A 7. futammal befejeződött a Dragon OB. A vasárnapi rajt előtt 3 bajnokesélyes egység várta az igazság pillanatát. Gyakorlatilag 6 futam után is csak 1 pont különbség választotta el Lukács Ákos, Gömbös Lóránt és Tenke Péter által irányított hajókat.
Enyhe leálló bríz borzolta a Balaton felszínét és az esélyesek idegeit. Mivel második kiesőre már nem kalkulálhattak, kőkemény taktikai harc vette kezdetét már a rajtot megelőző percekben. Lukácsék a tutinak tűnő északi slágot nem voltak képesek meghúzni, mert a lee bója körüli tömörülésben beszorultak és a reménytelen déli parti oldalra kerültek követve a Hónigék által preferált irányt.
Talán mondanom sem kell a D-i oldal mesésen bejött és a rövidítéssel is egyértelműen kész tények elé állított mezőnyben Lukácsék megelőzve ellenfeleiket nyerték az OB-t második a Gömbös csapat, harmadikak Tenkéék lettek.
Tusnai Gabi a díjkiosztón megvallotta, hogy árgus szemekkel vizslatták a mezőny szabálytiszteletét, mert az utóbbi időben - más versenyeken tapasztalható - egyre gyakoribb és egyre keményebb szabályszegéseknek szeretnének gátat szabni. Meglepve tapasztalta a Dragonosok mennyire kulturált módon vitorláznak. Nem hogy óvás sem volt, de még szabálytalanságot sem tapasztalt, ha volt is ilyen azt az érintettek önként korrigálták. Szeretné ha a más osztályokban is szerepet vállaló Dragonosok ezt a szellemiséget terjesztenék, mert a magyar vitorlázás meg kell őrizze a versenyzés tradicionális értékeit.
A verseny zárását követően a rendező Tihanyi Hajós Egylet a hazatérő versenyzők számára vontát is biztosított, ami a meteorológia narancs fokozatú veszély-jelzése tükrében igen szép gesztus volt. Köszönjük.
Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem mi várható. Nagyon...
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...