A legfiatalabb versenyzők második alkalommal mérhették össze tudásukat párosversenyben a Balatonfüredi Yacht Club rendezésében. A kétnapos eseményen a mezőny jelenleg 18 legjobbja közül végül Gyapjas Zsombor (BYC) került ki győztesen, és vihette haza a fődíjat, a Litkey-festményt.
A július utolsó hétvégéjén tartott verseny szombat délelőtt 10 óra után kezdődött, miután az indulókat csoportokba sorsolták. A rövid up&down pályán, gyenge délkeleties szélben sikerült még aznap befejezni az összes tervezett menetet. A hat csoportelső vasárnap a döntőben küzdött meg az első helyért, míg az elődöntőben kiesettek részére egy szokványos mezőnyversenyt rendeztek, és az ottani helyezéseket külön értékelték.
Zsenge koruk elenére a versenyzők hamar megértették a rendszert, s még egy-egy keményebb csatára is sor került, persze a szabályok maximális tiszteletben tartása mellett. A versenyeken túl egyéb programokkal is készültek a szervezők, a csocsó és pingpong lehetőség mellett egy szombati közös ebéd és egy vasárnapi limonádéparti gondoskodott a gyerekek jó hangulatáról.
A fiatal versenyzők beszámolóiból megtudhattuk, hogy nagyon élvezték a futamokat, mert újfajta formát próbálhattak ki, ráadásul a párosverseny hagyományainak megfelelően a pályajeleknek jobb kézre kellett esniük kerüléskor. Hozzátették, hogy külön izgalmat jelentett számukra a pálya elhelyezkedése, az ugyanis közel esett a Tagore sétányhoz, ahonnan a vízparti közönség folyamatosan figyelemmel követte teljesítményüket.
Match Race eredmények:
Mezőnyverseny eredmények:
A bőrös kacsamellet vékonyra szeleteljük, majd sóval, borssal meghintjük. A wokban, felhevített olajban , kis adagokban ropogósra sütjük. Lecsepegtetve, félre tesszük és melegen tartjuk....
18:49 Végrevégrevégre! Jön befelé a víz! Délután háromnegyed három óta ezzel kűzdünk. De délelőtt is beletelt majd egy órába amíg a jégbe fagyott slaugot kivágtam baltával....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ilyenkor télen mindig olyan sok az a25láb. Vagy legalább is jó nagy lábakból van 25... Elképesztőmennyiség a sok trepni, ilyen olyan fadarab ami kijött a hajóból.Ezért aztán viszonylag...
Rakonczay Gábor – ismét útrakelt – a Kanári szigeteki felkészítö megálló után folytatja Atlanti óceán átkelö kísérletét kenuval. Várhatóan 80 nap múlva ér partot,...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály | Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.
www.szantoaron.com
.
De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.