A Splitben május 16-án véget ért felnőtt és junior finn dingi Európa-bajnokság mindkét aranyérmese, a horvát Ivan Kljakovic Gaspic és a junior görög Ioannis Mitakis is az Antal "Lópata" Gábor által Fóton gyártott PATA HD árboccal vitorlázott.
Óriási siker ez a magyar hajóépítő szakmának - és természetesen az egykori válogatott finnes Lópatának is, akinek a műhelye a világ négy finnárboc-gyártója közé tartozik.
„A piacvezető cég a British Aerospace leányvállalata, el lehet képzelni, milyen tudományos-technikai háttérrel dolgoznak. Büszke vagyok a spliti kettős sikerre, ezzel, remélem, tovább erősítjük a stabil második-harmadik helyünket a piacon" - mondta Antal Gábor a Porthole-nak. "Az új fejlesztésű HD árbocoknál magasabb modulusú karbont használunk, ez jellemző módon megrövidíti az árboc reakcióidejét. Azaz ha egy pöff hatására az árboc felső része kihajlik, nyit a vitorla, akkor ezt követően, a széllökés elmúltával, az új HD árboc hamarabb visszanyeri eredeti alakját, hamarabb zárja a vitorlát, mint a hagyományos modellek." A spliti nemzetközi mezőny tizenöt százaléka használt egyébként magyar PATA árbocokat, a csillogó sikerek hatására valószínűleg nő ez az arány.
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.