Szinte azonos időben zajlott a laser radiál ifjúsági világbajnokság a skóciai Largsban, valamint a laser standard junior Európa-bajnokság Gdyniában. Mindkét viadalon drukkolhatunk magyar versenyzőkért, akik remek teljesítményt nyújtanak.
Laser radiál ifjúsági VB, Largs
Csodás eredményekkel vette kezdetét a laser radiál ifjúsági világbajnokság, ahol mind a fiúk, mind pedig a lányok versenyében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak fiataljaink. Bathó Peti első helyen vette csoportjában az első pályajelet, majd a 13. helyen ért célba, melyet a következő futamon megismételt, majd másodikként haladt át a célvonalon, mellyel a 8.!!! helyen ált a 214!!! főt számláló fiú mezőnyben, mialatt Héjj Viki a lányok versenyében szerepelt hasonlóan eredményesen, s egy 10. és 5. helyezéseivel, valamint további élvonalbeli futameredményeivel a 18. helyen zárta a selejtezőket, s jutott be az arany csoportba. A selejtezők során Rozsnyai Domi is megvillantotta tudását, s az egyik futamon hatodikként ért célba, ám ő lemaradt az arany csoportról. Sajnos a kezdeti sikerek után fiataljaink nem tudták megtartani helyezésüket, ám szép futameredményeik igazán biztatóak a jövőre nézve. A fiúk közül végül Bathó Petinek sikerült beverekednie magát a 73 fős arany csoportba, ahol a négyfutamos döntőt követően a 42. helyen zárta a világbajnokságot a 214 főt számláló mezőnyben. Mátyás Viktor és Rozsnyai Domi az ezüst csoportba jutottak, ahol Vitya a 43., Domi pedig a 60. helyet szerezte meg, míg Korchmáros Kristóf és Hunfalvy Péter a bronz csoportban versenyeztek. Héjj Viki a döntő futamokon kevésbé találta a helyét, mint a selejtezők során, így visszaesett a 39. helyezésig, ami így is szép teljesítmény a 98 főt számláló női mezőnyben
Laser standard junior Európa-bajnokság, Gdynia
Mindeközben Lengyelországban, a Gdynia Vitorlás Napok keretein belül zajlott a laser standard Európa-bajnokság, melyen Bakóczy Robi állt rajthoz, s aki kitűnő, egyenletes teljesítményével magabiztosan jutott az arany csoportba, ahol az első döntő futamot egyből egy 5. helyezéssel kezdte, s mely futameredményével kilenc helyet javítva előrébb lépett a 39. helyezésig az összesített listán, melyen 26 nemzet 124 versenyzője szerepelt. Robi idén érettségizett, így a tavaszi időszakban kevesebb ideje maradt a vitorlázásra, ám azóta kitartóan edz, s készült a kontinens viadalra, melyen sikeresen helyt állt.
E.B.

A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.