-

A keresett kifejezés: "merlin"

Összesen: 177 db találat

Minden válasz újabb kérdést indukál!

De még mennyire! Előző cikkemben ugye kitaglaltuk, hova és hogyan mehetünk. Azaz, szeretett szolgáltatóink mi mindent tesznek meg azért, hogy mi minél kellemesebben élhessünk kedvtelésünknek (a bepengetett súlyos aranyakért mit kapunk cserébe). Ez, ugye adott, kezdeni nem tudunk vele semmit – legfeljebb hőzöngünk.

Kérdésünk lőn, s válasz adaték!

Megérkeztek végre a pontos, kimerítő válaszok azokra a keservekre, melyeket a vásárról szóló újságcikkemben https://porthole.hu/cikk/11730-vasar-vasar-zsibvasar rögzítettek szerint zúdítottam a szeretett szolgáltatónk nyakába.

Tervezzük a túrát

Induljunk ki abból, hogy idáig minden a legnagyobb rendben történt, mondhatni „ideálisan sikerült”. Az éves, nyaralásra szánt szabadságunkat az általunk kiválasztott időpontra kaptuk meg, hajónk is lett ugyanakkorra, méghozzá olyan, amilyet szerettünk volna. Hurrá! Akkor hát hogyan tovább?

Eresz alatt sír a jégcsap…

…sárban dagaszt a veréb… cseng valahogy így – kicsit megcsavarva - Varsás Frici barátom költeménye. Még ugyan tartják magukat a roggyant hófoltok, de óhatatlanul, rohamléptekben közelít a tavasz. Röpke napok múltán elérkezik a pillanat: „Jobb betenni, mint kivenni!” (mármint a hajót a vízbe, mielőtt még bárki másra gondolna.)

Vásár, vásár, zsibvásár

„… özönlik a nép oda”, ahogyan a nóta szól. Hát, mi tagadás, ide aztán nem nagyon. A Budapest Boat Show „G” pavilonnak, az étterem melletti sarkába eldugott standunkról szemlélem a látványt. Ilyen félreeső helyre még sohasem kerültünk. – Teremtett lélek nem jár majd erre – morfondírozok magamban -.

Havas álmok

Elmúltak az ünnepek, januárra perdült a naptár. Bizony – idén ugyan csak hébe-hóba – fagyos reggelekre ébredhettünk. És ha nyomokban is, de a hófelhők is megérkeztek. Ne feledjük a régi népi bölcsességet, miszerint „a kutya nem eszi meg a telet”. Bedurranhat még a február, sőt, a március eleje is.

Hahó, a tenger!

Elmúlt a Karácsony, a Szilveszter is. Január közepe felé – pláne ilyen téli tavaszban – kezdenek jelentkezni az „elvonási tünetek”. Fülemben cseng, elmémbe tolakszik a hullámok csobogása, vitorlák suhogása, csörlők kerepelése. Meg még sok minden más. Mi, vízenjáró népek, bizony effélék vagyunk. Kár tagadnunk, rabjaivá lettünk a víznek. Csoda?

Ködlepte vizeken

Szomorú, kifosztott képet nyújtanak a késő őszi mólók. A pár hete még sétálók zsivajától hangos partokon már csak néhány „bősz” horgász gubbaszt, vaskos kabátokba mélyülve, vagy seszínű pokrócokba csavarva. Múltba veszett a nádi madarak kirik – kirik – krakrakja, a rigók virtuóz füttye.

Essék szó erről is!

Nézem jobbról, balról, elölről, hátulról. Szólnom kéne valami okosat róla. Vagy örvendezni, rajongani, éljenezni, hálálkodni? Netán megmondani a tutit? És ki a rákot érdekli ez az egész. És mi közünk hozzá? Nem igazán tudom. Sőt, halványlila fogalmam sincs!

Kinek is van baja a kikötőkkel?

A fűnek, a fának, a boldognak meg a boldogtalannak. Nekik, négyüknek. Ők pedig általában olyan személyek, akiknek semmi közük a dologhoz. Nem is kerülnek konfrontációba, de még kapcsolatba sem, bármiféle vízi építménnyel.

!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!

2005.04.21. 14:49 egy rendkívül jeles időpont. Miért is? Menjünk kicsit még vissza az időben. Persze akkor is túráztunk. Jártunk erre–arra, ettünk itt is, ott is. Volt, ahol nagyon meg voltunk elégedve, másutt elfogadhatónak tartottuk a dolgokat, persze akadt olyan is – szép számmal – , ahol komoly kifogásaink merültek fel.

Maradt-e még ki valami?

Bizony ki! Először is pár dolog Keszthelyen. A „nagytúrán” szeretett városunkra elég kevés idő jutott. Vagy a látnivaló volt túl sok? Mindegy. Most ismét odapillantunk.

Ami még kimaradt

Alig lengedez valamicske, úgy északról. Forgolódik, meg – meg áll, feltámadgat. Nagy kérdés, hogy meddig jutunk. Persze szeretnénk minél messzebbre. Persze „még a kormányos gatyáját” is felhúztuk, hátha fog némi fuvallatot. Azért haladgatunk.

Utolsó állomás

Reggel jó sokáig lustulunk. Már igencsak magasan jár a nap, mire nagy nehezen összeszedjük magunkat és kifutunk a tükörsima vízre. Hol innen, hol onnan támad némi „bríz”, amivel éppen csak tartható a „kormányzási sebesség”. Nagyokat fürdünk, ugrálunk, és hosszúlépést kortyolunk. Nem sok köze van a vitorlázáshoz, de elvagyunk. És még így is, jócskán ebéd előtt Lellére érünk.

Mi a helyzet Bogláron?

Bőséges reggelit követően, időben elhagyjuk Badacsonyt. A RHEA raktere tele van feltöltött hordócskákkal – ahogyan az illik -. Két vizes flakonban is hozunk (a savanykásabból), legyen miből fröccsöt gyártani a hátralévő napokon. Ez ugye létkérdés ebben a hőségben. Stabilan húz a délnyugati, szépen haladunk.

Visszafelé

Bizony elérkezünk túránk fordulópontjához. Idáig tart szeretett tavunk, tovább menni nem tudunk. És a rendelkezésre álló időnknek is elillant a fele. Sebaj, még egyszer ennyi hátra van. Ezzel okosan kéne sáfárkodni. De hogyan? Árgus szemekkel lessük az időjárás előrejelzését. Délutánra ismét csak heves hidegfront várható. Méghozzá elég nagy, tehát még a holnapi napra is marad. Jó lenne tehát olyan helyre érni, ahol ismét két napra való látnivaló akad. Például Badacsony.

Közel van Keszthely

Csak egy - két kilométer Vonyarcvashegytől. A kezdetben éppen hogy lengedező déli szél fokozatosan erősödik, és nyugatiasodik. Imádom ezt az ezüstös csillogást, ami a júniusra és a július első felére jellemző. Üde, friss, tele élettel és optimizmussal. Még a nyár közepén járunk, messze a „vég”.

Új kikötő vár felfedezésre

Nosza rajta, hát fedezzük! Isten velünk, ki ellenünk, a szél megint segít. Nem is kicsit, hiszen bő északi dagasztja a vitorláinkat. Olyan harminc – negyvenes. Nem több és nem kevesebb, ideális „túraszél”. Átlósan hasítjuk a Balaton legnagyobb öblének vizét. Hamar el is érjük a közepét. Itt aztán érezhetően csökken az ereje és „foltosodik”. Sebaj, legalább megcsodálhatjuk a mérőtornyot. Mi tagadás, alaposan elintézték a sirályok.

A lenyugvó nap felé

Villog ám a másodfok kitartóan. Sebaj. Tudjuk, hogy egyre csökken a veszett északi. Első reffsoron a grósz, fenn a normál fokk. Hasítunk rendesen. Ránk is fér, hiszen csak késő délután tudtunk elindulni. Valahogy nagyon muszáj volt! Mert szép – szép az a bizonyos „mesés kelet”, meg csak két röpke hét telt el hazatértünk óta. De akkor is visz a vérünk. Haladéktalanul ki kell futni! És irány a vöröslő nap, következzék a délnyugati medence – számomra csak ez az igazi, a kedvenc -.

Hogy fest Csopak?

Tombol a vihar egész éjjel. Hol jobban, hol kevésbé, jeges eső püföli a fedélzetet. Még szerencse, hogy a hajó stabilan áll, csak az árbocot érő löketektől billen néha, nem is olyan kicsit. Sebaj, imádom ezt is. Aki nem szereti, az maradjon otthon a fenekén és nézze a sorozatokat. Úgy kell neki.