Múlt hét szombaton nevezéssel és vitorlafelméréssel kezdődött az esemény, az első rajtra a megnyitó és zászlófelvonás után, hétfőn délután 14 órakor került sor. Két selejtező csoportban versenyeztek a fiatalok az első három nap során. Kiváló erősségű, de annál trükkösebb és forgolódó északi szélben zajlott az első két nap 3-3 futama. Magabiztos vitorlázással, Nagy Bendegúz (BYC) vezetett ekkor, klubtársai Bányai Attila (BYC) és Demjén Olivér (BYC) előtt, a nemzetközi versenyben az ausztrál, Blake Wilson állt a második helyen. Harmadik napra már jóval szerényebb szél volt az előrejelzés és így csak egy futamot sikerült lebonyolítani a leálló és elforduló délnyugatiban a Balatonföldvár előtti vízterületen, ezzel fejezve be a selejtezőket. Többen hibáztak a rajtokban az esélyesek közül a kvalifikációk alatt, így ők nagyon bíztak a további futamokban. 9 futam után jöhetett a második kieső, de a döntő futamokból mindenképp bele kellett számítani a végeredménybe legalább egyet.


7 futam alapján kerültek arany és ezüst csoportba a gyerek és így vágtak neki az utolsó két napra kiírt döntő futamoknak. A kvalifikáció után az élen 9 ponttal Bende állt, 4 ponttal megelőzve Blake-t és 12 ponttal Bányai Attilát, valamint a nagy hajrázó Szabó Roni Oszkárt (SVE), aki futamgyőzelemmel zárta ezt a szakaszt. Az ifik versenyében Benyó Máté (THE-YKA) állt a harmadik helyen, Roni és Bende mögött. A serdülőknél Demjén Olivér és Borbás Buda (BYC) követte Attilát az eredménylistán. A lányoknál Kálmán Kornélia (BYC) vezetett, megelőzve Fehér Borókát (Balatoni YC) és Nagy Réka Dórát (THE-YKA).

Nagyon kis szél volt az előrejelzés a befejező napokra, de a rendezőség elszánt volt a futamok szervezésében. Bátran vitték ki a mezőnyt, vagy húztak halasztást, ha kellett, hogy megtalálják a megfelelő helyet a versenyterületnek. Végül 1-1 döntő futamot sikerült rendezni a két nap során a nyugati medencében keleties szélben. Az élen kiélezett csata zajlott a végső győzelemért. Bende és Blake is betlizett az első futamban, de Tóth Attila (SVE), Benyó Máté (THE-YKA), Roni és Bányai Attila nem, ezzel nagyon szorossá téve versenyt befejezés előtt. Végül Bende, Máté, Roni és Atus küzdött az ifjúsági bajnoki címért, a verseny megnyeréséért még Bányai Attila és Blake volt velük nagy csatában. Az utolsó futamot kiváló vitorlázással Atus nyerte és jött fel ezzel az összetett lista 5. helyére, megszerezve az ifjúságiak között a bronzérmet. Máté és Bende hatalmasat harcolt a végén, méterről-méterre dolgozták le az első szakaszban összeszedett hátrányukat, 5. és 8. helyen futottak be, ezzel Bendegúz lett a Magyar Bajnok, Máté az ezüstérmes. Bányai Attila 3. helyen futott be, mellyel megvédte serdülő magyar bajnoki címét. Nagyot hajrázott Borda Levente (SVE) és Jeney Kristóf (SVE) a serdülő dobogóért. Fehér Boróka lett a női Magyar Bajnok, Kálmán Kornélia és Nagy Réka Dóra elött.

Ifjúsági verseny

Nagy Bendegúz (BYC) - Magyar Bajnok

Benyó Máté (THE-YKA) - 2. helyezett

Tóth Attila (SVE) - 3. helyezett

Szabó Roni Oszkár (SVE) - 4. helyezett

Zolnai Sámuel (SVE) - 5. helyezett

Verebély Nándor (SVE) - 6. helyezett

Serdülő verseny

Bányai Attila (BYC) - Magyar Bajnok

Borda Levente (SVE) - 2. helyezett

Jeney Kristóf (SVE) - 3. helyezett

Verebély Mátyás (SVE) - 4. helyezett

Demjén Olivér (BYC) - 5. helyezett

Borbás Buda (BYC)- 6. helyezett

 

Lány verseny

Fehér Boróka (Balatoni YC) - Magyar Bajnok

Kálmán Kornélia (BYC) - 2. helyezett

Nagy Réka Dóra (THE-YKA) - 3. helyezett

Kis-Szölgyémi Luca (KVK) - 4. helyezett

Carra Chiara Lisa (BYC) - 5. helyezett

Juhász Emília (KVK) - 6. helyezett

 

Legjobb újonc

Cserveni Dániel Benedek (THE-YKA) - 23. helyezett

 

Eredmények:

http://www.thesail.hu/versenyek-nalunk/optimist-mb/vegleges-eredmeny/

További képek: