számomra fontos mérföldkő pedig a saját készítésű és fejlesztésű lekvárjai voltak, melyek végre üvegbe kerültek, és nem túlzok, amikor azt mondom, hogy egyöntetűen elégedettséggel és pozitív visszajelzések hadával találtam magam szemben.

Olyan termékek ezek, melyeket az egészséges táplálkozás szempontjait szem előtt tartva készítek, abszolút vegyszer és adalékanyag mentesen, csak kifogástalan forrásból beszerezve a hozzávalókat.

 

Lekvár.

Igen, lekvár, csak teljesen más, teljesen új, még eddig nem tapasztalt ízek.

Aki kóstolta, eddig elismerően szólt róla.

Vannak már páran akiknek pedig már külön rendelésre készítem a Paprikalekvárt csipkehússal és mogyoróval, amit a vitamin tartalma miatt kedvelnek, hiszen egy valóságos C-vitamin bomba vagy a  Paradicsomlekvárt körömvirággal és rozmaringgal, mely az összetevőinek köszönhetően a bőrre, hajra és körömre fejti ki áldásos hatását.

De ne temessük még az idei szezont, hisz még sok finomság beleférhet az előttünk álló hetekbe, hónapokba.

Jelen  írásom címét megmagyarázandó, olyan menüsor összeállításán dolgozom, melyet én állítok össze azokból a fogásokból, melyek igazán közel állnak a szívemhez.

Egy 5-6 fogásos menüsorra invitálok mindenkit, mely igazán  kifejezi szándékaimat, és filozófiámat, amely egy amolyan gasztro-önarckép, bemutatkozó menü.

Ajánlom mindenki figyelmébe az egyik legkedveltebb közösségi portálon megtalálható oldalunkat, mely a Balatonfői Konyha név alatt jelölhető, lájkolható, megosztható, szerethető és személyesen pedig kóstolható lesz, melyekről a közeljövőben további információkat adok közhírré.

 

Ezúton szeretném  megragadni az alkalmat arra, hogy megköszönjem minden kedves vendégünknek, hogy idén is minket választottak, jó hírünket keltették, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a Balatonfői név egyre ismertebb, és egyre kedveltebb lesz mind a hajós, mind pedig a gourmand vendégek körében.

A későbbiekben is azon leszünk, hogy mindenki érezhesse azt, hogy ez az ő konyhája, és itt valóban szeretettel és szívből készítik az ételeket.

 

Jóízű üdvözlettel:
Kocsis Bálint
Konyhafőnök
www.bfyc.hu

Kocsis Bálint