Míg a főszerkesztő úr a hétvégén a keleti medence hattyúit riogatta az Öreg Hölggyel, nekünk novembervégként vigyorgó sirályok jutottak Keszthely és Füred között.

Ja, a Code-on...

Coming out következik - kezdem az elején.

Hogy az idei az nem csupán minden idők egyik szezonja lesz, már a felütésnél sejteni lehetett: márciusban megvásároltam első fél hajómat. Az előző gazdái által Olimpia névre keresztelt 470-est egy sokemberes-utánfutós áprilisi délután húztuk le Rákosvalahonnan egy nála nem sokkal fiatalabb Puntoval Tihanyba. Mindkettő sokat látott, ám korához képest remekül tartja magát: Olimpiát igen rövid idő alatt összeraktuk - a keszthelyi egykezes 470 tuning ugyan jövőre marad, de a hajó eleget kapott ahhoz, hogy nyugodt szívvel viszem át bármikor a Csövön, akárhány komp között. Az elmúlt fél évben Olimpia felváltva lakott a két parton Földvártól Füredig, változatos társasággal, mindenféle szelekben, egészen szeptemberig. Természetesen minden percért imádtuk az első elsüllyesztéstől a tükörsima reggeli pádlizásig.

Olimpia mellett a másik főszereplő a történetemben az Onyx, azaz Péter-Pál. Második közös szezonunk méltó folytatása volt az előzőnek: kaptunk tőle sok egyéb mellett minden igényt kielégítő pünkösdi hétvégét - a szombati kreuzért bőven kárpótolt a bő szeles hétfő -, a tavalyihoz hasonlóan szép Kékszalagot a szezon napkeltéjével a piros gennaker előtt, és a nyár egyik legfurcsább szelét a Fehéren.

De be kell vallanom, hogy idén a mindigjó hajó leginkább mégis a CODE... Az egyes...

A szerencse faktor fontos, de nem elég: a lehetőséget állítólag meglátni, megragadni és megtartani is tudni kell. A Code egyáltalán nem az én lehetőségemnek indult, de a körülmények úgy hozták, hogy egyszer csak ott találtam magamat rajta. A júniusi tél végével köszöntő Rund Um nem biztos, hogy a legromantikusabb kezdet egy szerelemhez, de a HUN8001 Code8-cal való találkozásom első testközeli óráit nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni. A Bodeni-tavon úgy éreztem, a hajó olyan, mint egy betöretlen ló: kapásból büntetett minden figyelmetlenséget. Mind a felkészületlenségünket, mind a beképzeltségünket keményen és azonnal megtorolta - rosszul oldott reff kötelet a nyakunkba öntött vödörnyi vízzel, túl sok vitorla felületet két kezes kormányerővel, rosszul befűzött sottokat egymásba tekeredéssel. Persze nem ő tehetett róla: azóta mentünk vele gyönyörűeket 20 csomó felett - akár ketten, igaz, akkor élesebb menetben már 1-es reffen -, megdolgoztatott, de távol maradt minden gonosz.

Code8 teszt - Die Yacht magazin

Volt, hogy úgy tűnt, soha, de egyszer azért a Rund Um-nak is vége lett. Néhány hétig a további ismerkedéshez eső és 15 csomónál több szél helyett bevallom, inkább kívántam mezítlábas együttléteket - kezdje az ember a hajókezelést egy új hajóval a mindenkinek megfelelő szinten, azaz az alapoknál... A pofon ellenére a nyárral együtt én is visszatértem egyszer, kétszer, háromszor, majd hússzor, hogy több napsütésben és finomabb szelekben is folytatódjon a viszony - és a napfényes 15 csomó alattiakban gyorsan ki is derült, hogy a feszes, erős testben valójában egy szuperérzékeny, nagyon gyors reagálású, együttműködő lélek lakik. Amely korántsem csak büntetni tud - ellenkezőleg: minden elképzelhető finomállítást azonnal plusz tizedekkel jutalmaz. Elképesztően érzékeny feszességre, súlyra, dőlés- és szélszögre egyaránt: él a backstag, felold az alba, számít 50 kiló az oldalán és a kormányerő sem bánt, ha jól kezeled az összes vitorlát...

Belefeledkezve a tavi szerelembe kiismertem idén, hogy mikor mit és hogyan szeret, mitől lesz dühös, hogyan győz le hullámot és szelet, de azt is, mi zökkenti ki, és melyik része milyen hatásokra hogyan remeg meg. Tökéletes persze nincsen: a cockpit héj lehetne kicsit merevebb, egy-egy helyen könnyebb vagy keményebb kötél jól jönne, és egy szezon után is okoz még foltokat a négyzetes kormány, de a Code igazi mindigjó, Balatonra termett versenyhajó, ami a mezőny első fele mellett a 2-3 csomós augusztusi délutánokon a sétahajósok idegeit is ügyesen borzolja fel mind látványával, mind sebességével (bár aki a kajütben akar szórakozni, ne őt vegye, mert kényelmi berendezésként matrac és hűtő helyett 1 db karbon lépcsővel és soha nem elég zsebekkel szolgál...)

Na de a Code-ról írt már tesztet számtalan nálam szakavatottabb, ha meg tovább dicsérem, a végén még fizetett PR-nak hiszitek, úgyhogy visszatérek az idei utolsó vízenlét szubjektívjéhez. Ami a szerencse után viszont már rajtam is múlott... A hajó sűrű szezonjának végére tervben volt még egy tó átszelő menet, de az 1 hetes keleti szélnek köszönhetően - aminek amúgy mekkora az esélye... - múlt hétvégére úgy alakult, hogy a Code Keszthelyen ragadt. És hiába a novemberi szeptember, a tél most már tényleg megérkezik: az előrejelzés szerint legalább 25 csomóval, 0 fokkal, hóval és vasárnap éjjel - előtte azért csak haza kellene hozni a Balaton végében egyre magányosabb hajót... Így lett 2013. november 23. az idei szezonzáró hajózós nap.

Gerő Andrással nagyjából egyszerre kelhettünk, csak mi Kenese helyett Keszthelyre érkeztünk vasárnap reggel. Sárgás víz, szürke ég, épp csak lengedező északnyugati - de legalább nem esik, a rétegeink meg elegek. A színek Györök után kezdtek javulni, de sokat nem vitorláztunk, inkább a társasági élmény volt előtérben - már akinek a motorhangtól ment. Lehetetlennek látszott Füreden lenni sötétedés előtt, úgyhogy ötünkből hárman az esti programok miatt Badacsonyban végül a parton folytatták az utat.

Ahogy Andrissal tovább indultunk, a tóparti csend után megjött a szél J: a víz újra hullámzott világoszöldben, Badacsony tetejét bekapta egy felhő. A parttól távolodva kettőnké lett a nyugati medence - meg persze a röhögő sirályoké. Révfülöpnél már egészen a part mellett óvakodtunk a 6-7 csomós északnyugatiban, tartva a 2 m mélységet - idén elég a víz -, aztán egy fél órára mégis a Fonyód óta alattunk húzódó leállás nyert keresztben az egész tavon. Zánka előtt viszont lett újra 4-5 csomó, plusz szél forduló: gennaker, egy idő után muszájból Szemesnek - teljesen rossz iránynak tűnt először, de egész jól fordult tovább -, Andrisnak meg a rendszeres halz és vitorla csere kifejezetten nem árt...

Közben egy ponton végleg belehalt a szürkeségbe a Nap, de ismervén, hogy a Code gennakerrel milyen szöget szeret, félhomályban is precízen mértük be az aktuális szélirányra a halzot. Persze ahogyan azt a Balaton szokta, néhány 100 méter után mégis a tihanyi horgász kikötő egy szál fényének mentünk a Cső helyett - plusz elkezdett esni az eső. A mi tavunk azonban nem a Bodensee, a novemberi front pedig udvariasan kivárt: a szél 5 csomó körül maradt, és szépen fordult egy újabb 20 fokot: hello Földvár, hello Szántód, majd kitágult orrcimpákkal szaglászva az elfogyó szelet kisebb kiflivel becsúsztunk szépen a révben várakozó komp elé. A víztiszta szélcsendbe. Némi motorral hello kardinálisok, hello THE és hello Apátság, de Öreg Tihanynál az esőben még kaptunk a havat hozó 25 csomó előtt egy 20 perces kreuznyi 4-et - csak hogy minden vitorla használva legyen...

6 óra tökéletes négykezes együttlét után fél 7-kor kötöttük ki a Code-ot a helyére Füreden. 2 órával később a fürdőszoba ablakon át megérkezett a tél.

Megragadtam, megtartottam, és most megköszönöm. Andrisnak. A Balatonnak. A Code-nak és Tamásnak. Pistinek és Olimpiának, Palinak, Dénesnek és a Péter-Pálnak. A kedvenc gyümölcsös ládáimnak, Esztinek, a szántódi tábornak. Ferinek, Bálintnak, Alinak, a J csapatnak, a TF-eseknek és mindenki másnak, akinek része volt az idei szezonomban. Egyetlen rossz szavam sincs: minden szezonok egyik legjobbja volt. Szilveszterig ismét majdnem teljesen nyugodt szívvel mosom ki a hajamból a Balatont, és rakom a vízhatlanjaimat a szekrény tetejére.

Hacsak nem kellene azt a Szepezd előtt árválkodó 8-ast mégis átvinni valamelyik daru alá sürgősen...

Fotók: Leiner Andris, Die Yacht, Pisti, Mika meg én

Kovács Éva