Vélhetően mégis sok vitorlázó (csapat) reménykedett a kedvező fordulatban, mert élve az online nevezés lehetőségével a VIHAR rendszeren keresztül 186 egység jelentkezett szeptember 22-ig. A hagyományos pénteki alsóörsi "zsíros kenyér parti"-n pedig 185 hajó be is nevezett a versenyre. A pénteki parti egyszerűségében nagyszerű ("jó bor, jó zsíros kenyér"), kihasználva azt, hogy péntek este sokan úgyis lejönnek már a nevezéshez, de a szűknek tűnő alsóörsi TVSK kikötő is egyre több hajót igyekszik befogadni a verseny előtti éjszakára.
A rajt gyönyörű északi szélben köszöntötte a mezőnyt, melyhez talán senki által nem várt verőfényes, majd fátyolfelhős napsütés párosult szinte egész nap. A szél repítette a mezőnyt, az elejét olyannyira, hogy az Extreme 40-es Bogi (a keszthelyi csapat több mint 1 órával ért be előbb, mint a két 70-es cirkáló) alig több, mint 2 óra alatt ért át Alsóörsről Badacsonyba. A mezőny Révfülöpnél került bóját Badacsony felé, hiszen a rendezőségnek a potenciális kisebb szél esetére betétbójával van lehetősége ésszerű rövidítésre - sokak elmúlt években tett kérését teljesítve ezzel. De rövidítésre ezúttal nem volt szükség.
Szinte minden hajó befutott, majdnem az egész délutánt a kikötőben, a rendezvénysátorban és a hegyoldalban töltötték a mosolygós, éppencsak fáradt vitorlázók. Az eredményhirdetésig a sátor mellett felállított Laposa WineTruck szolgáltatta a szüreti nedűket (így szűrt szőlőlevet is!), az ételkiszolgálás a meghirdetett díjkiosztóig gond nélkül megtörtént. A díjkiosztón hagyományosan a tavalyi év összetett és osztályonkénti eredményeinek kiosztására kerül sor, kiegészítve az idei első nap kiemelkedő helyezettjeivel. A Szüreti Regatta hagyományosan gyönyörű díjakkal jutalmazza nyertes és helyezett résztvevőit, az öntött, szépen tervezett érmek, az óntányérok, valamint az üveg kupa minden vitrinben előkelő helyet foglal el.
Az idei díjkiosztó egy nagyszerű és eredményes kapcsolat szomorú lezárása is volt egyben, ahol Igali Csilla elköszönt a Pünkösdi és a Szüreti Regatta közönségétől mint rendező. "A csúcson kell abbahagyni" mondta, amit a telt sátor közönsége felállva, több perces vastapssal fogadott. A TVSK vezetése egy cirkáló modelljével, valamint egy nagy csokor virággal köszönt el Csillától, utóbbit felejthetetlen szavak keretei között Király Zsolti adott át. A díjátadót a CS Company által szervezett buli követte, egyes versenyzők energiái éjfélt követően sem égtek el.
Egy nap ugyanakkor még hátravolt a versenyből a rajt idején nem fújt olyan gyönyörű szél, mint szombaton, a résztvevők ugyanakkor eső nélkül, hol kevesebb, hol több szélben érték el Balatonföldvárt. Az élmény nem lankad, a szervezők 2018-ban is mindenkit várnak a Szüreti Regattára.