A találó mottó valóban négy versenyre hívja fel a figyelmet, a IV. Surgicare Orvos-Gyógyszerész Kupa mellett lesz nyílt yardstick túraverseny II. Fritz-Segel Tour néven és szintén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Chivas Regal Mackó Classic, oldtimer regatta is. A programokban gazdag hétvégén, a modellvitorlázók is vízre szállnak, az egyméteres osztály versenye lesz a Hotel Móló előtti vízterületen.

Szombaton 11 órakor rajtol a túraverseny. A három nagyhajós regatta mezőnye, azonos pályát teljesít. A modellvitorlázók már 10 órától versenyeznek, egészen fél ötig. A befutás után 17 órakor svédasztalos vacsorát szervíroznak a Hotel Móló nagytermében, majd ugyan ott kerül sor a díjátadóra is. A pénteki naphoz hasonlóan Chivas Regal partival ér véget a szombati nap. Vasárnap szintén 11 órakor lesz a rajt, de ezen a napon a változatosság kedvéért, pályaversenyen vesznek részt a versenyzők. A vasárnapi díjátadó, a befutást követő egy órán belül lesz a Hotel Mólóban.

A versenyre benevező egységek már a regisztráció során hasznos ajándékokhoz jutnak a Surcicare, a Volvo, a Fritz-Segel, a Chivas, az Osjecko Pivo, a Nespresso és a Compass jóvoltából, de a dobogóra felálló csapatok sem távoznak onnan üres kézzel.

Az Orvos-Gyógyszerész Kupa címvédője a Baghira II nevű 28 lábas trimarán.

Információk és nevezés: http://www.orvosgyogyszereszkupa.hu/

 

 

A Compass Regatta Hétvége programja:

2012. június 1., péntek

14:00-tól Résztvevők és hajók fogadása a rendezvénykikötőben

17:00-20:00-ig Nevezés és regisztráció a versenyirodán

20:30-tól Chivas Regal parti


2012. június 2., szombat

08:00-10:00 Nevezés és regisztráció a versenyirodán

09:30-kor Skipper's Meeting

10:00-tól Kihajózás a rendezvénykikötőből

10:00-16:30-ig Modellvitorlás verseny a rendezvénykikötőben

11:00-kor Vitorlásverseny rajt

15:00-17:00-ig Szabadidős programok

17:00-tól Vacsora

18:30-tól Gálaműsor, eredményhirdetés és díjátadó

20:30-tól Chivas Regal parti


2012. június 3., vasárnap

09:30-kor Skipper's Meeting

10:00-tól Kihajózás a rendezvénykikötőből

11:00-kor Vitorlásverseny rajt

A befutást követő egy órán belül - Eredményhirdetés és díjátadó