Címke: eb

ILCA 4 Ifjúsági Európa-Bajnokság: Lackó Sára ötödik lett!

A szlovéniai, izolai Burja YC által rendezett kontinensbajnokság a szélsőségek versenye volt.

Vadnai Jonatán és Benjamin a kezdetektől a közös pódiumon állásig

A két vitorlázó esetében serdülő koruk óta meghatározó a család szerepe. Édesapjuk Péter maga is válogatott vitorlázó volt, aki tapasztalatai alapján látta, hogy miben és hogyan segítheti két fiát. Mindent megtett annak érdekében, hogy a srácok világszínvonalú versenyzőkké válhassanak. Egy ideig a – Balatonfüredi Yacht Club edzői mellett – minden feladatot ellátott a gyerekei érdekében: szervezett, ha kellett utazott, versenyeken támogatta őket, ha úgy adódott edzőként működött. Az édesanyjuk pedig minden elképzelhető segítséget megadott, hogy a nyugodt hátteret biztosítsa, de az is előfordult, hogy amikor különböző versenyeken szerepeltek a srácok, ő kísérte versenyre valamelyik gyerekét.

Elmélkedés a vitorlás versenyzésről a Kalóz EB ürügyén

Mindenki versenyez. Ha eredményekről beszélünk, azt az élet minden területén versenyben lehet elérni. Az iskolai érdemjegy valójában versenyeredmény. Az Olimpia nemzetek vértelen küzdelme, valami megmagyarázhatatlan cél eléréséért folyik, talán a globális megbecsülés, megdicsőülés tovaillanó pillanatáért.

Német arany, magyar ezüst a Kalóz Európa-bajnokságon

Az utolsó napon már nem sikerült futamot rendezni a kalóz Európa-bajnokságon, így a pénteki három futammal kialakult eredmény egyben a végeredmény is lett. Az európabajnoki címet a német Billerbeck-Raithel kettős szerezte meg a magyar Sallai-Payr kettős és az ugyancsak német Thoroe-Berdt egység előtt.

Német vezetés, magyar második hely a csopaki Kalóz EB-n

Három, friss szélben lebonyolított futammal folytatódott Csopakon a Procelero SE rendezésében futó Kalóz Európa-bajnokság. A nap végére a két futamot is megnyerő német egység vette át a vezetést Sallaiéktól, akik a második helyen folytathatják a versenyt. A nap utolsó futamára megerősödő szélben több egység is felborult

MAGYAR KETTŐS AZ ÉLEN A CSOPAKI KALÓZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON

Két csütörtöki futammal érvényessé vált a kalóz osztály Csopakon rendezett Európa-bajnoksága. A rendezők az ötödik futamnak többször is nekifutottak, ám egyik próbálkozás során sem tartott ki a szél, így egyelőre négy érvényes futamot teljesített a mezőny, amelynek élén a magyar Sallai Gábor-Payr Anna kettős tartózkodik.

Svájci és német sikerek a Kalóz EB első napján

Nehezen indult Csopakon a 2023-as Kalóz Európa-bajnokság, a Balaton ugyanis igazán furfangos arcát mutatta a mezőnynek. A nap végére végül kettő futamot teljesített az Európa-bajnoki flotta, az első svájci a második német sikerrel végződött.

Kalóz Európa-bajnokság a Balatonon 2023. szeptember 17-23

Örök szerelem. Egy hajó, amiben mindenki otthon érzi magát. Könnyen kezelhető, biztonságos, a Balaton legkedveltebb, legismertebb vitorlása. Generációk tanulták benne a vitorlázás fortélyait. Jöttek új, könnyű, gyors, korszerű hajók, de a Kalóz nem veszít vonzerejéből.

Pallay Tibor Finn Masters EB bronzérmes

Az idei Finn Masters EB (a 40 év felettiek Európa-bajnoksága) a Garda-tavon, Campionéban került megrendezésre szeptember első hetében. 4 nap alatt 8 futamot rendeztek a 93 indulónak, akik 25 országból érkeztek, köztük 4 magyar.

Ír győzelem, német ezüst és magyar bronz a J24-es Eb-n

A 2023. augusztus 20-a és 27-e között Balatonfüreden a Balatonfüredi Yacht Club, és a Magyar J24-es Osztályszövetség, együttműködésben a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Nemzetközi J24-es Osztállyal rendezte meg a J24-es Európa-bajnokságot. 8 nemzet, 42 hajója és 210 versenyzője az 5 versenynapon a tervezett 10 futamból 5 érvényes futamot vitorlázott. Végül a csapatok az utolsó versenynapon már nem is tudtak vízre szállni, így a 4. versenynapon kialakult sorrend alapján osztották ki a kontinensviadal érmeit. Az Európa-bajnoki címet a Cillian DICKSON kormányozta ír Headcase szerezte meg. Az ezüstérmes egység Stefan KARSUNKE kormányzásával a Schwere Jungs lett, míg a bronzérmet a magyar egység, SALLAI Gábor az iJroncat nevű hajóval szerezte meg.

Sallai Gáborék állnak a második helyen a J24 Eb harmadik versenynapja után

A hazai rendezésű J24-es Eb harmadik versenynapján, augusztus 25-én pénteken 1 futam megrendezésére volt lehetőség. Így az összesen 3 levitorlázott futam után, az első napi pozícióját megőrizve, továbbra is a német Schwere Jungs áll az élen, Stefan Karsunke kormányzásával, a Sallai Gábor kormányozta iJroncat megőrizte a második helyét, az USA-ból érkezett Kurt Dammeier Amuse Bouche nevű hajójával pedig feljött a harmadik helyre és innen várja a folytatást.

Véget ért az Optimist EB Thesszalonikiben

Dávoti Tamara és Vágó Mátyás is az arany csoportban végzett.

Tíz fős magyar Pöff SE csapat indul Konokke-ban a Nacra15 Európa-Bajnokságon

A Royal Belgian Sailing Club rendezi 2023. július 21-től 28-ig a Nacra15 Európa-bajnokságot és a Nacra17 Junior Világbajnokságot Knokke-ban, Belgiumban.

Július 17-én kezdődik az Optimist EB Thesszalonikiben

47 nemzet 292 versenyzője előnevezett, köztük 7 magyar.

Ezüstérmes lett a Varjas-Kovácsi-Meretei trió az idei Soling Európa-bajnokságon

A híres keletnémet Warnemünde-ben rendezték az idei Soling Európa-bajnokságot, melyen egyedüli magyar egységként a Varjas Sándor, Kovácsi László Meretei Gábor alkotta csapat vett részt.

Finn EB: Szélsőséges körülmények között növelte előnyét Németh Domonkos

Németh Domonkos a finn dinghy hajóosztály csopaki Európa-bajnokságán az eddigi nyolc futamból hetet megnyert, így összetettben az első helyről várja az utolsó versenynapot.

ÉRDI MÁRI ÉLETE LEGJOBBJÁVAL EB BRONZÉRMES!

Az olaszországi Andorában megrendezett ILCA kontinensbajnokságon a férfi mezőnyben Vadnai Jonatán Európa-bajnoki nyolcadik, bátyja Vadnai Benjamin a 23. helyen végzett.

ILCA 6 Európa-bajnokság – Érdi Mária a 12. helyen áll

A 12. helyről várja a szerdai versenynapot Érdi Mária az ILCA 6 Európa-bajnokságon. Az olaszországi Andorában zajló vitorlás kontinensbajnokság első versenynapján gyakorlatilag a teljes mezőny óvott, így nem is volt hivatalos végeredmény, ezért a magyar klasszist is soraiban tudó csoport kedden három futamot teljesített. Érdi Mária egy ötödik hellyel kezdett kedden, majd hetedikként zárt, végül egy 16. pozícióval végzett.

Kezdődik az ILCA Európa-bajnokság Hyères-ben

Éremesélyes magyaroknak szoríthatunk. A helyszínen már zajlik a nevezés és a felmérés, az első futamra november 16-án szerdán kerül sor.

Európa Masters EB 2022 Röbel/Müritz Németország 2022. Augusztus 2-6.

„20 év után újra nemzetközi versenyen a magyar Európa osztály!” Talán ezzel a mottóval kezdhetném, és mi is így indultunk Déry Attila (HUN 979) és Házy Gergely barátommal a Németországi Masters EB helyszínére Berlintől északra kb 100 km-re, a Müritz See-re, Németország legnagyobb belső tavára.

1 2 3 4 5