Drága Barátaim, Rokonaim!
A szombati István búcsúztató esemény előkészítéseként rendeltem egy piros,
fehér, zöld csokrot, szép nagy zöld levélen feküdt hat piros rózsa,
mindegyikünk számára egy, kedves fehér laza díszítéssel, kiderült, hogy Kati
is hozott tizenkét szál fehér rózsát, kettő, kettőt fejenként...
Itt vannak az utolsó fényképek István hamvainak elszórásáról a San Francisco-i
öbölben. 2014. március 29-et írtunk, a legvadabb esős napja az utóbbi
időknek, ami azonban senkit nem térített el az eltervezett céltól,
vitorlázástól. A hajó Molnár Péter keresztfiam 48 lábas (14.6m) hajója,
egyik legjobb barátainknak, Molnár Kati és Miklós (Piedmontból) fia. Kati, Miklós ugyancsak jelen voltak a hajón, valamint Krivátsy Ádám, szintén
legjobb barátunk egyike, Sausalitóból, valamint a két ifjú, Zsolt fiunk és
Péter.
Ádámért Zsolt és én mentünk Sausalitoba, és lehajtottunk a kikötőbe, ahol
rövidesen Péter is elkezdett ügyködni a hajó körül. Kati, Miklós is hamarosan
megérkeztek. Mind a hatan tetőtől talpig vihar ruhában voltunk, az esőt
mintha dézsából öntötték volna.
Kimotoroztunk a sausalitoi öbölből, kiérve a nagy öbölbe átvitorláztunk a
San Francisco-i vízpart közelébe, Péter elővett egy nagy termosz finom
paradicsomlevest, amit mindenki boldogan szürcsölgetett bögréjéből. Péter jól
emlékezett, hogy Pisti nagyon leveses volt, és különösen szerette a
paradicsomlevest. Ez így volt igaz. Nagyon hálás voltam neki... A város
partközelében megfordultunk és vitorláztunk vissza Sausalito felé. Péter
kérdezte, hol szórjuk a hamvakat: annak a négyszögnek a közepébe kértem, amit San Francisco, a Golden Gate, a sausalitoi öböl bejárata és az Alcatraz
határol. Kellemes hármas szélben finoman vitorlázva (a szakadó esőben) az
adott ponton Zsolti elővette a hamvakat, Ádám felolvasott János
Evangéliumából, 14:1-4, 6, és én felolvastam a 23-ik Zsoltárt, Zsolti
beszórta a hamvakat, én bedobtam a csokrot, utána
mind kettesével a fehér rózsákat... lassan mind ment az kifelé áramlattal az
"arany kapun".
Péter kihozott egy finom eredeti üveg tokaji aszút, hogy István útjára igyunk
az Úr által elkészített hely felé (János 14, mint fent).
A változatlan esőben visszaérkeztünk sausalitoi kikötőhelyünkre, összesen
kb. három órát voltunk kint a vízen.
Közben Ádám felesége Bette főzött egy finom gulyáslevest ebédre mindenki
melegedő örömére. Még azt is megtette, hogy kivitte az autójukat a garázsból
az utcára és szárítókat állított fel, ahol levehettük száradni a vizes
viharruhákat. Ebéd a legjobb barátokkal méltón koronázta a vidám/ boldog/ szomorú/vizes napot. Sokat nevettünk visszaemlékezve sok eseményre együtt az elmúlt hatvan plusz év alatt a "felnőttekkel", míg Zsolti és Péter saját emlékeiket emlegették. Zsolti mesélte, hogy amikor együtt versenyzett a ‘papával' esőben, az volt a mottó, hogy "az eső nem érdekel, a többiek arra figyelnek, mi meg a versenyre"....
Nem lehetett volna egy kedvesebb társaság együtt, ők baráti körünk
legszűkebbje. Miklós és István barátsága 1949-ben a katonaságnál kezdődött,
majd ugyanabba a vitorlás klubba kerültek együtt Balatonföldváron, ahol Ádám
már jelen volt. Én 1951-ben csatlakoztam, Kati kicsit később jött...
Nincs mást mondani, István, nyugodjál békében, Isten veled...
Telegdy Maryll
