Címke: 470

„NAGY CSAPÁS LENNE AZ OSZTÁLY SZÁMÁRA A MIX 470”

A World Sailing (WS) olimpiai döntése nyomán a finn dinghy mellett a másik vesztesnek a 470-es tűnik, számukra azonban még nem reménytelen a párizsi programban maradás. Az azonban nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Gyapjas testvérek számára ebben a felállásban az első egyben az utolsó olimpia is lehet.

A WORLD SAILING ELVETTE A FINN DINGHY ÉS A 470-ES OLIMPIAI JÖVŐJÉT

A finnesek számára gyakorlatilag elveszett az olimpia, de még egy - igaz, csak halvány - esély azért van: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Nagyon úgy fest, hogy távoznak a női és a férfi 470-es flották is. A World Sailing 2020-as éves konferenciájának helyszínéről is szavaztak: Budapesttel szemben Abu Dhabi rendezheti meg.

Gyapjasék bronzérmesek a 470-es junior vébén

Megőrizte a döntőben elért harmadik helyét Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 470-es osztály junior világbajnokságán. A vasárnapi éremfutam versenyzésre alkalmas szél hiányában elmaradt, így a szombat estére kialakult sorrend lett a végeredmény is.

Gyapjasék jól kezdték a junior VB-t

Kedden egy futammal indult a 470-es junior világbajnokság. gyapjasék jól indították a versenyt, egy 5. hellyel nyitottak.

Berecz Zsombor összetettben már 7.

Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is.

Teltház Tihanyban

Négyhetven, négyhúsz, Laser Radiál és 4,7 meg a finnesek. Száz hajó a pályán, sőt a sólyán.

Gyapjasak ezüstérmesek a 470-es junior EB-n

Az éremfutamban megerősítették addigi második helyüket, és így ezüstérmet nyert Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 470-es junior Európa-bajnokságon.

Gyapjasék dobogós helyen a 470 Junior EB-n

Kilenc futam után a harmadik helyen áll a magyar kettős a 470-es junior Európa-bajnokságon.

Példátlan eredmények a magyar vitorlázóktól

Tarolnak a magyar vitorlázók az olimpiai hajóosztályok Világkupa-döntőjében. Kedden a Gyapjas testvérek, szerdán pedig Érdi Mári nyert futamot az elitmezőnyben. A Világkupa történetében arra még nem volt példa, hogy két magyar hajó is dobogós helyről várja a folytatást. A Világkupa-döntő várhatóan a hétvégén fejeződik be, akkor hirdetnek összetett végeredményt.

Gyapjasék a 14. helyen zárták a 470-es EB-t

A saját előzetes célkitűzésüket teljesítve a 14. helyen végzett Gyapjas Balázs és Zsombor a felnőtt 470-es osztály burgaszi Európa-bajnokságán. A Litkey Botond-Rácz Levente kettős a várakozásaiktól némiképp elmaradva a 36. helyen zárt.

Elrajtolt a 470-es Európa bajnokság

Két magyar egység is rajthoz áll a 470-es Európa-bajnokságon a bulgáriai Burgaszban. Gyapjasék az első 15-öt, Litkeyék a mezőny első felét célozták meg.

Érdi Mári 5., a Gyapjas hajó 10. Hyeres-ben

Két futamgyőzelem, 4 harmadik hely, 2 éremfutam - Gyapjasék karrierjében felnőtt mezőnyben az első - és összetettben 5., illetve 10. helyezések. Így néz ki számokban a magyar vitorlázók sikere a Hyères-i Világkupa versenyen. És ezeken kívül persze számos további értékes helyezés, tapasztalat és legyőzött világklasszis.

Gyapjasék is nyertek Hyeres-ben

Nagyot mentek a magyar vitorlázók csütörtökön Hyères-ben az utolsó Világkupa forduló harmadik napján. Egy futamgyőzelem, egy harmadik és egy ötödik hely a csütörtöki nap hozadéka.

Gyapjas testvérek: pozitív meglepetésre készülünk

Érdi Mári és a Vadnai testvérek után a 470-essel versenyző páros Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor számoltak be a Hunsail.hu-nak a múlt évről és az idei terveikről. A tavalyi világbajnokság utolsó napja emlékezetes számukra, de azért akadt komoly gondjuk is 2017-ben. A két versenyző az idén pedig meglepetésre készül.

A Gyapjas testvérek téli felkészülésének első szakasza

Az év egyik fontos szakasza kezdődött el az impériai versennyel, vagyis a téli időszak. Ezekben az időkben három fontos dolga van egy olyan versenyzőnek, aki nem akarja a következő évet gyengén kezdeni.

Jó kezdés a japán világkupán!

Japánban, Gamagoriban a Világkupa versenyen megkezdődtek a küzdelmek. Két hajóosztályban négy magyar versenyző utazott el a távoli versenyre. Gyapjas Balázs és Zsombor 470-esben, Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán pedig Laser Standard osztályban indultak.

4. hely a Junior 470-es EB-n

A Garda-tavon Rivában véget ért a 2017. évi 420 és 470 junior (U23) korosztályos Európa-bajnokság, amelyen Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 4. helyen végeztek.

Élesedik a helyzet a 470-es Junior EB-n

A csütörtöki verseny nélküli nap után pénteken három futamot is teljesítettek a 470-esek a Garda-tavon a 420-470 Junior Európa-bajnokságon, így két nappal a verseny vége előtt az összetett eredmény már nyolc futamból számítható.

470 JUNIOR EB: ÖTÖDIK HELYEN

Gyapjas Balázs és Zsombor a Garda-tavi Rivában rendezett 420 és 470 Junior (U23) Európa-bajnokság második versenynapjának futamain 2. és 10. helyen célba érve az 5. helyre jöttek fel az összetett versenyben.

Kezdés futamgyőzelemmel a junior 470 Európa-bajnokságon

A junior 470 Európa-bajnokságon a Gyapjas testvérek, Balázs és Zsombor csoportjukban megnyerték az első futamot!

1 2 3 4 5