Véget ért Balatonföldváron a Csillaghajós Közép-európai Körzeti Bajnokság. A Tenke-Bezeréti páros a legjobb magyar egységként második lett, nyert az osztrák Spitzauer-Lüzlbauer duó.
Hat nemzet 25 hajója indult a Spartacus Vitorlás Egylet által rendezett versenyen - a három versenynap alatt mind a hat kiírt futamot sikerült megrendezni.

Ez a verseny kvalifikációs lehetőség az egyik legnépszerűbb olimpiai hajóosztály, a kétszemélyes, tőkesúlyos csillaghajó világbajnokságára, ez is oka volt a nagy nemzetközi érdeklődésnek.
A péntek délelőtti megnyitó után 13 órakor rajtolt az első futam gyenge északkeleti szélben. Az ezt követő második futamot egy száznyolcvan fokos szélforduló miatt érvénytelenítették, majd a következő versenyt már ebben a friss déliben sikerült elrajtoltatni - délután fél ötkor.

Szombaton három erősszeles futammal folytatódott a verseny. A két legjobb magyar egység - a Tenke-Bezeréti páros és a Gereben testvérek - megőrizte jó pozícióját az erős mezőnyben - annak ellenére, hogy mindketten korai rajtot vétettek a szigorított rajteljárással indított negyedik futamban. Mivel mindenki már kiejtheti a legrosszabb futamát, egyelőre ez a két büntetőpont sem számít, de hogy megőrizzék jó helyezésüket az összetettben, a vasárnapi, utolsó futamban már nem hibázhatnak. Ugyancsak korai rajtos volt a versenyben fölényesen vezető osztrák Spitzauer - Lüzlbauer egység is, a magyarokkal folytatott rajt előtti vetélkedés során csúsztak át a vonal tiltott oldalára.
A 15-20 csomós északnyugati, lassan nyugatra forduló szélben csak az élmezőnynek nem voltak apróbb-nagyobb technikai problémái, a sereghajtók közül egy német hajó árbocát törte.

Vasárnapra maradt az erős szél - igaz, nem eső, hanem ragyogó napsütés kísérte. A zárófutamra tehát ideális körülmények között került sor. Tenkéék remek vitorlázással másodikak lettek, ezzel az összetett ezüstöt is megszerezték. A Gereben testvérek ötödikek lettek az utolsó napon - és az összesítésben is.
Visy L
Fotók a vízen: Lendvai Réka
Fotók a parton: Szalontai Ábel
Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem mi várható. Nagyon...
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...