Szerda este 9 óra után pár perccel, 370 tengeri mérföldre a brazil partoktól árboctörést szenvedett a Hugo Boss. Alex Thomson és Pepe Ribes a csapat jelentése szerint sérülés nélkül úszták meg a haváriát, elsődleges feladatuk, hogy biztonságban partot érjenek. 
A csapat vezetője, Stewart Hosford a balesetről kiadott közleményben elmondta, hogy beszélt mindkét vitorlázóval, akiket lesújtott az árboctörés, miután ilyen jól szerepeltek a versenyben, és hogy jelenleg a legfontosabb feladat, hogy mindketten biztonságos körülmények között legyenek. A menedzser elismerte az egész csapat munkáját, és megköszönte a szurkolók és a szponzorok támogatását, további részleteket azonban nem közölt az esetről.
A legutolsó jelentések szerint a versenyen rekordokat (Barcelona - Gibraltári szoros, Barcelona - egyenlítő) döntögető egység közleménye szerint közepesen erős szélben vitorlázott, amikor az árboctörést elszenvedte, most azon vannak a parti csapattal együttműködve, hogy megtervezzék a partra jutást. A verseny hivatalos oldalán azt írják, Alex és Pepe valószínűleg a brazíliai Salvadorba próbálnak meg majd eljutni az árbocát vesztett hajóval. Képek és további részletek egyelőre nincsenek, amint lesznek, frissítjük cikkünket.
A versenyben a legutóbbi adatok szerint Bernard Stamm és Jean Le Cam párosa vezet a Cheminées Poujoulat fedélzetén, második a GAES Centros Auditivos (Anna Corbella Gerad Martínnal), harmadik pedig a Neutrogena (Guillermo Altadill José Muñozzal). Fa Nándorék továbbra is az utolsó helyen vitorláznak, 606 tengeri mérfölddel lemaradva az első egységtől.
/képünk illusztráció/