Van egy szokásunk, ami már-már hagyomány. Minden évben más hajó látja vendégül a többieket. Idén a Póstásra esett megtiszteltetés így augusztus egy forró hétvégéjén a balatonfűzfői Marina Fűzfő kikötő adott otthont az északi vízekről érkező hajóknak. Szombat délután a távolság függvényében sorra megérkeztek a vendégek. Könnyű dolga volt annak, aki a szomszédos fűzfői kikötőből, vagy Keneséről érkezett és igazán nehéz annak, akinek a szélcsendes kánikulában Keszthelyről, vagy Máriáról kellett átküzdenie magát a tó keleti csücskébe. Persze nem bízták a véletlenre a távolról érkező hajósok. Már péntek este útnak indultak, hiszen a csak a "menetrend szerint" közlekedő "vízitaxik" tehetik meg, hogy a csendre a környezetre és a hullámokra fittyet hányva keresztülmotorozzák a tavat.
 
 
 
A szabályoknak megfelelően vitorlával indultak hát útnak, és ezzel közel Lelléig jutottak. Este tíz óra elmúlt, a szél pedig végképp alábbhagyott ezért motort indítottak. A terv az volt, hogy a Porthole kártyával is használható (bár Keszthelytől egyel távolabb eső) Bavaria Yacht Klubban töltsék az éjszakát. Ekkor kanyarodott mögéjük a rendőrmotoros és a "Szolgálunk és Védünk" jelige sajátos értelmezéseként azzal alapozták meg a vízirendőrök és a vitorlázók közötti jó kapcsolatot, hogy 5.000 forintra büntették a vitorlást, amiért szélcsendben nem a legközelebbi, hanem az egyel távolabbi kikötőbe mentek kikötni.
 
 

Igen. Ez olyan történet, amit konkrétan nem hisz el az ember amikor hallja. Elintézzük egy legyintéssel, hogy nem nem ugyan.. ez csak valami félreértés.. biztosan ellenálltak az intézkedésnek, vagy egészen Keszthelytől motoroztak, egy lopott, papírok nélküli hajóval, részegen, három 14 év alatti gyermeket vontázva, mentőmellény nélkül, fekete gömbbel az árbocon, horgonyfényt égetve. 
Nem, nem ez történt. Az történt ami konkrétan lesokkolt mindenkit aki hallotta. Az történt, hogy amikor egy hajós vállalja, hogy egy jóhangulatú találkozó kedvéért átvitorlázza a Balatont 2 nap alatt, akkor 15 perc motorozásért megbüntetik, miközben egy közkedvelt "kuponos" oldal  "önfeledt száguldozást ígér a Balatonon hatalmas kedvezménnyel", és az teljesen szabályos.

Tudom, a vitorlás szövetség fontos feladatai közé tartozik, hogy megállapítsa egy Libera klasszikus mivoltát, vagy hogy eldöntse egy bajnokságot 2 vagy 100 hajóval lehet megrendezni. Azért vegyük észre, hogy ezek a kérdések néhány tíz esetleg száz hajó érdekeit képviselik, vagy nem képviselik.
Ezzel szemben a vitorlások motorhasználatának tiltása a jelenlegi formájában minden ésszerűségnek ellentmond, és a teljes vitorlázó társadalomra hatással van. Aki egy hétvégi túra után haza szeretne menni, az hazamegy. Aki egy versenynevezést nem szeretne lekésni, az odaér. Akinek színpatikusbab az egyel távolabbi kikötő, az ott fog kikötni. Ez mindig is így volt, és mindig is így marad. Le lehet pecsételtetni az indítókapcsolókat és el lehet kobozni a berántó zsinórt, lehet büntetni össze vissza, csak épp nincs semmi értelme.
A Balaton pedig nem a 4-5 csomóval poroszkáló és óránként 1-2 liter üzemanyagok fogyasztó vitorlásoktól lesz hangos és szennyezett, hanem azoktól a többemeletes yachtoktól, amik ennek a tízszeresét tudják úgy tempóban mint fogyasztásban. Csak halkan jegyezném meg, hogy ha majd egy ilyen emeletes ház nagy magabiztossággal átrobog egy parttól eltávolodott úszó fején, akkor akkor nyilván az úszó lesz a hibás, mert túl messzire úszott egy olyan tavon, ahol egyébként TILOS, illetve "szigorúan szabályzott" a belsőégésű motorok használata.
Persze tudom.. keverem a szabályozást és a rendőri jogköröket, mert a rend őrei nem mérlegelhetnek. De azért lássuk be, hogy mégis. Talán beszélhetek a vitorlázók nevében amikor azt mondom, hogy igenis szeretnénk betartani a törvényt. Igenis rossz érzés a Kékszalag 40. órájában motort indítani, és visszamotorozni Füredre tudva azt, hogy ez törvényellenes. De az ésszerűtlen szabályokat nem lehet betartani, és nem is fogja soha senki.
 
 

Na szóval elég az hozzá, hogy eltartott néhány pálinkáig, amíg felül tudtunk kerekedni az eseményeken. A szomorú hangulatot azért csak feledtette a Babgulyás gazdagon a'la Gandalf, és a Mormota féle marhapörkölt, amihez korlátlan italfogyasztást biztosítottak a jóelőre betárazott hűtőtáskák. Mindenki hozzájárult valamivel a hangulathoz, ha mással nem hát azzal, hogy eljött!
A kitartóbbak hajnalig próbálták megkeresni a készletek határait, de ez érthető okokból egyre nehezebben ment, így fel kellett adni a küzdelmet.

Vasárnapra túraverseny volt az előirányzott program. A Sirály teraszán rendezett kormányosin kitűztük az Almádi - Füred pályát aminek neki is vágtunk, de sajnos a szél elállta miatt le kellett lőnünk a futamot. Hogy hogyan jutottunk vissza Fűzfőre Káptalanfüredről a tükör sima vízen azt inkább le sem írom, mert a még meg sem született gyermekemet is perbe fogják majd miatta.
 
 

A találkozó ezzel együtt igazán jól sikerült, és jövőre is lesz! Természetesen Máriafürdőn! Addigra talán nem csak ésSZERŰ, hanem valóban használható lesz a szabályozás.

Mert a remény hal megy utoljára.
 
 
A vendéglátást köszönjük a Marina Fűzfő kikötőnek! 

Szutor Ferenc