Szombaton igazi nyár volt. 30 fok, napsütés, és kivasalt Balaton. Vendégek jöttek a hajóra, akik persze élvezték a fürdőzést Fűzfő előtt horgonyon, de azért elég rövid idő alatt kimerült az érdeklődés a kellemesen hűvös víz után. Mit tegyünk? Bevallom nekem jött a remek ötletem.. Menjünk át ebédelni a BFYC-be! Kocsis Bálint konyhája ugyanis legalább olyan remek, mint Major Laci-é a Marina Fűzfőben. Mivel szél semmi, de tényleg zéró, ezért a vasvitorlát húztuk fel. Szép monoton csattogással beindult a dízel, és már vitt is minket az áhított hűsítő italok, és finom étkek felé.. 

 

Igen ám, de valamivel a Marina Port előtt egyszer csak egy motoros közeledik felénk.. Kérdezik is a vendégek: Az ott nem rendőr?! Mondom: De. És már tudtam mi fog történni. 

A motort elegánsan leállítottam, és vártam az elkerülhetetlent.. Lakolnom kell, mert úgy gondoltam hajós emberként hajóval megyek ebédelni.

A motoros mellénk csúszott és kérte a papírokat... Na igen a papírok. Sajnos a táskámat kint hagytam a kocsiban, mert eredetileg csak egy kis strandolásra mentünk ki, és gondoltam ahhoz nem fog kelleni a sok motyó. Persze azt elfelejtettem, hogy a motyó a belvízi jogosítványt is tartalmazza. 

Jött is a hümmögés.. meg a kérdés: De ugye van jogosítványa? Mit mondjak erre? Történetesen van.. belvízi is, adriai is, sőt a magyar hatóság által kiállított tengeri papír is.. de a szó elszáll, a papír meg a kocsiban. Talán enyhítő körülmény, hogy ha egy ember fahajót vesz a nevére, az valószínűleg nem most van életében először vízen, de ugye ilyen passzus nincs a rendeletben. 

Na jó, akkor ha papír nincs, vannak-e felszerelések... Tűzoltópalack, fekete kúp, stb.. Ezek szép sorban előkerültek a kajütből, némi megnyugvást hozva a rend őreinek. 

- Hová lesz a menet? Hangzik a kérdés... Én őszinte ember vagyok. Nem jövök azzal, hogy allergiás a barátnőm, és Balatonfőn van a gyógyszere, vagy épp ott vár minket 6 tagú állami delegáció, mert fontos emberek vagyunk.. 

- Ebédelni mennénk Balatonfőre, ez a válasz. 

- És az vészhelyzet?
Ahogy vesszük... 30 fokos tűző napon, szélcsendben éppen annak is nevezhetjük. De persze a jogalkotók álláspontja nem egyezik ezzel. Szóval nem. 1-es BFT alatt az első kikötőig ugyan elvileg motorozhatunk, de mit csináljunk ott, és meddig? 

Egy nyélgázon Siófokról - Kenesére tartó motoros hangja kicsit elnyomja a beszélgetést, de mikor kérdezem, hogy vajon Ő is ebédelni megy -e arra az a válasz, hogy "neki van engedélye". Nekem meg perpillanat jogsim sincs. Szóval jobb ha nem feszegetem a témát. Végül kegyesek a fegyveres erők képviselői, és a motorozás cselekményét nem szankcionálják, viszont a papír hiánya miatt szabálysértési eljárást indítanak ellenem. Hogy ez pontosan mivel jár, az Ők sem tudták megmondani, majd a hivatal értesít.

Óvatosan naív kérdésemre, hogy  akkor most mehetünk -e ebédelni, egy elég egybehangzó NEM a válasz. És a rendőrmotoros jobbra el. Mi maradunk... 

Fontolgatom a lehetőségeket.. 

  1. Ha újra nekiindulok a BFYC-nek, akkor számíthatok rá, hogy a motorozás miatt is büntetést kapok, hiszen eddig ettől eltekintettek.
  2. Ha ottmaradunk 2/3 úton, akkor várhatjuk a szelet mondjuk másnap reggelig. Na meg persze az étkezést is nehezen oldjuk meg.
  3. Ha szabályosan kimegyünk az első kikötőbe, akkor otthagyhatom a hajót másnap reggelig.
  4. Ha szabálytalanul visszamotorozunk a Marina Fűzfőbe, akkor ismét szembekerülhetünk a gumimotorossal. Viszont még mindig ott a Sirály étterem, ami megéri a kockázatot.

Motor, és irány Fűzfő. A rendőrök nyilván elnéznek mellettünk, mert nem jönnek újra utánunk. A hideg sör és a finom étkek mellett a Sirály teraszán már nem olyan savanyú a szájíz. A rendőrök teszik a dolgukat. De azért halkan megkérdezem. Kinek árt egy vitorláit bevonva 6-7 km/órás sebességgel közlekedő kishajó? Mennyivel jobb egy 200lóerős motoros, ami negyvennel ugrat a hullámokon? Annyival jobb, hogy van engedélye. Köszönöm.

A történet záró akkordja, hogy vasárnapra megjött a szél, így vitorlával (és hajós képesítéssel) mégiscsak átmentünk a BFYC-be, Bálintnak ezúton is köszönjük a remek falatokat!

 

Szutor Ferenc