A szélelőrejelzéseket látva, már hét elején kondicionáltuk magunkat. Tudtuk, hogy nem lesz olyan nagyon rövid a menet, hiszen a folke nem egy gyengeszeles rohanógép. 48 órára méreteztük tehát az ellátmányt, és lélekben mi is erre készültünk fel. Megbeszéltük, hogy csak akkor adjuk fel, amikor minden, de tényleg minden reménye elszáll annak, hogy limitidőn belül beérjünk. Persze akkor még nem tudtuk, hogy valóban szombat délelőtt 8:15-kor érünk majd vissza Füredre.

 Jó Kékszalagozókhoz híven már szerda este átmentünk Füredre nevezni, meg egy kicsit magunkba szívni a Kékszalag hangulatát. Neveztünk is, meg magunkba is szívtuk néhány korsó sört. Hosszú verseny lesz, jó lenne korán lefeküdni, ez volt a mondás. Aztán valahogy a Manézsban megjött a hangulat és elrepült az idő. Hogy fél 2-kor nem egészen józanul tértünk nyugovóra, azt inkább csak a csütörtök reggel fél 7-es kelés tudatosította bennem.

 Kiadós reggeli, és az utolsó jégbe hűtött vizek bepakolása után kirobogtunk a rajtra.

 

Optimizmusra okot adó kellemes ÉK-i fújt, Jó 7-8 csomóval, néha 10 fölött. No talán mégis lesz itt vitorlázás?

Az északi oldalhoz közelebb, de nagyjából középen rajtoltunk, majd észak felé húzva kezdtük a krajcot. Szépen ment a hajó mi pedig örültünk! Így robogtunk Kenese felé, és a bójához még a középmezőny végén értünk. A bójánál tőlünk néhány méterre beragadva fel is tűnt a Gandalf, a nagy varázsló!

A gond csak az lett, hogy ahogy Ő, úgy mi is beragadtunk a bójához. Mire kikeveredtünk, addigra ők már bőven elhúztak spi-vel. A szél állt lefele, és mi is álltunk.. Kicsit csúsztunk jobbra, kicsit balra, de csak nem akart közeledni a bója. 6 órán keresztül mentünk Siófok felé. Azon már csak nevetni tudtunk, hogy mikor a tükör vízen beértünk a siófoki kapuba, egy láthatatlan erő tolatásra bírta a hajót, így egyszer csak elkezdtünk távolodni a bójától. Addig szagoltuk a nem létező szelet, hogy valahogy csak átcsúsztunk, de mire mi odaértünk, Gandalf már a csőben volt, mi pedig a mezőny végén. Itt azt hittük, hogy a vetélytársunkat már csak visszafele látjuk. A csőbe valamikor este 11 körül értünk szó szerint lépésben.

 

Tihany után aztán feltámadt némi D-DNy-i, és a déli part felé igazíttatva szépen elindultunk. Újra megjött a remény! Így mentünk egész éjszaka karcban Fonyódnál húztunk fel a déli parthoz, ahogy jött a reggel. Sajnos mint az várható volt, ahogy melegedett az idő, úgy szívódott fel a szél. Péntek délelőtt 11-kor a szigligeti öböl előtt állva kezdünk el először számolgatni, hogy hogyan is fogunk beérni? Akárhogy is, Keszthelyig már csak elmegyünk, ha idáig eljöttünk! Ahogy ráfordultunk a keszthelyi öbölre, megláttuk magunk előtt a Gandalfot. Nagy öröm volt ez, hiszen nem gondoltuk, hogy újra elérhető távolságba kerül ezen a versenyen. A bójáig még közeledni is tudtunk hozzá, bár hogy mivel azt nem tudom, mert este fél7-re értünk a keszthelyi fordulóhoz. Kiszámoltuk, hogy innen még kb 30 mérföld van hátra, tehát ha ideális kurzuson kb 2,2 csomós átlagsebességgel megyünk 14 órán keresztül, akkor beérünk. A tempónk ekkor 1-2 csomó között mozgott. Nem számít, úgyis vissza kell érni, és végeredményben van még innivalónk, meg van még ennivalónk is. Meg aztán nem is olyan rossz dolog vitorlázni. Kis brízekkel elkezdtünk a déli part felé húzni. Ha 1 nappal korábban Fakrynak bejött, talán nekünk is szerencsék lesz vele! Ahogy közeledtünk Máriafürdőhöz, meg is jött a szél! Kicsi már fáradtak voltunk az ujjongáshoz, de magunkhoz képest örültünk neki komolyan. Egy picit azért duruzsolt az a bizonyos belső hang, hogy ugyan már. Máriafürdő és Fenyves között mindig fúj.. majd ha utána is, akkor örülj...

 

Mi tagadás az öröm elég rövid volt. Talán ha 30 percig élvezhettük a 10 csomós déli szelet, aztán mintha elvágták volna. Egy kicsit még reménykedtünk, hogy mindjárt visszajön. Figyeltük a víz fodrozódásait a hold fényében, mentünk kifelé is, befelé is... Tudtuk, hogy most kellene csodának történnie, na meg azt is, hogy csodák nincsenek. A Gandalf hívott este 11 magasságában, hogy a szigligeti öbölben van, de úgy érzi itt kell feladni. Mi még adtunk egy utolsó utáni utáni esélyt a  Balatonnak. Ha éjfélig nem jön valami markáns szél, rántjuk a motort. Szél nem jött, de Mazsi a legénység egyik tagja még kicsit kereste volna a szelet. Ha így van, hát hajrá! Éjjel 1 óra magasságában jutottunk el oda egyhangúlag, hogy akkor itt a vasvitorla ideje. Felhívtam a versenyrendezőséget és jelentettem, hogy a Póstás feladja a Kékszalagot, és kiáll.

Motorral szombat reggel negyed 9re értünk vissza Füredre. Ekkor még volt hajó, akit Badacsony után vitorlázni láttunk, igaz később Ő is motorral ért be minket.

Tihany alatt még 5-6 hajó harcolt az óra ellen, mindegyiknek gratuláltunk, és szívből kívántuk, hogy jöjjön meg nekik az utolsó szélcsík, ami befújja őket. Nem jött meg. Ezek közül a hajók közül csak 1 ért már be, de talán a legpechesebb az a Nautic volt, aki a limitidő után néhány másodperccel haladt át a célvonalon.

 

 
Fotó: Szamódy Zsolt 

 

Azóta többen kérdezik, hogy hogyan bírtuk, meg biztosan borzasztó volt.

Az igazság az, hogy nem volt az. Jó volt a hangulat, szép volt a Balaton mi pedig vitorláztunk. Kell ennél több? Nem. Ha újra kéne indulni, megint nekivágnánk.

Az első néhány hajó azért indul, hogy benne legyen az élbolyban. A többiek viszont azért, hogy megkerüljék a tavat 48 órán belül.

Néhány órás pihenés után a díjkiosztón aztán persze megbeszéltük a történéseket, és a Manézsban újra átéltük a verseny meghatározó fordulatait. Jött a sok ha.. Ha kicsit korábban érünk Kenesére, még el tudunk menni a maradék széllel a csőig, ahol aztán a déli parton húzhattunk volna tovább, és akkor talán felérünk Keszthelyre még a kánikula előtt, és akkor talán egy valami bármi csélcsíkkal vissza tudunk evickélni.. De minek is ilyeneken rágódni. Egyetértettünk abban, hogy igazán jó verseny volt, és tényleg jól is éreztünk magunkat rajta. Azt gondolom, ez a legfontosabb.

Kékszalag pedig jövőre is lesz! Reméljük viharos:)

 

A csapat:
Éder Bálint, Lukács Rita, Szutor Ferenc

Képgaléria 

Szutor Ferenc