Bár az időjárás nagyon kellemes nyárias volt a hétvégén, sajnos a vitorlázóknak nem kedvezett a jó idő.
Összesen 18 egység nevezett a szeptember 10-11-én, az alsóörsi Katamarán Bázisról rajtoló PartnerGroup Kupa Túraversenyre, de sajnos szelet nem nagyon küldtek az égiek a versenyhez.
Szombaton 11-kor, kettes szélben rajtolt el a mezőny Alsóörsről Balatonalmádi felé, és ez a gyenge szél is folyamatosan elfogyott. Balatonalmádinál a rendezők a verseny szabályai szerint,- ha az első hajó több mint két óra alatt éri el a bóját pályát rövidítenek - pályát rövidítettek, így a mezőny visszacsurgott Alsóörsre egy gyenge egyes szélben. A leggyorsabb Kelemen Tamás - Pethő Tamás páros volt, ők 3,5 óra alatt teljesítették a távot, de volt olyan hajó ami 4,5 óra alatt futott be a célba. A gyenge szél miatt három egység kiállt a versenyből.

Este a szervezők a versenyzőket és a családot, barátokat egy kötetlen vacsorával láttak vendégül az alsóörsi Lovas Csárdában.
Vasárnap tízkor rajtolt el a verseny Alsóörsről. A kitűzött táv az Alsóörs-Balatonfüred-Tihany-Alsóörs kör volt. Egy erősebb keleti szélben indultak a versenyzők, ennek köszönhetően az első hajó, a Róka Sándor - Korompai Zsolt páros egy óra alatt ért a balatonfüredi bójához. A keleti szél, folyamatosan gyengül és délibe fordult. A teljes kör megtétele után a Róka Sándor - Korompai Zsolt páros ért célba leghamarabb, mögöttük 7 hajó futott be a célba, a többi hajó feladta a versenyt.

A szombati és a vasárnapi eredményeket összeadva texel rate alapján számították ki.
A katamaránozók következő versenye a 2011. október 01-02. Között megrendezésre kerülő Ponton Kupa lesz.
Eredmények:
1. Kelemen Tamás - Pethő Tamás
2. Róka Sándor - Korompai Zsolt
3. Kasuba István - Honti Norbert
4. Bakonyi József - Bakonyi Szabolcs
5. Érdi Ferenc - Kovács László
6. Marton Balázs - Székely András
7. Hunfalvy Csaba - Antal Gábor
8. Őri Gergő - Mohai Tamás
Képek a versenyről (Fotók: mbsailing.hu)
Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem mi várható. Nagyon...
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...