10 órakor a mezőnyt még kellő szélviszonyok között sikerült elrajtoltatni, azonban idő közben a szél teljesen leállt, és a Balatonfüred - Paloznak - Tihany - Hajógyári-öböl - Balatonfüred útvonalat 20 hajónak sikerült teljesítenie. Ennek ellenére a verseny nagyon jó hangulatban zajlott.

 

A verseny névadó szponzora a Groupama Garancia volt, aki számára a vitorlázás támogatása hosszú múltra visszatekintő és gyümölcsöző történet, hiszen a Csoport évek óta támogatja a földkerülő világrekorder Franck Cammas-t és tehetséges legénységét a Groupama Sailling Team-et, valamint a Groupama Garancia Biztosító tavaly névadó szponzora volt a hazánkban először megrendezésre kerülő F18-as Katamarán Világbajnokságnak is. „A hajózás a vállalat életének szerves részét képezi, hiszen olyan értékeket szimbolizál, amelyeket a biztosító is magáénak vall: a bátorságot, az alkalmazkodási képességet, a megfontolt kockázatvállalást, és a csapatszellemet" - mondta el Csonka István, a Groupama Garancia Biztosító értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.

Abszolút kategóriában a Pataki László vezette Speedy (SYC) utasított maga mögé mindenkit, míg második helyen Diószegi Zoltán és csapata végzett a Concept 25,5 (KSE) katamaránnal, a dobogó harmadik fokára pedig az Anna nevű 70-es cirkáló (THE) és legénysége állhatott fel, Fehéri Gábor kormányzásával.

 

Yardstick I. csoportban szintén a Speedy győzedelmeskedett, míg második helyen a Péter-Pál (TVSK) nevű hajó végzett Gosztonyi Pál kormányzásával. A harmadik helyet az összetettben is harmadik helyet szerző Anna szerezte meg.

Az érmek-kupák mellett a győztesek a Fox Autorent Kft. autóbérlési lehetőségével lettek gazdagabbak.

Gratulálunk Mindenkinek!

A teljes eredménylista ITT letölthető. 

További képek a galériában.