Nézték is volna százezrek. De szerintem a magyar sporttörténet, az akkori Sportminisztérium és a médiumok, főleg a televízió örök és jóvátehetetlen vétke, hogy bár tudtak róla, nem törődtek vele.

Gondolják el! Befagyott nemzeti kincsünk óriási jégmezején 270 (!) DN osztálynak nevezett jégvitorlás jelent meg a világ 17 országából, hogy megküzdjön egymással. Napjainkban, amikor az extrém sportok fénykorukat élik, hihetetlen, hogy e nagyon érdekes, felejthetetlen látványt nyújtó extrém sportág balatoni Világ és Európa bajnokságának, ilyen résztvevő létszámmal nem volt országos felkavaró híre.
 

Keszthelyi téli-nyári gyermekkorom és 65 éves balatoni vitorlás múltam ellenére, a Világbajnokságig nem sok kapcsolatom és szívesedésem volt a jégvitorlázással. Keszthely diák telein egy-két háború előtti vagy otthon tákolt, a mai jégvitorlásokhoz képest otromba jószág volt látható, éltesebb tulajdonosokkal. Egyszer-egyszer beleülve félelmetes volt alattam a rohanó jég, az átugratott kisebb rianás, csonttá fagyott az arcom, lerepült a kucsmám a fejemről és fenemód rázott a szerkezet. Szívesebben korcsolyáztam.

Egyetemista koromban aztán megszakadt a folyamatos kapcsolat a téli Balatonnal. Nem vettem észre a lassú fejlődést az elmúlt évtizedekben. Csak kisszámú, lelkes, jégen is vitorlázó társaim elmeséléseiből értesültem utólag, hogy jó volt e a Balaton jege az elmúlt téli szezonban a magyar bajnokság megrendezésére, vagy sem. Nálunk ez nehéz sorsú sportág. Kiszámíthatatlan, hogy adott időpontra tervezhető e verseny, lesz alkalmas vastag, összefüggő, lehetőleg fagyott hótól mentes jég? A sokszor napra változó bizonytalanság miatt a jégvitorlázás inkább a gyorsan alkalmazkodni képes Balaton környékiek, helyben lakók között lett általános. Mi, fővárosiak, csak néha, szerencsés körülmények egybeesésekor élhettünk a nagyszerű, ma már extrémnek nevezhető sporttal.

A háború után az akkor sem fiatal fogorvos, dr.Sándor Pál szervezte ujjá a jégvitorlázókat. Külföldi kapcsolatai segítségével új, korszerű jégvitorlásokat szerzett be, melyek az itthoni hajóépítők mintapéldányai voltak 1966-ban.

Évtizedeken át kimaradtam ebből a fejlődésből, Ha télen leutaztam Füredre letakarva didergő hajómat meglátogatni, csak csúszkáltam a part mellett. Néha korcsolyacipőben. A ködös láthatáron, esetleg jégszikrázó napsütésben megvillant egy-egy távoli, pokoli gyorsan tovarohanó szerkezet. Ezek váltott kormányzásához topogó türelemmel sorjáztak a füredi vitorlázó barátaim. Gyerekkori emlékeim miatt készséges meghívásukra még utasként is mindig nemet mondtam.

Így óriási meglepetésként ért, hogy a magyar jégvitorlás szövetség a 2004. évi DN típusú jégvitorlások összevont Világ és Európa bajnokságának balatoni megrendezésére, mint rendezőt és orvost meghívott.

Sok vízi magyar és nemzetközi vitorlásverseny rendezője, főrendezője és orvosa voltam már, de a jégvitorlázásban abszolút kezdőnek számítottam. Sürgősen nekiláttam hiányos ismereteim legalább elméleti pótlásához.

Még a háború előtt, l936-ban januárra tervezték az első Balatonon rendezett jégvitorlás Európa Bajnokságot, de az időjárás akkor is közbeszólt. Nem tartották meg, Ezután évtizedekig nem volt lehetőségünk erre. Közben, l937-ben a Detroit News újság kiirt egy tervpályázatot, melyen megszületett az újság kezdőbetűit képviselő, nemzetközivé fejlődött DN osztály. Ez vonalaiban szinte változtatások nélkül, de korszerűbb anyagokból építve a legelterjedtebb egyszemélyes verseny jégvitorlás típus az egész világon, azóta is.

A DN Nemzetközi Osztályszövetség a Világbajnokságot évente felváltva Amerikában vagy Európában rendezi, Az Európa Bajnokságot a kontinensen váltakozó, alkalmas jegű helyen tartják. 2002 tavaszén a DN nemzetközi Szövetség Balatonfüreden tartott európai titkári értekezletet, ekkor véglegesítették a magyar szövetség régebben beadott kérelmét, hogy a Balaton lehessen helyszíne egy együtt rendezett Világ és Európa DN bajnokságnak.

Így szereztünk jogot a 2004. január l4-25 között megrendezendő versenysorozatra azzal a feltétellel, hogy alkalmatlan jégviszonyok esetén a többi tagország akkori döntése szerint kijelölt helyre, a Fertő tóra, vagy Lengyelországba, a Mazuri tavakhoz kell a mezőnynek átköltözni.

Számomra az is újdonság volt, hogy külön VB és EB rendezendő a fiataloknak. Az idősebb juniorok a felnőttekével azonos jégvitorlásokkal versenyeznek, de a még fiatalabbaknak létezik egy kisebb építésű, úgynevezett Optimist DN jégvitorlás.

Megdöbbentett, hogy az előzetes nevezések 70 junior és Opti résztvevőt jeleztek, és 210 felnőtt nevezés volt! Elképesztő létszám 17 országból. A hazai mezőnyből legfeljebb 8-10 jégszán képviselte a nemzetközi versenyzéshez nagyjából megfelelő minőséget. Bár a bajnokságig eltelt rövid időben gyors hazai DN építések is kezdődtek.

A nemzetközi versenyzés színvonalához időben kezdett óriási előkészítő és szervező munkára volt szükség. Koltai Gusztáv és öttagú rendezőbizottsága számtalan besegítővel hatalmas munkát végzett. Ekkora mezőny nemzetközi szintű versenyeztetéséhez a jégvitorlázás sajátságos eszközöket használ. A rajtoltatáshoz a rajtvonalat jelentő 600 méternyi kötelet kell lefektetni a jégre, 8-10 méterenként a jéghez karmokkal rögzített táblácskákkal. Ezeken a rajthely száma van feltüntetve. Különleges kerülőbóják kellenek, hatalmasak, messziről látszók. Minden a tó közepén, a jégen zajlik. Az irodai munka, a számítógépek, kétszáz hajó egymást követő csoportos rendezését végzik. Hangosbemondó, teherhordó nagyszán, mentő szán, vontató kis traktor, melyet kölcsön kaptunk, hosszú nyeles, jégbe szúrható zászlók, jeget vágó láncfűrészek, léket jelző nagy nádkötegek, hogy csak néhány nem mindennapi, de fontos felszerelést említsek.

Kiszemelt elsődleges helyszín Balatonfüred térsége volt, az elszállásolás a kibérelt, csak a világbajnokságra újra kinyitott hatalmas Füred szállodában. De jégviszonyok függvényében Fűzfő és Keszthely környéke, gyakorlatilag az egész északi part szóba jöhetett.

Már január 11-én, Vasárnap, szorongva figyeltük az egyre feljebb, pluszba mászó hőmérőket, Aggódva hallgattuk a számunka kedvezőtlen, januárhoz méltatlan meleget jelentő távlati időjárás jelentést. Pedig előző héten csodálatos, húsz centiméter vastagra hízott jégről szóltak a hírek. Kedd reggel, 13-án utaztam Füredre és elfoglaltam a kijelölt szobám. A reggeli hőmérséklet 6-7 fok lehetett. Egész nap, de még másnap is érkeztek a junior és Opti versenyzők utánfutókkal, teherautóval, műszaki autókkal a világ minden pontjáról, 17 országból. A Füred szálló Balatonig terjedő hatalmas kertjében és parkolóiban elképesztő nyüzsgés, pakolás, rámolás és szerelés kezdődött.

A következő tíz napban addig soha nem látott képek, nem ismert élmények és események tömege rohant meg. Nem gondoltam, hogy vénülő koromban még részese lehetek ilyeneknek.

Lent a parton, felszínén felpuhult kásás jégmező fogadott. A partvédő bazaltkövek körül

itt-ott már ujjnyi vízperem csillogott. Hosszú deszkapallókat kellett a partra merőlegesen jégre fektetni, hogy a nagy létszámú közlekedő versenyző biztonsággal, a méterekkel beljebb található vastagabb jégre érkezzen.

Másnap, szerdán sem volt jobb a helyzet. Rendező, versenyző egyaránt szorongott, hogy az esti megnyitó ünneppel kezdődő Világbajnokság futamait hogyan lehet ilyen időben megrendezni. A távlati időjárásjelzés csak 4-5 nap múlva ígért érkező hidegfrontot.

Másnap, csütörtök délelőtt futamot kellett volna indítani a fiataloknak. Reggel havas esőre és 4 fokos hőmérsékletre ébredtünk, szélcsenddel. A leszerelt jégvitorlások zömmel a szomszédos hajógyári kikötő területén éjszakáztak. Délelőtt halasztottuk a futamot teljes készültségben, délben elállt az eső és a vizes jégen megkíséreltünk futamot rendezni.

Ez volt az első valós találkozásom a jégvitorlás versenyzéssel. Aki azt hiszi, hogy bármilyen profi, síelés után hótaposónak nevezett cipőben ki lehet csoszogni a parthoz nem is közel kialakítandó rajtvonalhoz, annak fogalma sem lehet, mit csúszkáltam görcsösen, időnként fenékre huppanva. Még aznap este vettem a svéd edzőtől egy csodálatos, cipőre szíjazható tüskés fémtalpat, ami nélkül a következő, alkalmanként több kilométert is lábon sétált napokat nem tudtam volna teljesíteni.

Minden versenynapon kigyalogoltunk a jégen a rajthelyre, amit az aktuális szélirány szerint kellett telepíteni. Ez esetenként majdnem a tó közepét is jelenthette Kis traktorunk szekrény méretű, faládás, vasvázas, hatalmas szánkóban vontatta pályára a töménytelen, nagy súlyú felszerelést a versenyhez. A szél tengelyében 2,2 kilométeres cirkáló szakaszt tűztünk ki bójákkal. Gondolják el, ezt a távot oda, vissza háromszor, összesen 8-10 perc alatt kerülte meg a mezőny! Ennyi ideig tartott csak egy futam. Ez GPS bemérés alapján akár 120-130 kilométer óránkénti sebességet jelent. A rajtvonalat a középpontból jobbra és balra 300-300 méternyi dobra tekert kötél lehengerítésével vontuk meg. Ennek a szél tengelyére pontosan merőlegesnek kellett lenni. Ha elgörbült, bekunkorodott, korcsolyás gyorsfutárok rohantak fel-alá igazítására. Rajta 8 méterenként 25-25 fémtáblácska a jéghez karmokkal rögzítve a rajthely számát jelölte. A rajtvonal két végét jégbeszúrt, hosszúnyelű zászlók jelezték, mellettük egy ellenőrző rendezővel. A harmadik kör végén, a célvonalon ilyen sebességgel futottak át. Időnként, tömeges befutónál, különösen nehéz volt a pontos korrekt befutási sorrendet jegyzőkönyvbe diktálni. Esetenként csak villanásnyi idő állt rendelkezésre. Ezért a célbírák 3x3 főből álló független csapatot képeztek, Mindegyikben volt egy főfigyelő diktáló, mögötte egy ellenőr és egy jegyző. Utólagos sorrendegyeztetéssel döntöttek, amit a sürgető, következő rajtoló csoport elhelyezéséhez és indításához mielőbb véglegesíteni kellett.

Én, a saját holmim, fotó készletem, síruhám, vízhatlan öltözékem, forró teám és főleg a nagymennyiségű egészségügyi és mentőfelszerelés szállításához kaptam egy öreg, kivénhedt sárga Optimist vízi vitorlás testet. Ezt szánkószerűen könnyedén húztam kötélen magam után. Hasán csúszott a jégen. Árboca helyén, hosszú rúdon, büszkén lobogott egy vöröskeresztes zászló.

Január 15-n, csütörtökön, első próbafutamaink napján ezt írtam feljegyzéseimbe: Szitáló esőben két próbafutamot rendeztünk. Sok még a rendezői baklövés, mi most tanuljuk ezt a műfajt. Szokatlan a pálya, a lebonyolítás, a szabályok, a vitorlázás technika, az aerodinamika. Minden más, mint a vízen. Szokatlan, hogy fentről felénk a jégvitorlás nem tud hátszelezni. A mezőny háromnegyed szeles (raum) cikk-cakk-ban csaknem teljesen behúzott vászonnal hihetetlen gyorsasággal száguld irányunkba a bójáig. Amúgy megkérdeztem, a mezőny kétharmada vízen nem vitorlázik.

Január 16-án, péntek délelőtt tovább romlott a jég. Egyes csapatvezetőknek lázító véleménye terjedt, hogy át kellene települni Mikolajkiba, a Mazuri tavakhoz! Őrületes távolság, kétszáz autónyi konvoj! Mégis komolyan szóba jött. Nekem, rémálomnak tűnt a rendezést autóbuszokba rakni. Közben értesültünk, hogy egész Európában nem volt a Balatoninál jobb jég, így maradtunk.

Jégminőség vadászat kezdődött. Tihany alatt a Gödrösnél jobbnak bizonyult, mint a Füred előtti, így délutánra áthelyeztük a rajtot. Hantó Pisti főrendezésével a junior és Opti osztályoknak végre 5-5 jó futamot teljesítettünk sötétedésig.

Másnap, szombaton gyengülő szélben, szemerkélő esőben szerencsésen még három futamot rendeztünk mindkét korosztálynak, így hét-hét futamból kihirdettük a junior és Opti Világbajnokság eredményét, de a megmaradt 1-1-futam az Európa bajnokságra nem volt elég. További futamokra a folyamatosan érkező felnőtt versenyzők és az eredeti időpontok nem adtak lehetőséget. Így a fiataloknak az EB más helyszínre és időpontra tolódott.

A versenyző áradat Vasárnap érte el tetőfokát. A világ minden részéről, Kanadától Vlagyivosztokig több mint kétszázan érkeztek egész nap. A lengyelek ismét elkezdtek lobbyzni a Mazuri tavak ügyében, végül az összes csapatvezető egybehívása után a szavazás 15:2 arányban a balatoni maradás mellett döntött. A rendezőség a teljes északi part mentén felmérte a jég állapotot, majd január l9-én, hétfő este, a megnyitó ünnepségen közöltük, hogy a további versengést a legjobb jégviszonyú Gyenesdiásra szervezzük át.

Kedd reggel, 20-án óriási költözködés kezdődött. Vontatók, trélerek, teherautók vitték a hatalmas mezőnyt vitorlásokkal együtt Gyenesdiásra. A versenyzők egy része gyorsan szállást rendelt a keszthelyi Helikon szállóban. Mire délre kitűztük a keszthelyi öbölben vízközépen a pályát, megjött a várva várt hidegfronttal egy nagyszerű északnyugati szél.

A versenyzők egy részének és a rendezőknek maradt a Füred szálló szálláshelyként. Reggelente ettől kezdve autó karavánok indultak a gyenesdiási strandra, ahol a jégvitorlások biztonságban éjszakáztak a műszaki berendezésekkel együtt. De hogy mit műveltek a járművek a strand puhatalajú gyepével néhány nap alatt, arról jobb nem beszélni. Engem balatonfüredi körorvos barátom, a szárazföldi verseny orvos, dr. Gelencsér Gábor fuvarozott minden nap önfeláldozóan Füred és Gyenesdiás között.

Ettől a keddi naptól kezdve végre igazi versenyeket rendezhettünk. Az öböl közepén, 20 centi vastag, jó minőségű jégen kettőszáz DN hajó nyüzsgött. Felejthetetlen látvány! Az erős északnyugati szél tóközépen jéghideg volt, finom hó por felhőcskékkel futott a jég felszínén. Ez a hó por megakadt a hosszan lefektetett rajtkötélen, ráfagyva 5 centisre vastagította azt.

A versenyzők a világanglistán elfoglalt helyük szerint 50 fős csoportokra osztva rajtoltak, a legjobb 12 új csoportot alkotva versenyezhetett tovább a Világbajnoki címért. Az éppen várakozó 150 vitorlás egy kék zászlókkal kijelölt négyszögű területen lobogtatott várakozva sorára. A rajtok gyorsan pörögtek, hiszen a 7 kilométernyi három kört l0 perc alatt végigszáguldozta az adott csoport. A legelőnyösebb középső rajthelyeket az előző futam eredménye szerint befutási sorrendben kellett kiosztani.

Hogy mégse menjen minden végre simán, a rendőrség kezdett akadékoskodni, a jég veszélyességére hivatkozva. Kijelentették, hogy a főrendező csak saját felelősségére rendezheti meg másnaptól a versenyt. Ezért szerdán, bár nagyszerű idő alakult, a parton toporogtunk. Rendészeti hivatalos vezetőkkel folytak a viták, sok versenyző bizonyítékként provokatívan száguldozott a víz közepén, de verseny nem volt. Végül a főengedélyező személyesen látogatta meg a helyszint és méltóztatott beleegyezni a másnapi futamokba.

Január 22, csütörtök volt a legcsodálatosabb napunk. A feljegyzéseimbe ezt írtam:

A keszthelyi öböl kellős közepén tükörjég borította a felszínt. Szikrázó napsütésben, felhőtlen égbolt alatt készített fényképeimen nem lehetett rögtön felismerni, hogy az alakok tükörképe, vagy valós képe az igazi. A futamok száma szerint már volt érvényes világbajnokságunk, már rutinos versenyrendezőknek számítottunk, peregtek a népes, csodás rajtok. Élveztük a mezőny száguldozását, ment minden, mint a karikacsapás! A kétszáz külföldi hörgött a gyönyörűségtől: „Herrlich"! „Traumhaft"! „Wounderful"! Ez hallatszott mindenhol a pályán és a parton az esti díjkiosztón. Ez volt a bosszúnk és az elégtételünk a Mazuri tavakért.

Ezzel a felnőtt DN Világbajnokságot befejeztük, másnap, pénteken már az Európa bajnoki futamokat indítottuk.

Minden jól kezdődött. Az előző nap elszabadult jégvitorlást a déli part nagy rianása akasztotta meg, mentő csapatunk szabadította ki. Ijesztgető műrepülést mutatott be egy pilóta a jég felett, később hajmeresztő látványként egy jégvitorlás véletlenül szembe rohant a célba futókkal, de szerencsére baj nélkül megúszták. Ezt írtam aznapról:

A pénteki hét futam után, mint minden napnyugtakor, mi, rendezők összeszedtük rengeteg szerelvényünket, technikánkat. A hűséges tűzoltók nagy mentő szánját és a rajt árbocként használt kimustrált jégvitorlást ott hagytuk vízközépen másnapra, az EB befejező fordulóira.

Felkötöttük a traktorkára a nagy teherhordó szánt, mögé a kis Optimistet, benne az én holmimmal, mentőfelszerelésemmel. Ezután holt fáradtan körbeültük a kis vontatmányt a bíborvörös napnyugta fényeiben. Talán háromszáz métert haladtunk töfögve, amikor kisebb ropogásokkal, majd egy nagy roppanással megnyílt alattunk a jég!

Mintha kézigránát robbant volna köztünk, szerteszét gurultunk mind a tizenhárman. Nehéz visszaemlékezni ezekre a másodpercekre. Én ösztönösen végiggurultam a roppanó, billenő, vízzel borított jégtáblán, majd négykézláb tovább faroltam, hogy minél messzebb kerüljek a süllyedő vontatmánytól. A kistraktor és a nagy, nehéz teherhordó szán méltóságteljesen, lassan süllyedt el, jégtáblástól, mint a Titanic.

Láttam gyors körbepillantással, hogy mindnyájan megvagyunk, egyenként feltápászkodunk, ki derékig, ki térdig vizesen. Rémülten láttam, hogy a kis Optimist a süllyedő szán után kötve vontatókötelével húzva engedelmesen csúszik a beszakadás felé. Most rántja maga után a szán, benne sok minden mellett a video felvevőm, a fényképezőgépem, a gyógyszerek. . .! Aztán úszva maradt a beszakadás vizén, mert éppen elég hosszú volt a kötél, és kettőötvenes mélységben iszapot ért a vontatmány! Egek! ! !

Mi voltunk a ludasok, nem a jég tehetett róla. Holtfáradtan 13 ember ücsörgött a traktoron és a vontatmányon. A traktorka maga majdnem 300 kiló. Ennek a jégnek azon a ponton ez már sok volt.

Vert hadként vánszorogtunk gyalog, vizesen a partra. Tudtuk, hogy másnapra, szombatra, az úgynevezett kiejthető futamok megrendezésének lehetősége a végeredmény korrektebb kialakításához szintén elsüllyedt. A teljes rendezői felszerelésünk és technikánk traktorostól az iszapon hevert. Nem volt kedvem este átmenni a keszthelyi Helikon szállóba a Világbajnokság díjkiosztójára. Az érdekelt Európa bajnoki résztvevőkkel ott közölték, hogy nincs kiejtő futam, az ő díjkiosztójuk másnap a gyenesdiási strandon lesz délelőtt.

Még aznap este a rendezőség és a mentő részleg óriási szervező munkába kezdett. Fejes Károly vezetésével és a balatonfűzfői búvárok négy tagjával másnap, szombat reggel a gyenesdiási strandon részletesen megszerveztük az elsüllyedt tárgyak jég alóli mentését. Alapvető fontosságú a négy könnyűbúváron kívül az a 28 élénk színű, oldalanként fél méteres, szilárd, mégis könnyű kockákból összerakott furcsaság volt, amihez hasonlókból bármilyen alakú úszómólót is lehet képezni. Ezt vontattuk ki a tó közepére a beszakadás helyére, amit messziről sárgán jelzett ott éjszakázott, kissé befagyott Optimist hajócskám. Az úszómólót az éjjel vékony jéggel befagyott hatalmas beszakadás szélére helyeztük, mint egy képkeretet. 3600 kilónyi felhajtó erőt jelentett, melyen akár tízen is körbeállhatták a tegnapi jéglukat. Még ha ez alatt is átszakadt volna a jég, a kék tákolmány biztonsággal úszva marad.

Ami ez után történt, elképzelhetetlen. Ha didergő, félig lefagyott kézzel nem filmeztem volna egyedül én az eseményeket, én sem tudnám elképzelni. De szerencsére az egész Világbajnokság csodálatos látványát 55 perces színes digitális mozgóképre vettem, benne ezt a hihetetlen, egyedülálló jégből mentést is. Ma is úgy érzem, hogy bár akkor bűnösen mellőzte minden médium, most utólag kéne kikönyörögni tőlem és bemutatni széles nyilvánosságnak ezt az egyedülálló dokumentumot.

Képzeljék el! A tó közepére karavánszerű felvonulással kivittünk, kivontattunk mindent. Egy hatméteres fenekén csúszó hatalmas alumínium csónakban volt a mentő felszerelés nagy része, zömmel a búvárok kiszolgálására. Kötelek, csövek, generátor, öltözék, egyebek, mindez lefedve vagy egy tucat hosszú, colos pallóval. Mögé kötve egy kék színben virító 7 méteres hatalmas képkeret szerű tákolmány, az úszómóló. No meg tűzoltók szánja, mentőszán, létrák és mi nagyjából huszonöten. Az egészet két aranyos, ismét kölcsön kapott külföldi traktorka vontatta. Mi gyalogoltunk.

A felszerelés vagy húsz méterre telepedett, teli szánokkal, alumínium csónakostól. Onnan a búvárok derekáig hosszú kötelek kígyóztak. A beszakadást kőrbevevő úszómóló belső gyűrűjében a feltört vékony jég helyén víz csillogott. Egyszerre két búvár ereszkedett le téli öltözetben és dolgoztak kettő és félméteres mélységben, reflektorfényben. Azután megjelent egy kinyújtott búvár kéz a víz felet, és kiadott egy köteg jelzőzászlót az úszómólón állóknak. Majd egymásután kis szünetekkel rádióadókat, teletekercselt kötéldobokat, táblákat, ponyvatetőt, mindent! Még elázott jegyzőkönyveket is. A pallókon át halomba hordtunk a kinyújtott tárgyakat. Végül a két búvár köteleket kötött a mélyben a kis traktorra és a teherhordó szánra, majd holt fáradtan megjelentek a vízszínen és kihúztuk őket.

Ezt követően a színes felvételen döbbenetes, ahogy az úszómóló közepéből nyolc rajta álló ember nyögései közepette lassan kiemelkedik a vízből a kis traktor. Még ennyien is csak pallóval aláemelve tudták a jégre kitenni. Tiszta, iszapmentes és látszólag rendben volt. Gurult, és hogy most már meg ne fagyjon, egy másik kis traktor partra vontatta. Majd hangos hó-rukkolás mellett megjelent a teherhordó nagy vas szán, teleraktuk a kimentett holmival. Elvonulásunk előtt a hatalmas jég lukat láncfűrészekkel vágott, lékekbe állított nádkötegekkel jeleztük.

Soha a Balatonon ilyen mentés még nem volt. Az egyedülálló sikert este kirobbanó hangulatú rendezői búcsúvacsorán ünnepeltük meg.

Befejezésül el kell mondanom, hogy több évtizedes versenyrendező pályafutásom alatt még sohasem dolgoztam ilyen nagy létszámú, fegyelmezett, főleg Balaton parti lakosokból álló, dolgos, összetartó és hozzáértő csapattal. Zord körülmények között, nem mindennapi eseményekkel megküzdve mindenki maximálisan teljesített a cél érdekében.

Köszönet nekik!   

Szalóczy Péter 

---

A fenti írás a BCSS WireCorner és a Porthole közös cikkpályázatára érkezett.
A megjelenéstől számított 1 héten keresztül lájkolható ez az írás, a cikk alján lévő "Like" gomb megnyomásával. Ha tetszik ez a cikk, elküldheted az ismerőseidnek, így segítve hozzá az íróját, hogy a nyomtatott újság hasábjain is olvashatóak legyenek sorai.

Ha neked is van egy történeted, azt szívesen várjuk a porthole@porthole.hu -címen, vagy a "beküldés" menüpont alatt.     

Szalóczy Péter