Az október még csak-csak túrázható (idén pláne az volt). Bár igencsak rövidülnek a napok, viszont még langyos napsugarak simogatják arcunkat. A naptár viszont könyörtelenül novembert mutat. Számunkra elérkezett a hajó kiemelésének ideje. Vegyünk hát búcsút az őszi szezontól is.

Jött őszanyó hideg széllel, aranysárga vízfestékkel, sárgák lettek a levelek, fújtak, fújtak őszi szelek.

Dicsőítették, átkozták és üldözték őket; a legendákkal ellentétben nem voltak mesebeli alakok, sokan közülük nyomorúságos életet éltek. Az utókor mégis egyfajta hősként tartja számon a kalózokat, falábbal, szemtakaróval és vállukon papagájjal képzelik el őket.

Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! Gogol közmondássá vált mondata. Akkor rajta! Mi, túrázók, bele merünk nézni abba a fránya üveglapba?!

Szeptember első napjait éljük. Rekkenő hőség, huszonhárom fokos víz, kellemesen lengedező szél. Az Isten is túrázásra teremtette. Induljunk hát!

A (KFKI) Szántódi Vitorlástáborának évi szokásos túratáborát az augusztus 20-i hosszúhétvégén szoktuk tartani, egyrészt mert csak pár nap szabadsággal kell megtoldani, hogy egy hétvégi kiruccanásnál valami értelmesebb túra lehessen, másrészt meg Balatonszerte ilyenkor tartják a borfesztiválokat. Ez már évek óta bevált recept - melyet bátyám Szabó Csaba a táborvezető talált ki, aki sajnos néha nem ér rá teljes hosszában, ezért ilyenkor örömmel helyettesítem -, még akkor is, ha augusztus 20-a körül előfordulhat egy komolyabb vihar, mely véget vet a nyárnak.

„Hot dog, a kávé, a sült limonádé…” hallgatjuk a rádióban a régi Pa-Dö-Dö slágert, mialatt az autópályán rostokolunk a több órás dugókban. Durva hosszú sor kígyózik a bolt előtt, bent minden kifogyott, még a bubis víz is. A turistákkal közös illemhelyen, már a reggeli takarítást követő fél órában az utolsó centiig kihúzkodják a papírt, nagy gubanc-halomba, az előtérbe (jeles szórakozás).

Aldous Leonard Huxley írta 1931-ben. Nálunk pediglen most épül gőzerővel. Hatalmas a fejlődés, szinte beleszédül az ember!

Megállott a parton, belenyújtotta kezét a vízbe, majd keresztet vetett.

Június közepe már a főszezon? Bizony annak kéne lennie. Legfőbb ideje, hogy szeretett Balatonunk végre magához térjen téli álmából, vagy tavaszi szendergéséből. Már igencsak elegem van a zárt kapukból, száraz levél befútta kocsmákból, kerítésekből, lakatokból. Volt bennük részem bőven az előző négy túrámon. Löktem is a keservemet rendesen, miszerint „temérdek nép mindenfelé, aztán sehol sámli”. Úgy, ahogyan az elmúlt esztendőkben is tapasztalható volt. Változás nuku, ha mégis valami, akkor az, ha lehet még elkeserítőbb – lásd azokat az étkezdéket, melyek eddig áprilistól működtek, idén már csak június közepén kezdenek kinyitogatni-.

Bizony, az nem más, mint Badacsony. A délnyugati medencében tett túráink csúcspontja, amikor ideérünk. De ezt még megelőzi egy Szigligeten töltött éjszaka. Méghozzá nem is akármilyen. Ugyanis levágott úgy este kilenc óra táján egy jó százhúszas délkeletről. Pont a kikötő szájára, a vendéghelyek kellős közepére. Szerencse, hogy senki nem állt ott. Az egész kikötő megtelt félméteres, ide-oda pattogó hullámokkal.

Elfogytak a munkás napok, és végre ismét nekiindulhatunk. Méghozzá az első valódi nyári utunknak. Forrósodnak a napok – és sajnos az éjszakák is –, huszonnégy fokos a Balaton. Beköszöntött tehát a valódi nyár.

Villantsunk tehát! Szerintem május második fele a késő tavasz legszebb időszaka. A Balaton már a nyári arcát mutatja. A víz és a nádasok szokásos lakói hazaértek, a hangok ismerősen csengenek. Hajóink többsége vízre került és elindult hosszabb-rövidebb kirándulásra, túrára. A nap forrón éget – már ha kisüt –, akár fürödni is lehet, az éjszakákon szó sincs fűtésről. És szél is akad bőven, mi kell még?! Elvonult egy kiadós zivatar, így azonnal neki is indulunk.

Korán reggel felkerekedünk. Több okunk is van rá. Szél ugyan van annyi, hogy sohse fogy el, de milliméterre pontosan szemben. Az előrejelzés már déltől komoly zivatarokat jósol, amiből nem kérünk a nyílt vízen. Teljes grósz, normál fock. Az öbölben még csak-csak hasítjuk a vizet, viszont, amint kibukkanunk a Györök fok védelméből, a Balaton összes hulláma csap a pofánkba. A szél is durva löketekkel támad. Fekszünk, paskolunk, nyeljük a spricceket.

Ha már arrafelé készültünk! Fúj az északi veszettül, az elsőfokú viharjelzés villog, a gomolyfelhők is tornyosulnak. Első reffsor, normál fokk. Kicsit szűkebben a fél szélnél dőlünk és repesztünk Szigligetet célozva. Bízunk benne, hogy még a begorombulást megelőzően odaérünk. Megyünk-megyünk, fogy a távolság, az idő pedig egyre szelídül. A napocska mind gyakrabban mutogatja orcáját, viharfelhők távolabb csúsznak, szél mérséklődik, a viharjelzés megszűnt.

Bizony remek dolog egy túra elébe nézni. Imádom! Pláne, így főszezon előtt. Ugyan már repkednek a hírek, hogy „pörög a Balaton”. Itt ez lesz, ott meg az. Kitűnő, hát legyen. Minden ilyesminek örülök, ami valamilyen formában igyekszik megnyújtani az évadot. Mi most kicsit mégis annak nézünk utána, hogy mi van ott, ahol éppen nincs semmiféle közhírré tett, vagy meghirdetett vonzó csődület.

"Mély megrendüléssel értesültem, hogy Balatonföldvár város első díszpolgára Holovits György 2018. május 3-án életének 72. évében váratlanul jött súlyos betegség után elhunyt."

A tizenkét hónap közül talán az április és a május a kedvenceim. Ez az igazi tavasz. Frissen és üdén zöldellenek a levelek, körös-körül virágok pompáznak, rovarok zümmögnek, pillangók libbennek, madarak dalolnak, illatozik és lüktet a természet. Felébredt téli kábulatából. Bármerre csatangolok, számtalan apróbb-nagyobb élmény tárul elém. Nekem ezt jelenti az első túra. Persze az elmúlt évtizedek képei gyakran visszaköszönnek, de mégsem ugyanazt látom. Minden mindig más, tartogat valami újat. De az élmény ugyanaz marad, és pont olyan örömöt okoz. Hiszen a természet örök!