60 éves a Lillafüred, a harmadik balatoni 75-ös Schärenkreuzer

Eredeti, vagy közel eredeti formájában kisebb megszakításokkal egészen 2008-ig látható volt a Balatonon. Jellegzetes, de kevéssé szép látványt nyújtott, amint a fedélzetén körbefutó vaskorlátaival, a fedélzetre szerelt padokkal, rövidke árbocán szerényke vitorlát lobogtatva, egymást és magukat videózó turistákkal megrakodva motorozott.

Ami volt, elmúlt, így a Lillafüred, amikor újra vízre kerül, vélhetőleg a Balaton egyik ékessége lesz, de bizonyosan kemény versenytársa a másik két 75-ös cirkálónak.  A Lillafüred méreteiben, formájában tökéletesen megegyezik majd a Nemere II-vel és a Siroccóval, de már első ránézésre is jól megkülönböztethető lesz. A hajótest ugyanis nem mahagóni, hanem vörösfenyő palánkozással épül újjá, és nem barnára pácolt-lakkozott, hanem fehérre festett lesz. Azért választottam ezt, mert egyrészt 1950 óta mindig fehér volt a hajó teste, másrészt a világ ma hajózó klasszikus versenyjachtjainak döntő többsége is ilyen megjelenésű.

Hogy a három balatoni 75-ös jó versenyeket futhasson, a Lillafüred is karbon rudazatot, modern vitorlákat és vereteket kap. Ezzel egyben az is eldőlt, hogy a nemzetközi normák szerint mérve nem lesz klasszikus hajó, hiába ilyen öreg. (Klasszikusnak a faárbocos, réz- vagy bronzveretes, facsigás, és minden elemében az eredeti megoldásokat megőrző jachtokat tekintik). Az ilyen, nem klasszikus, de hasonló formájú, korú és szellemiségű hajókat szerencsére Európa (főleg a Földközi-tenger drága vidékeire gondoljunk) klasszikus hajók számára rendezett nagy regattáin igen szívesen látják, külön kategóriát szentelve nekik. A cannes-i Regattes Royales az egyike ezeknek a híres, elegáns versenyeknek, ők a „Spirit of Tradition", azaz a „hagyomány szellemében" kategóriát vagy osztályt hozták létre erre a célra.

Miután magamban ezt a besorolást felismertem és elfogadtam, könnyű szívvel szerelem fel a hajót stopperekkel, kétsebességű acélcsörlőkkel, csapágyas csigákkal és navigációs műszerekkel. A karbon rudazatot is meghagyom eredeti, fekete színében, sőt ezzel egy olyan kontrasztot hozok létre, ami kifejezetten tetszik! A fedélzet meghatározó anyaga ugyanis a teak lesz, ami színében, melegségében, tapintásában tökéletes ellentéte a kemény, rideg, tükörfényes karbon felületeknek. Erre a kontrasztra kicsit még rá is tudok erősíteni a veretek és a csörlők fekete színével.  Hazai vizeken talán eretneknek tűnik majd a kabinbelső is, mert szakítani szeretnék azzal a stílussal, amit a hajózáshoz cseppet sem értő ismerősöm úgy írt körül, hogy „19. századi angol könyvtárszoba" hangulatú. Munkám során napi szinten találkozom mai olasz motorjachtokkal, és tapasztalom, hogy a hajóbelsők a lakásokra érvényes belsőépítészeti normákat és designt tükrözik. A Lillafüreddel én is ebbe az irányba szeretnék elindulni.

Szintén szokatlan talán, hogy villanymotort fogunk beépíteni a hajóba, bár aki ismeri balatoni tevékenységemet, valószínűleg akkor lepődne meg, ha nem ezt tenném...

Addig, amíg ide eljutunk, még sok ezer munkaórát kell az újjáépítésbe fektetni, és némi szerencse is ránk fér, hogy az ütemtervet tartani tudjuk!