Pár évvel ezelőtt történt. Veszettül fújt a hideg északi, szemerkélt az eső, úgy délután öt körül kikötöttünk Szigligeten. Imi barátom javasolta, menjünk a Szent Antal pincébe. Remek a kaja, kitűnő a bor.
Nosza, nekiindultunk a majd két kilométeres távnak. Elő a mobilt, hogy megtudjuk, nyitva vannak-e. Nyitva voltak, de közölték, nem sokára zárnak. Nem várnak meg minket. Erre persze bedurrant az agyam. Mondtam én mindent: Milyen vendéglátó az, akinek nem ér meg másfél órácskát, hogy egy kis csapat éhes-szomjas hajós pár tízezer forintot otthagyjon. Akkor kenje a hajára libazsírját, öntse a nyakába borait, pukkadjon meg neve napján ... stb. Részemről el van felejtve, menjen oda, akinek két anyja van!
Idén júliusban, megint csak Imiékkel kötöttünk ki ugyanitt. Menjünk a Szent Antal ... Menjen a rák! Addig erősködött, míg ráálltam. Na, majd írok róla, persze még az élő fába is belekötök.
Caplattunk a tűző napon vég nélkül, fel a hegy derekáig. Kutya messze van. Na, ezt gondoltam. Majd odaértünk. Hűs, árnyékos szőlőlugas. Kedves fogadtatás, pincehideg fröccs. Megmenekültem, szomjan már nem halok! Baromi jól esett. Éhesek vagyunk. Ki ezt, ki azt, én paraszttálat. Különlegesen ízletes. Nézzük sorba a borokat. Én a Rose fajtákat nem szeretem, meg tájidegennek is tartom. Gazduram unszolására azért megkóstoltam. Hihetetlenül jó, voltam kénytelen megállapítani. Meg a valódi, hordós Vulkánusz is. Ezek sajátjai. Persze árulja ő is a Rózsakő fantázianevűt, meg a 2005-ös száraz Zeusz „reduktív" csodákat. Végül is vannak, akik ezeket is szeretik. Egészségükre, én maradtam az eredetieknél. Fogyott jó bőven.
Rövid beszélgetés a tulajjal, fény derült a titokra. Azért ilyen jó a kaja, mert például a szalámit saját kezűleg, szarvasból készítette, amit a nyírádi erdőben lőttek. Meg aztán kemence is van, ahol a malac meg a csülök szokott sülni. A paradicsom, zöldség, uborka pedig a háztájiban terem, odasétáltunk, megnéztük. Ez hát a titka a páratlan ízvilágnak. Száz szónak is egy a vége, nem találtam „fogást" semmin. Így jó minden, ahogy van. Kicsit vastag lett a számla, de bőven megérte. Visszafelé nem kellett tele hassal, kapatosan kutyagoljunk, mert beinvitált a kocsijába, és átröpített a várhoz. Szóval részemről jövünk máskor is.
Látogassatok el ti is, tájékozódjatok (www.szentantalpince.hu), persze telcsin jelentkezzetek be. Cáfoljatok meg, ha nincs igazam!
Merlin
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
Összecsavaroztam a dinghy kormányszekrényét, megtoldottam ideiglenesen a gaffját, mert a folyamatos próbák, állítgatások során mindig találok hibát a vitorlán. Kezdetben volt egy...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...